Szükség idején is megoldás lehet

Pályázati lehetőségek a járvány idején

Fontos a jó tervezés, a megfelelő alapozás —   fotó: freepik.com

A járványidőszak a gazdasági működésben számottevően érezteti hatásait, hiszen a vállalkozások, cégek a szigorító intézkedések miatt nehezebb helyzetben vannak. Ennek ellenére vannak lehetőségek. A kis- és középvállalkozások által elérhető pályázati lehetőségekről Juhász-Borsa Orsolya üzleti tanácsadóval és vállalkozóval, a StartUp HUB vezetőjével beszélgettünk.

Ebben az időszakban elég sok a pályázati kiírás, az egyik legaktuálisabb a koronavírus-járvány hatásainak enyhítését szolgáló háromkomponensű pályázati csomag, amely a napokban indul, és amelyre már lehet regisztrálni. Az első komponens keretében 2000 euró vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak olyan vállalkozások, amelyek a megadott tevékenységi körrel rendelkeznek és amelyeknek az előző év végén nem voltak alkalmazottaik – kezdte ismertetőjét Juhász-Borsa Orsolya.
Másik lehetőségként említette, hogy működési tőkére pályázhatnak adott tevékenységi körrel rendelkező cégek, ez esetben a támogatás 15 százalék önrész biztosításához kötött, és mértéke az előző év forgalmának 15 százalékát teszi ki. Fontos megjegyezni, hogy erre a támogatásra olyan cégek jogosultak, amelyek kiváltották a sürgősségi helyzetet igazoló dokumentumot és az előző két év valamelyikében nyereségesek voltak, fűzte hozzá a szakértő.
Egy harmadik kiírás esetében befektetésekre lehet pályázni, ide nem szükséges a fent említett dokumentum, viszont szintén korlátozott a támogatott tevékenységek köre és szintén 15 százalékos a kötelező önrész. A pályázóknak az elmúlt két pénzügyi év valamelyikében nyereségesnek kellett lenniük, hisz ez is feltétele a támogatásnak.
– Ezek a programok hamarosan indulnak, még nem jelentek meg a végleges kiírások, viszont érdemes igénybe venni őket, hiszen mind nagyon jó finanszírozási lehetőségek. A fenti lehetőségek mellett érdekes lehet a vendéglátóipar szereplőinek kiírt pályázat napelemrendszerekre és elektromosautó-töltőállomásokra, itt a támogatási összeg 100 000 euró és nem szükséges önrész hozzá. Szintén ekkora összegekre tudnak a kkv-k pályázni digitális megoldások megvalósítására a Országos Digitalizációs Program kiírásának köszönhetően. Nagyobb beruházásokra pályázni lehet majd a Regionális Operatív Program (P.O.R. 2.2) keretében is. Ezek mellett egyéb kisebb pályázatok is vannak, érdemes utánanézni ezeknek is – tudtuk meg a szakértőtől.

