Munka. Erő. Piac.

A szupermarket húspultja mögött két eladó beszélget: vágyakozva tekintenek az órájukra, és azt beszélik meg, mennyi van még hátra a munkaidejükből. Láthatóan nem szerez örömöt számukra a végzett tevékenység – amit az elém dobott termék és fagyos tekintet is bizonyít –, de legalább van kereseti lehetőségük, egy megélhetési forrás, ami a mindennapok dzsungelében kissé könnyebb közlekedést biztosít. 
Amióta figyelem az ezzel kapcsolatos statisztikai adatokat, még sohasem volt egy konkrét számadat, ami a romániai munkanélküli lakosságot illeti. Többféle becslés létezik most is, és ezek az adatok még csak nem is közelítenek egymáshoz: a munkaügyi minisztérium közel háromszázezer személyt tart nyilván, míg az Országos Statisztikai Intézet majdnem ötszázezer munkanélküliről tud. Nyilvánvaló, hogy más szempontrendszert használnak, hiszen előbbinél az számít munkanélkülinek, aki besétál egy megyei munkaerő ügynökséghez és nyilvántartásba veteti magát. Mindannyian tudjuk, hogy ez a legideálisabb eset, amely legtöbbször olyankor következik be, amikor valakit elbocsátanak ugyan az állásából, de igényelheti a munkanélküli segélyt az államtól. Az Európai Unió szempontrendszere jóval részletesebben körülírja, pontosítja, mit is jelent munkanélkülinek lenni, azt is megjelölve, hogy az illető személy, ha lehetősége adódna, valóban munkába állna, sőt a felmérés előtti négy hétben aktívan munkát keresett. A munkaerőpiacon való forgolódás kapcsán bizonyára mindenkinek vannak negatív tapasztalatai még akkor is, ha valóban dolgozni szeretne, és nem csupán a terepet méri fel, mielőtt külföldre indulna. Az olykor szinte teljesíthetetlen követelmények, a túlzott elvárások, a túlórára való hajlandóság a mérleg egyik serpenyőjében vannak, míg a másik majdhogynem üres: a minimálbér mellé minimális emberi bánásmódot társítanak csak a munkáltatók, s ez a mentalitás már az álláshirdetések szövegében is megfigyelhető. Az elvárások hosszú listáját semmi sem ellensúlyozza legtöbbször, az „Amit biztosítunk” rész esetenként nem is létezik. Természetesen, a munkáltatóknak sincs könnyű dolguk: nehéz kiszűrni, ki az, aki valóban megbízható és hosszú távra tervez, és ki fog az első nehezebb helyzetben odébbállni, visszaesést okozva ezáltal a tevékenységben. Most a járványidőszak sűrűjében fokozottan nehéz mindkét „oldal” képviselőinek: a munkáltató kénytelen elbocsátani alkalmazottait a visszaesett vagy teljesen leállt tevékenység okán, a munka nélkül maradt személyek pedig még bizonytalanabb, kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek az év vége és az ünnepek közeledtével. Mindenképp tisztességesebb megoldás lenne, ha a kormány nem a valós adatokat takargatná, hanem a reális helyzetet láttatva megoldásokban gondolkodna a munkanélküliség tekintetében (is). 

Hirdetés