Hirdetés

Hulladékból színes csoda

HN-információ
Jó hangulatban és két év után végre élőben zajlott Udvarhelyszék egyik legnépszerűbb, környezettudatosságot népszerűsítő vetélkedője, a KupakMOZAIK. Több száz gyermek és fiatal dolgozott együtt, több száz kiló műanyag kupak gyűlt össze, miközben látványos mozaikképek születtek. Ennyi csoport még sosem jelentkezett a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) és az RDE Hargita hulladékgazdálkodási vállalat harmadik alkalommal megrendezett vetélkedőjére. Veres Bernadett, az SZKA kommunikációs felelőse közölte, hogy összesen 360 gyermek vett részt a KupakMOZAIKon, ez 36 tízfős csapatot jelent. Kellett is a nagy tér, a verseny ugyanis a nemzetközi gyermeknapon, szerdán, a műjégpályán zajlott. Bár udvarhelyszéki gyermekeknek és fiataloknak hirdették meg, még Csíkcsicsóból is jelentkezett egy csapat, jöttek Szentegyházáról, Szé­kelykeresztúrról, Székely­szent­er­zsé­betről is, míg a többség Szé­kely­udvarhelyt és a környékbeli településeket képviselte. A verseny során a diákcsapatok egy-egy általuk választott környezetvédelmi témát kupakokból kellett kirakjanak. A nagy napot, amikor egyszerre, egy helyen minden csapat megalkotja a magáét – az elmúlt két évben külön-külön dolgoztak, a szervezők Zoom alkalmazáson kapcsolták össze az alkotókat –, több hónapos készülődés előzte meg. A résztvevőknek nemcsak az alkotás témáját kellett kitalálniuk, hanem legkevesebb ötezer kupakot kellett összegyűjteniük, az elképzelésük megvalósításához szükséges színekben. Egyébként az ötezer kupak tíz kilót nyom, volt csapat, amelyik több kupakból dolgozott, így igazán jelentősnek mondható az összegyűlt műanyaghulladék. A mozaikhoz gyűjtött kupakok a verseny végén a székelyudvarhelyi RDE Harghita újrahasznosító üzeméhez kerülnek, értékük a KupakSZÍV programban – boltok melletti szív alakú tárolókban is gyűlnek a kupakok – további környezetvédelmi kezdeményezések támogatását segíti majd. A KupakMOZAIK előkészítő osztályos és I–XII. osztályos korosztályú diákoknak szólt, és Veres Bernadettől megtudtuk, hogy a legkisebb hétéves, a legidősebb résztvevő 17 éves volt, és több vegyes korosztályú csapat is alkotott. – A versenyszabályzat szerint a mozaik felrajzolására és elkészítésére négy óra állt rendelkezésre, de két óra alatt elkészült mindenik csapat – mondta a kommunikációs felelős. A legnagyobb mozaik háromszor három méteres, a tavaly volt ennél nagyobb is. – Az alkotásokat a zsűri már véleményezte, most a nagyközönségen van a sor: a 36 kupakmozaik megtekinthető az SZKA Facebook-oldalán, és a legszebbek bizony megérdemlik, hogy megnyomjuk a Tetszik ikont. A zsűri pontozása és a „lájkverseny” alapján a jövő hét elején hirdetnek eredményt – tájékoztatott Veres Bernadett. – Idén élményt ajándékozunk. Többek között a Balu Parkba, a Mini Erdély Parkba, a Babusgató állatsimogatóba szóló belépőkkel jutalmazzuk az alkotókat, de E-bike-túrát, erdei iskolás és paintballrészvételt is lehet nyerni. Ezek mind olyan lehetőségek, amelyeket a csapat tagjai együtt használhatnak ki – fűzte hozzá a kommunikációs felelős. Az első helyezettek még Ku­pakMozaik-kulacsot és ételutalványt is hazavihetnek.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!