A járvány nehezítheti a megvalósítást
Mint mondta, a járvány jelentős mértékben érezteti hatását a gazdaságban, sajnos, sok területet érint negatívan. Több felmérés és tanulmány is készült ezzel kapcsolatosan regionális és országos szinten. A StartUp HUB partnerekkel együtt, több ilyen munkában részt vállal. Beszélgetőpartnerem véleménye szerint valószínűleg a hatások csak a későbbiekben fognak még jobban megmutatkozni, jó hír ugyanakkor, hogy a vállalkozók nagy többsége igyekszik kihozni a maximumot a jelenlegi helyzetből, alkalmazkodik a változó környezethez, a digitalizáció felé irányul, és többen új lehetőségeket is keresnek a vállalkozások tevékenységi körének bővítésére.
– Sokan pontosan a pályázati lehetőségekben látják a megoldást, akár a meglévő vállalkozások fejlesztésére, akár új üzleti lehetőségeket keresve. A StartUp HUB keretében rálátásunk van a pályázatunk támogatásával létrejött vállalkozások helyzetére és számos más kisvállalkozó problémáira is, akik igénybe veszik szolgáltatásainkat. A StartUp HUBot az OTP Consulting Románia működteti a Vállalkozz Erdélyben! elnevezésű StartUp Plus projekt keretében. A projekt által a Központi Fejlesztési Régióban 90 új vállalkozás létrejöttét támogattuk és finanszíroztuk partnereinkkel közösen. Őket különösen rossz életszakaszban érintette a jelenlegi helyzet, viszont bízunk benne, hogy nagy többségük megtalálja a helyét a piacon. Én az alkalmazkodó készségben, nyitottságban és megújulásban látom az egyik megoldást, mindannyiunknak meg kell tanulni rugalmasnak lenni, alakulni a változó vállalkozói környezethez – mondta a szakértő.
Hangsúlyozta, hogy az elmúlt két ciklusban a fókusz a kkv-ken volt, számukra egyre több kiírás volt és lesz, a működő és jól működő vállalkozások támogatása a trend. Elsősorban a termelést és a kreatív iparágakat részesítik előnyben a kiírásokban, viszont az IT-megoldásokra is hangsúlyt fektetnek a pályáztatók. A különleges helyzetre való tekintettel jelenleg a nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésének is figyelmet szentelnek, ugyanakkor a következő időszakra kilátásban van kezdő vállalkozásokat támogató pályázatok meghirdetése.

Figyelni kell a körülményeket
– Ezt különösen fontosnak találom, hiszen többek között a munkanélküliség növekedésével megnő azok száma is, akik saját vállalkozás beindításában látják a továbblépést, és ehhez finanszírozásra lesz szükségük. A kisvállalkozások indítására a sokat ígért és emlegetett StartUp Nation program utódja van kilátásban, ami a korábbi évekhez képest módosított feltételekkel indul. Ez az egyik legkézenfekvőbb pályázat kezdő vállalkozásoknak, mert relatív egyszerű feltételekkel lehet finanszírozást szerezni és az elszámolható költségek listája is megfelelően alakítható egy tevékenység elindításához. Emellett jövőre indul az INNOTECH Student elnevezésű program is, ennek keretében egyetemisták kaphatnak teljes tudás- és finanszírozási csomagot saját vállalkozás elindításához. Ez hasonló lesz a 2018-ban kiírt StartUp Plushoz, viszont a célcsoport különbözik – hívta fel a figyelmet Juhász-Borsa Orsolya a feltételekre.
Hozzátette: sokat segíthet az, ha egy jó tanácsadó szolgáltatását vesszük igénybe, aki információval tud szolgálni és időben elmondja, hogy mire kell odafigyelni, mik lehetnek az esetleges buktatók. Így az első lépéstől úgy tudja segíteni a vállalkozót, hogy a legegyszerűbben és leghatékonyabban vigye végig a folyamatot.
– Van persze néhány általános elv, amit ha valamikor pályázni szeretnénk, figyelembe kell venni, hogy a cégünk esélyes legyen. Ez a profitabilitáson kívül számos egyéb tényezőt is magában foglal, ezért is érdemes előre gondolkodni és ennek tudatában építeni a vállalkozást. Egy jó könyvelő is elengedhetetlen. Ajánlom, olyat válasszunk, aki jártas pályázatok könyvelésében és aki nyitott a kommunikációra és megfelelő tanácsokat tud adni. Ha konkrét javaslatot kell megfogalmaznom, hogy mire érdemes figyelni, akkor megemlíteném a tulajdonjogi és működési akták rendbetételét, ez azért különösen fontos, mert a pályázatok nagy része esetében az ingatlanvásárlás nem elszámolható költség, tehát fontos, hogy meglegyen a terület, ha például építkezni szeretnénk, és időben gondoskodjunk az engedélyek megszerzéséről is, hiszen pályázatíró kollegáink gyakran szembesülnek olyan ígéretes pályázatokkal, amelyek ilyen típusú akadályok miatt esnek el a finanszírozástól – zárta tájékoztatóját a StartUp HUB vezetője.

Hirdetés

Hirdetés