Hirdetés


Munka

Lejártak a helyhatósági – vagy ha úgy tetszik: önkormányzati – választások, lassan, sorjában leköszönnek a mandátumuk végéhez érő választott tisztségviselők, a helyi és megyei tanácsosok, illetve polgármesterek és megyeitanács-elnökök. Egy részük újból tisztséget nyert a választók bizalma révén, mások helyett újak lépnek a porondra. A kampány – bár a koronavírus-járvány miatt lagymatag volt – mégiscsak az ígérgetéseknek, az egymás számonkérésének adott terepet, a választók pedig levonták a következtetéseket és döntöttek. A kampányhangulat a választások eredményének– még ha azok nem is voltak végleges eredmények – ismeretében is folytatódott, a magyar választási szereplők egyaránt győzelemről számoltak be, s megemlítettek pár veszteséget is. Azok, akik alulmaradtak, olykor azt mondták a győztesről, hogy kismértékű a legitimitása, mert hiába nyerte el a szavazók többségének bizalmát, ugyanis a választópolgárok negyedének, ötödének szavazatait sem tudták megszerezni, nem tudták mozgósítani az érdekteleneket, a bizonytalanokat. Ez a feltételezés bizonyára igaz, de csak részben, ugyanis a másik fél – esetenként másik felek – sem tudták mozgósítani, aktivizálni az érdekteleneket, a közéletből kiábrándultakat, a bizonytalankodókat, s ami a legsúlyosabb: a fiatalokat. Az alacsonyabb részvételi arányt sokan annak a számlájára írják, hogy az egyébként fegyelmezett szavazótábornak bizonyult idősek most távol maradtak az urnáktól a fertőzéstől való félelmükben. Bizonyára van ebben a feltételezésben valami, de ha a megyére lebontott hivatalos statisztikai adatokat vizsgáljuk, kiderül, hogy a választók többsége az idős, meg a nagyon idős korosztályból került ki, tehát a vírustól való félelem miatti otthonmaradásra vonatkozó teória kissé sántít, azaz nem teljes mértékben igaz. A részvételi adatok megmutatták, hogy alacsony volt a fiatalok jelenléte, s az elvárt alatt maradt az aktív lakosság választási részvétele is. Választ kell keresni – és találni – sürgősen a kérdésekre, ki kell deríteni mihamarabb ennek a passzivizmusnak az okát, no meg azt, hogy fiataljaink milyen hányada hagyta el ténylegesen szülőföldjét s az itthon maradottak milyen arányban vállalnak részt a közéletben – akár a választásokon való részvétel révén. A politikai szereplő szervezetek pedig le kellene vonják a megfelelő következtetéseket abban az esetben is, mikor egy, a körükből távozott személy – elveszítve politikai támogatottságát – más alakulat színeiben vagy függetlenként nyer. A megválaszolandó kérdéseket hosszan lehetne sorolni, a lehetséges válaszok sora pedig még hosszabb volna. Időt, energiát kell szánni e kérdések megfogalmazására és a válaszok megkeresésére, ugyanis ha nem jön létre közösségünkön belül egy minimális szolidaritás, összetartás, érdekközösség, lassan, de biztosan elszórványosodunk, súlytalanná válunk a közéletben, az pedig rendre maga után vonja azt is, hogy az élet minden területén teret veszítünk, egyre jobban összezsugorodik életterünk, veszélybe kerül a közösségek által fenntartott intézményeink léte, maga a közösségünk. Tehát most dolgozni kell, a kampányban tapasztalt egymásnak feszülésnek véget kell vetni, ugyanis lejártak a helyhatósági választások…


 

Hirdetés