Hirdetés


Minap a Gyimesben jártam

 

 

Ritkán járok a Gyimesekben, néha munka miatt, máskor pedig csak a táj szépségéért. Minden egyes alkalommal elgondolkozom, hogy a hegyes-völgyes vidéken milyen lehet a hétköznapi élet. Bizonyára az ott élő emberek számára sem könnyebb az élet, mint másol. Sőt, amit látok, hogy a nehézségek közé tartozik az is, hogy messze van a város, ahajt van az iskola és óvoda, ahová heti öt nap el kell vinni a gyereket, csak azután lehet nekifogni az ügyes-bajos dolgoknak. Aztán sokszor az sem könnyíti az életet, hogy ehejt lakik a szomszéd – akinek esetenként minimum tíz percbe telik, hogy átlépjen segíteni a komájának – és a völgyekben lakók számára sem ötpercnyi gyaloglásra van a buszmegálló vagy a vonatállomás. Különben azt látom, hogy a csíki településekhez képest e hátrányokkal rendelkező tájegység lakói talpraesettségükkel próbálnak élhető életet teremteni. Többször megfigyeltem, hogy folyamatosan szorgoskodnak. Még az időseket is ritkán látni a kapuk előtt üldögélni. Bizonyára, ha nem is a mezőn, erdőn, de az udvaron tevékenykednek. Legutóbbi utam alkalmával is elcsodálkoztam, hogy milyen meredek és mekkora nagy területeken takarnak a gyimesiek, és nem gépesített körülmények között, hanem villával, gereblyével. Érdemes megfigyelni, hogy a „patakok országában”, a csíki települések lankás kaszálóihoz képest, tavasszal kevesebb az a terület, amit gyufával kaszálnak. Véleményem szerint sok mindenben példát lehetne venni az igen gyakran lenézett csángóktól. Elszomorít, bosszant, amikor sokan csángliaként, újabban csángládesként gúnyolják a Gyimesek völgyét. Bezzeg, ha magyarországi rokonok, barátok, turisták érkeznek Székelyföldre, akkor a vendéglátók szervezte kirándulások toplistáján szerepel a történelmi Magyarország legkeletibb része. Több tiszteletet és toleranciát! Mindezeket nem a vacsoraként elfogyasztott bolond gomba mondatja.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés