Szüret

A szüret teljesen hétköznapi dolog. Nincs benne semmi rendkívüli. Becsületszavamra! – hogy Krakauert, a visszhangot idézzem Rejtő Jenő Bradley Tamás visszaüt című regényéből. Elvégre minden évben előfordul, hogy megérik a szőlő, az ember meg leszedi, leőröli és végül még ki is préseli szegény gyümölcsöt. Ciklikusan visszatérő szertartása ez az emberiségnek emberemlékezet óta. Ki tudja, miért? Én mégsem így éltem meg. 
Valahogy úgy jártam, mint Billy Pilgrim, Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című regényének főhőse, aki nemes egyszerűséggel kiesett az időből, és onnantól kezdve többé nem lineárisan élte az életét, mint a többi halandó, hanem összevissza ugrált az időben élete különböző szakaszai között. (Aki még nem olvasta: elnézést a „spojlerezésért”.) 
Hasonló bravúrt természetesen nem könyvelhettem el magamnak. Pedig ha belegondolunk, csábító a gondolat: ha az ember kiesik az időből és összevissza mászkál saját életének érdekesebb vagy épp említésre sem méltó epizódjai között, akkor voltaképpen örökké él. A halál pillanata előtt egyszerűen visszaugrik az időben mondjuk kamaszkorába. Illetve dehogy oda, az borzasztó választás.
Nekem ehhez képest csak egy hét szabadság jutott. Ennyi idő kell is a szüreteléshez meg az őszi kerti munka elvégzéséhez a családi kertben. Minden napra jutott valami tennivaló. Mert nem úgy működik a szüret, hogy az ember fia vagy lánya fogja magát, leszedi a szőlőt, és azzal kész is. Nem. Előbb helyet kell valahogy találni a raktárhelyiségben a szőlőnek. Ha nincs, akkor azt, ami ott van átmenetileg áthelyezni, hogy férjen mégis a szőlő. A szőlőőrlés viszonylag egyszerű dolognak tűnik. De nem az. Mert előtte csak le kell mosni a fent nevezett eszközről az elmúlt év porát. A szőlőőrlő ugyanis olyan eszköz, amelyet évente csak egyszer használunk. Legalábbis rendeltetésszerűen. Száz szónak is egy a vége: nem unatkoztam.
Ezzel szemben történt valami más. A szüretelést ugyanis nem lehet elsietni. Megvan neki a helye, ideje. Szépen, nyugodtan, kapkodás nélkül kell minden apró munkát véghez vinni. Közben az embereknek meg nincs ideje híreket olvasni. Nem az interneten lóg állandóan. Az élet ritmusa teljesen lelassul, hirtelen egészen apró dolgoknak, mozzanatoknak is jelentősége lesz. Ha nem is estem ki teljesen az időből, de olyan érzésem volt, mintha lassított felvételen történne velem minden.
Azt hiszem, ez a lelassulás hiányzik nekünk gyakran. A hétköznapi rohanásban ugyanis elfelejtünk megállni. Ami nem is lenne baj, de közben elsiklunk egy sor olyan apróság fölött, amitől jobb lesz az életünk. Attól tartok, ha nem figyelünk oda, egy nap elfelejtünk élni. És akkor végleg kiesünk az időből. Mint Billy Pilgrim.

Hirdetés