Gyergyószentmiklósi múzeum

Tárgykalendárium

Történetek, ismeretek egy-egy régi tárgy kapcsán —   fotó: Tarisznyás Márton Múzeum

Népszerű a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum A hónap műtárgya – Tárgykalendárium címmel elindított sorozata, melyben a közösségi oldal segítségével az intézmény műtárgyait ismerhetik meg hónapról hónapra az érdeklődők. Az egy éve felújítás alatt álló múzeum dolgozói rendhagyó módon próbálnak élményeket és ismereteket nyújtani látogatóiknak.

Akarantén alatt virtuális játékokkal, áprilistól pedig virtuális kiállításnak is nevezhető, tárgyakat bemutató sorozattal jelentkezik az intézmény, hogy sajátos múzeumi élménnyel ajándékozhassa meg régi és új látogatóit. 
– Az ötlet nem új és nem is mi találtuk ki: általános gyakorlat több múzeumnál, hogy a hónap műtárgyaként kiemelnek egy-egy darabot a gyűjteményükből, és azokat egy-egy történet, leírás társaságában ismertetik közösségi oldalukon. Mi is így tettünk, hiszen jó alkalom ez arra, hogy fókuszálhassunk néhány tárgyra, általuk pedig tartsuk a kapcsolatot a közönségünkkel – közölte érdeklődésünkre Borsos J. Gyöngyi múzeumpedagógus.
A tárgykalendárium ötlete már régóta felmerült: most a járványhelyzet okozta bezártság és a rendezvények korlátozása, valamint a múzeumépület felújítása a legjobb alkalom volt arra, hogy ilyen formában is szóljanak a múzeumlátogatókhoz. 
– Minden hónapban kiválasztunk egy jeles napot a naptárból és olyan tárgyat illesztünk mellé, amely valamilyen módon kapcsolódik hozzá, akár úgy, hogy az illető szentet ábrázolja, vagy az általa védett foglalkozásokhoz, területekhez kapcsolódik. Ennek kapcsán  megmutathatjuk a múzeum ritkább, becsesebb darabjait, vagy éppen olyanokat, amelyek hétköznapiságuk miatt olvadnak a környezetükbe egy-egy valódi kiállítás alkalmával – fogalmazott a múzeumpedagógus.
A múzeum műtárgyaiban régészeti kutatások eredményei, Gyergyó térségének múltjával összefüggő részletek, történetek kerülnek előtérbe és mesélnek a mának: a sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló díszes kályhacsempe, a 16–17. századból származó, geometriai mintákkal díszített borosedény, vagy a gyergyói örmény kereskedőcsalád kalmárládája csak néhány az ismertetett tárgyak közül, és a sorozat folytatódik.
Az intézmény ugyanakkor villámkiállítással hívja fel a városlakók figyelmét az általa létrehozott Gyergyói Digitális Interaktív Archívumra. A közösségi felület, ahol a Gyergyói-medence képi örökségének megőrzése a cél, augusztusban a város szárhegyi kijáratánál lévő szupermarketbe „költözött” néhány fotóval. A digitális archívum folyamatosan bővül: ehhez a térség lakói is hozzájárulhatnak egy-egy utcaképről, épületről, természeti érdekességről, vagy akár felmenőikről készült régi fényképpel.

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés