Csíkdánfalvi Dugás-fürdő

Nagy múltú Felcsík egyetlen strandja

Már 1981-ben készen álltak a tervek —   Fotó: Fülöp Orsolya

Székelyföldön szinte nincs is turizmus ásványvíz, borvízforrás nélkül. Erdélyben több mint száz fürdőt tartanak nyilván, amelyeket évekkel ezelőtt a Polgár-Társ Alapítvány leltározott fel. Csíkdánfalva község neve többek között a Dugás-fürdőt is eszébe juttatja a környékbelieknek, hiszen itt működik Felcsík egyetlen strandja, amely igaz, az utóbbi években veszített népszerűségéből. A közkedvelt fürdő ásványi anyagokban gazdag termálvizéről, történetéről és jövőjéről kérdeztük Farkas Mária nyugalmazott óvónőt, aki korábban férjével és családjával közösen vezette a strandot. 

Farkas Mária óvó néni többször írt már beszámolót, összefoglalót a Dugás-furdőről. Ezekből is kiderül, hogy a dánfalvi borvízfürdőt a 12-es számú országútról letérve 1500 méterre, a vasútállomástól pedig 1200 méter távolságra, a falu délnyugati részén találhatjuk meg, egy gyönyörű domboldal lábánál, ahonnan látni lehet a Nagyhagymás, Egyeskő, Terkő és a Csíki-havasok hegyvonulatát. A domboldalról 14 személynek szállást adó villa néz le – a 33 méter hosszú és 10 méter széles – úszómedencére és egy 4 méter széles és 10 méter hosszú gyerekmedencére, amelyeket bekerített gyepes napozó vesz körül. A borvízfürdő 22 000 négyzetméter területen fekszik. A fürdőt Felcsík Ipartestülete létesítette 1929-ben. Az 1960-as években feltártak mélyfúrással egy 22 Celsius-fokos termál forrást, amely működteti az úszómedencét és a gyerekmedencét. 1998-ban egy újabb, 245 méteres mélyfúrás során felszínre került a harmadik termál (26 Celsius-fok) ásványvízforrás, amelynek vegyi összetétele hasonló az előbbiekhez, de hőmérséklete 4 Celsius-fokkal melegebb – tudtuk meg Farkas Máriától.

Többször is felújítottákaz évek során
Készséggel avatott be a részletekbe.
– A XX. század elején nagynéném – Molnár (született Szabó) Juliánna –  házassága által Dánfalvára költözött Molnár György tehetséges műkedvelő, geológus, aki kiváló szervezőkészséggel rendelkezett, és így számos közhasznú törekvést tudott megvalósítani. Ő figyelt fel a borvíz hasznosításának lehetőségére, megvalósítását a közösség összefogásában látta. A vállalkozó szellemű jelentkezőknek, azaz a leendő részvényeseknek 500 lejt kellett befektetésként befizetniük. A begyűjtött összegből két fürdőmedencét, fedett részt négy káddal, a gondnoknak lakást építettek, így télen-nyáron viszonylag jó körülmények között lehetett hasznosítani a borvizet –  mondta az óvó néni, aki hangsúlyozta: a gyógyító hatás hírére számos más településről is érkeztek vendégek. A forrás mellé két kis deszkauszodát is építettek 8 x 8 méteres méretben, ezek csak 1938-ig voltak használhatók. 1942-ben Ambrus Mihály részvényes a kádakat kicseréltette és egyéb javítások nyomán még 1948-ig működtették, amikor az „ideiglenes néptanács” felsőbb utasításra államosította. Időközben a 120 tagot számláló részvénytársaság négy főre apadt, mert a többiek nem járultak hozzá a javítási és fenntartási költségekhez, így a részvények kifizetése után az egész Ambrus Mihály, János Mihály, Gáll Péter és Szőcs Ferenc tulaj dona lett. Az 1948-as államosítás után a helyi tanács gondozása alatt átalakították, bővítették, és tovább működtették, de a tulajdonosi jogot nem rendezte egyetlen üzemeltető sem.
A jelenlegi fürdő épülete 1957-ben épült, hat káddal áll a fürdőzők rendelkezésére. 2005-ig több vállalkozó is volt a fürdő működtetője. 2006-ban a Dan Tourist R-Day S.R.L. vette át a Dugás-fürdő működtetését olyan céllal, hogy az uniós elvárásoknak megfelelő körülményeket teremt. A forrás vizét máj- és gyomorbántalmakban, reumatikus eredetű betegségekben, szív- és érrendszeri zavarokban, valamint női betegségben szenvedőknek ajánlják.

Az utóbbi években kevesebben veszik igénybe a strandot
Fotó: Csíkdánfalva polgármesteri Hivatala

A hagyományőrző jellegre építenének
A Dugás-fürdő jelenleg a helyi önkormányzat tulajdonában van. Böjte Csongor-Ernő, Csíkdánfalva polgármester elmondta: balneoterápiás kezelőközpontot szeretnének létrehozni. A víz kivizsgálása már megtörtént, kezdetleges előtanulmányokat készítenek a beruházásról. A víz minősége rendben van, fogyasztásra alkalmas, a következő lépés pedig a gyógyvízzé minősítés lenne. Mint mondta, meg szeretnék hagyni a falusi strand jelleget, de mindenképpen korszerűsítve. Jelenleg erre keresik a finanszírozási lehetőségeket, hiszen már jó pár éve annak, hogy az elképzelések elkészültek erre vonatkozóan.
– Meglátásom az, hogy az utóbbi években azért csökkent a strand látogatottsága, mert az emberek már kényelmesebb, úgymond népszerűbb pihenési lehetőségeket vesznek igénybe. Például szívesebben fizetnek be egy többnapos wellnesshétvégre, minthogy egy kis, falusi strandon üdüljenek. Napjainkban ez a trendibb, ez az elfogadottabb. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy hol pihen meg, de ezért van szükség arra, hogy korszerűbb legyen az intézmény. Valamikor, amikor elkészült a strand, még ez volt a csúcskategória, akkor még nem voltak wellnessközpontok. Bár úgy vélem, ennek a formának is van jövője és lenne rá igény –  zárta gondolatait a polgármester. 

Hirdetés

Hirdetés