Húsz év terrorizmus – és az Örök Eucharisztia

Annyi minden történt az elmúlt napokban, hogy közben talán nem is jutott időnk a többszintű emlékezésre. Jómagam egy szabad pillanatomban az 1938-ban, szintén Budapesten tartott Eucharisztikus Világkongresszus archív felvételeit nézegettem és annak írásos dokumentumait olvasgattam. Akkor „világkongresszusnak” mondták, sorrendben az volt a harmincnegyedik, a mostani pedig, amely nagyjából ugyanott, ugyanazokon az emlékezetes helyszíneken zajlott, immár az ötvenkettedik, és hangsúlyosan „nemzetközi”.
Mi a különbség a két jelző között? Szerintem ez a második jóval gyengébb, bár a sajtóban párhuzamosan használják, s jól látszik, hogy a hírek körforgásában a „nemzetközi” változat kezd dominánssá válni. Jandik József (1890–1958) atya szavai kerültek elő, aki akkortájt közismert és nagyhatású teológus, rádiós szerkesztő és egyházi író volt: „… az Oltáriszentség a testvéri szeretet örök nagy ténye, emlékeztető jele. Mint hatalmas, hófehér, édes lángfolyam hömpölyög végig az egész emberi történeten. Ebben a szentségi érzületben van nemzetünknek és Európának föllendülése és újjászületése elrejtve. Ez a szellem és ez a szeretet fogja megújítani a föld színét”…
Hogy a népek és a nemzetek a következő években mivel foglalkoztak, az ma már tény. Olyanná lett a történelmi helyzet, hogy tizenkét évig nem tartottak ilyen szintű találkozókat, az eucharisztikus mozgalom 1881-ben kezdődő sorozatában ekkor volt a leghosszabb szünet 1952-ig, holott az első világháború is „mindössze” nyolc évre tudta megszakítani a folytonosságot. Egy vírus – újabban – ezt az együttlétet pedig egy esztendeig tolta elébb az időben.
Viszont a remény megmarad. Bennünk és velünk lobog, hömpölyög a mostani találkozót követően a Jézussal, az Oltáriszentséggel történt találkozás és a pápai áldása fogadását követően is. Még inkább erősebben… A jó szándékát – talán – nem nyomják el az egyebek. A kinti bűnös világ „zajai”.
Ugyancsak ebben az időszakban emlékeztünk meg 2001. szeptember 11-ről is. Az a „probléma”, az országhatárokon átívelő, világszintű és nemzetközi terrorizmus azonban velünk van. Mi marad? A megváltás és a hit reménye. Újabb húsz év terrorizmus mellett és alatt, mindennek ellenében.

Simó Márton