Korodi is elkezdte a kampányát

Rendhagyó helyszínválasztás

Másféle kampányra számít a világjárvány miatt megváltozott életkörülmények miatt – jelentette ki hétvégi, Csíkszereda ipari zónájában megtartott szabadtéri sajtótájékoztatóján Korodi Attila, az RMDSZ csíkszeredai polgármesterjelöltje. Újságírói kérdésre elmondta: a sajtóesemény helyszínéül nem véletlenül a város ipari részét választotta, az jelenlegi állapotában ugyanis jól mutatja a megyeszékhely gazdasági gondjait. A vállalkozóbarát környezet teremtése szerepel Korodi polgármesterjelölti programjában.

Korodi Attila elmondta: a helyszínválasztásnak az is apropója, hogy indulási szándékát a megyeszékhely polgármesteri tisztségére is hasonló helyszínen – a városi piac környékén – jelentette be. – Csapatommal együtt vállaltuk, hogy amennyiben az önkormányzati választáson mandátumot nyerünk, Csíkszeredát dinamikusabbá, emberközpontúbbá tesszük. Vállalkozás-központúvá formáljuk a megyeszékhelyet, megoldásokat keresünk a lakhatási problémákra, idősekre figyelve megépítjük például az idősotthont, lehetőségeket teremtünk a fiataloknak és a családoknak, felszámoljuk a közbiztonsági problémát jelentő gócpontokat – emlékeztettet Korodi Attila. 
Felidézte, hogy Csíkszereda történetében az eddigi legnagyobb részvételű előválasztáson (8558 választó) háromnegyedes többséggel támogatta a város lakossága elképzeléseit. Ugyanakkor kiemelte, hogy a szükségállapot ideje alatt önkéntes-programot indítottak, amellyel a házi elkülönítésben élőknek segítettek bevásárolni. Illetve a #StartSzereda elnevezésű programot is elindították azzal a céllal, hogy felmérjék, miként érinti a csíki vállalkozásokat a járvány és az általa okozott válság. Korodi már készül a választásra.
– Szeptember 27-én eljön végre a végleges megmérettetés ideje, az utolsó hajrá. Vállalásaink megvalósításához megkérdőjelezhetetlen megbízást kell kapnunk a lakosság részéről. Ez most a hivatalos jelöléshez szükséges támogatási aláírások összegyűjtésével kezdődik, és a szavazással zárul – jelentette ki a politikus. – Nem kérdés: miután mandátumot nyer, minden RMDSZ-es kolléga a tavasszal felvállalt jövőért fog dolgozni – fűzte hozzá, az előválasztások eredményeire utalva.
Még elmondta: emberközpontú, fejlődő, vállalkozóbarát, időseknek és fiataloknak egyaránt otthont adó, pezsgő kulturális és sportélettel rendelkező, vendégváró és vendéglátó Csíkszeredáért szeretnének dolgozni. Hogy sikerül-e, az „a város lakosainak döntése lesz”.

Hirdetés

Hirdetés