Újrakezdők

Karantén után. A buszon tömeg, levegőtlen, koszos tér. Maszkjukat a kezükben hordozó utasok. Kimerült, fáradt arcok, látszik rajtuk a bezártság, majd a nagy áldozatokkal járó szabadság feszültsége. Szirénázik a mentő, panaszkodik a zöldségárus, mennyire nem veszik a drága portékát. Szerelik a vízvezetéket, javítják az utat, a boltos pakolja az árut, nagy a sor a bank előtt. A kávézók teraszán páran lézengenek csak. Óvatosan nyúlnak a csésze után, vajon nem túlságosan nagy bátorság-e megfogni valamit anélkül, hogy fertőtlenítenénk?
Feszülten várakozunk. Lehet-e menni nyaralni? Lehet-e úgy pihenni, hogy közben maszkot viselünk, s kétszer is meggondoljuk, hozzáérjünk-e valamihez?
Lehet-e külföldi munkát vállalni? Még nagyobb kétkedések, bizonytalanságok közepette, mint eddig, nekiindulni az ismeretlennek? Mit hoz a holnap? A kistermelőnek, a kézművesnek, a vendéglősnek, a munkanélkülinek? Az orvosnak, az ápolónak, a virágárusnak? Annak, aki most érettségizik, többszörösen nehezített körülmények között? Aggasztóan sok a kérdés és hiába keressük rájuk a válaszokat.
Van, aki fél, szorong. Van, aki magasról tesz az egészre, végzi a dolgát, és úgy él, mintha semmi nem változott volna. Egymásnak feszül a két tábor, ellenségesen, néha durván. Főként közösségi oldalakon, mert élőben nem lehet maszkban, két méter távolságról kiabálni.
Szabadtéren már színházi előadást is lehet nézni, kinyitották a templomokat, szigorú feltételekkel. Vannak már lehetőségek, de ha élünk is velük, szorongva tesszük azt. Valami megváltozott. Talán a vírus miatt. Talán a bezártság miatt, a felerősödő félelmeink miatt.
Kapaszkodók nincsenek: a régiek elkoptak, már nem tartanak meg. Újakra van szükség, amelyeket le kell gyártanunk mi magunknak. Valami megfoghatót a bizonytalanságban, valami hihetőt, igazat, szépet. S ez az új feladat értelmet adhat a mindennapoknak, amelyek kilépve medrükből, nem fognak ott folytatódni már, ahol valamikor abbamaradtak.

Boncina-Székely Szidónia

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés