Új év, új kérdések

A január elején szokásos fogadalmak helyett idén teljesen más dolgokra összpontosítunk egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Megfigyeléseim alapján a vírust tagadó és a létezését elfogadó személyek mellett újabb ellentétek születtek vagy váltak nyilvánvalóvá a bizonytalan helyzet hatására. Vannak, akik beletörődtek a helyzetükbe, a világ végének közeledtébe, és abba, hogy nem érdemes tenni semmit semmilyen szinten, és vannak – szerencsére –, akik a nehézségek ellenére optimisták, derűsek, és reménnyel, bizakodással tekintenek be az új esztendő kapuján. És csodák csodája, olyanokkal is találkoztam, akik nem a veszteségekre koncentrálva, hanem a jó dolgokat keresve zárták a 2020-as évet, s ezáltal nagyobb életkedvvel, több hittel, várakozással néznek a jövőbe. 
Az újdonság mindig rejteget meglepetéseket, kihívásokat, de mindig kimozdít a megszokottból, s ezt sokszor nem szeretjük. Kényelmetlen, hiszen a megszokott életvitelünk felborul, új elemekkel egészül ki, többet kíván belőlünk, helyzetek elé állít, amelyeket meg kell oldani. Cserébe tapasztalatokat kapunk, amelyek akár kellemesek, akár bosszantóak, felhasználhatjuk, továbbvihetjük és beépíthetjük személyiségünkbe. 
Január első napjaiban Hargita megyében is elkezdődött az oltáskampány: orvosokat, egészségügyi személyzetet immunizáltak, hogy a koronavírus elleni harcban helyt tudjanak állni. A vakcina megérkezése tovább mélyítette a vírustagadók és létezését elismerők közötti szakadékot, újból fellángolt – legalábbis a közösségi média harcterein – a rosszindulatú kommentek áradata. Feszültség, rossz közhangulat, bizonytalanság, félelem okozza, mondhatnánk, de mégsem lehet ez magyarázat, sem felmentés az alól, hogy meggyőződésünket, elméleteinket másokkal igencsak agresszíven próbáljuk tudatni. A lakosság megosztottságát a különböző elemzések is némileg alátámasztják: az Ipsos közvélemény-kutató cég felmérése szerint a romániai lakosság alig 57 százaléka oltatná be magát, ezzel az aránnyal a világ leginkább oltásellenes országai közé tartozunk. Mit jelent ez a 2021-es év szempontjából, hogyan térhetünk vissza és mikor a (valamennyire) normális életvitelünkhöz, szabadságunkhoz, milyen évünk lesz egészségügyi szempontból? Megannyi kérdés, amelyek az új év küszöbén felmerülnek, s meghatározzák annak mindennapjait. Megannyi kérdés, amelyekről csak pozitív hozzáállással, csüggedés nélkül érdemes beszélni, vitázni, gondolkodni. 

Hirdetés