Hirdetés


Szilágyi Árpád 1956-os forradalma (4.)

Ezek alapján az RKP KB plenáris ülése 1968. április 28-án egy egész sor egykori kommunista vezetőt rehabilitált, köztük az 1945-ben agyonvert Fóris István főtitkárt, az 1954-ben kivégzett Lucreţiu Pătraşcanu igazságügyi minisztert, valamint a Szovjetunióba emigrált, 1936 és 1938 között kivégzett, elítélt román kommunista párttagokat. A Gheorghe Stoica által vezetett bizottság mellett létrehoztak egy másikat is, amelyet Ion Stănescu, az Állambiztonsági Tanács miniszteri rangú elnöke vezetett, amelynek feladata a Szekuritáté által 1949 és 1968 márciusa között elkövetett brutalitásokat, törvénytelenségeket, gyilkosságokat vizsgálta ki. Míg az első bizottság megbízatása nyilvános volt, és azt a célt szolgálta, hogy megerősítse Nicolae Ceauşescu hatalmát, kizárja a KB-ból, a párttagok soraiból, a politikai életből a veszélyes ellenfelet, Alexandru Drăghici belügyminisztert, ugyanakkor növelje az új pártfőtitkár népszerűségét az értelmiség körében, a másik testület a későbbi diktátor számára „szállított” rendkívül bizalmas és fontos információkat. Ezek az adatok csak az 1989 decemberi rendszerváltás után váltak kutathatóvá, kerültek nyilvánosságra. Ezek alapján megközelítő képet nyerhetünk a kommunista megtorlás iszonyatos méreteiről, a félelem milliókat érintő országos méreteiről. A Szekuritáté szervei 1950 és 1968. március 31. között összesen 91 333 személyt tartóztattak le. A magyar forradalom eszméivel való azonosulás, a különböző szervezkedési kísérletek felfedezése, felgöngyölítése kapóra jött és kiváló ürügyet jelentett a belső ellenzék likvidálásához, akár fizikai megsemmisítéséhez is. A második bizottság által összeállított jelentésből kiderül, hogy 1956 és 1962 között, tehát hat év alatt összesen 
24 629 személyt tartóztattak le. A retorzió 1958-ban és 1959-ben tetőzött, a „csúcsot” 1959 jelentette – ekkorra göngyölítették fel a szervezkedések, szervezkedési kísérletek döntő többségét –, 8910 személyt tartóztattak le. Az Állambiztonsági Tanács akkori alelnöke, Constantin Stoica vezérőrnagy által szignált összegzés elismerte, hogy a „belügyi szervek által végrehajtott letartóztatások jelentős része indokolatlan volt”.
Az 1950 és 1968. március 31. között letartóztatott 91 333 gyanúsított közül 73 636 személyt állítottak bíróság elé. Rajtuk kívül adminisztratív okokból 25 740 személyt internáltak különböző munkatáborokba, megsemmisítő munkatelepekre, 1949-től kezdődően 60 000 személy számára jelöltek ki kényszerlakhelyet. A Nicolae Ceauşescunak szánt összesítés szerint a munkatáborokba internált 25 740 személy közül 4865 paraszt volt – mindannyian az erőszakos kollektivizálás áldozatai –, 4626 munkás, 3423 tisztviselő, 694 kereskedő, 514 volt katonatiszt, altiszt az egykori királyi hadseregben, 857 tanító és tanár, 408 orvos, 218 újságíró és művész, 498 mérnök, 1968 ügyvéd, 33 volt gyáros, 296 nyugdíjas, 45 volt földbirtokos, 2420 foglalkozás nélküli, 315 diák és egyetemi hallgató, 823 pap és 76 egykori rendőr. Hasonlóan megdöbbentő adatokat tartalmaznak a kiszabott büntetések indokolatlan méretei. A 73 636 bíróság elé állított személy közül 25 441 személyt 1 és 10 év közötti börtönbüntetéssel sújtottak, közülük 2890 legionárus, 1568 az egykori történelmi pártok tagjai, 20 983 más társadalmi kategóriából származó, büntetlen előéletű. 1–25 év közötti börtönbüntetésre 5609 személyt ítéltek, közülük 1682 legionárus, 503 egykori polgári pártok tagjai, 3424 büntetlen előéletű. Életfogytiglani kényszermunkára 290 személyt ítéltek, közülük 71 legionárus, 28 történelmi pártok tagja, 191 büntetlen előéletű. 1950 és 1968. március 31. között 129 személyt ítéltek halálra, közülük 34 legionárus, 10 egykori történelmi pártok tagja, 85 más kategóriájú és büntetlen előéletű.
A rendkívül súlyos ítéletek a bukaresti, kolozsvári, temesvári és jászvásári hadbíróság számlájára írhatók. Futószalagon hozták az életfogytiglani és halálos ítéleteket. A halálos ítéletekről, kivégzésekről nincsenek pontos adataink. 1958-ban például 34 halálos ítéletet hajtottak végre, de a tényleges adat ennél jóval magasabb. Ezt bizonyítja, hogy 1958-ból 27 nevet említenek, de a Szoboszlay-per tíz kivégzettje közül csak három név szerepel, az érmihályfalvi csoportból kivégzett Sass Kálmán lelkészt és dr. Hollós Istvánt meg sem említik. A Stefano Bottoni főszerkesztésében megjelent kötet összeállítása szerint 1957 és 1959 között 9959 elmarasztaló ítélet született, 45 személyt végeztek ki, 139 személy hunyt el a vallatások során, illetve a börtönbeli kínzások, szenvedések nyomán. A Szekuritáté szervei 1957 és 1959 között 430 „ellenforradalmi szervezetet” lepleztek le, göngyölítettek fel.
folytatjuk

Tófalvi Zoltán

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés