Idősek jövőképe

Megörökített álmok a sikátor falán

Pozitív jövőképek a sikátor falán. Minden korosztály megfogalmazta a sajátját

Újabb álomkép elevenedett meg a gyergyószentmiklósi római katolikus templom közelében húzódó sikátor falán. Ezúttal az idősek képzelték el pozitív jövőképüket, és önkéntesek közreműködésével ez került fel a falra. A több napon át zajló esemény a Fessünk álmokat program zárórésze lett volna, azonban nem hagyják itt abba a projektet

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont SocioStartUp programjának keretében folytatódott a Fessünk álmokat elvenezésű, öt évet felölelő megmozdulás. Ennek keretében korábban 5–8. osztályosok, majd középiskolások, az azt követő évben fiatal felnőttek, illetve tavaly családosok festették álmaikat a sikátor falára. Ezúttal az idősebb korosztályt, az Őszirózsák Idősek Klubjának tagjait vonták be a programba. A falfestést kétnapos csoportmunka előzte meg, amikor a résztvevők életük során megélt élményeiket fogalmazták meg.
– A megélt pozitív tapasztalatokból indultak a jövő felé, és ezt a jövőt jeleníti meg a fal is. Jól érezték magukat a munka közben, hiszen korábban sokat voltak elzárva a közösségi élettől, meg is jelenik a rajzon a legnagyobb álmuk, hogy amíg tehetik, sokat kiránduljanak, utazzanak, ezt jelképezi a busz a falon. Nagyon sok napraforgó van, ezek azt szimbolizálják hogy bármit is megéltek eddig, mindig próbáltak pozitívak maradni. A napraforgóban gyerekarcok fognak megjelenni, az unokáikat jelképezve, akik most a legfontosabb személyek számukra. A templom is megjelenik, ide vezetnek az ágasbogas utak, azt jelenti hogy innen, a templomból indulnak és mindig oda is érkeznek – közölte lapunk érdeklődésére a tevékenység vezetője, Kolumbán Rita.
Az öt évvel ezelőtt elindított programról azt mondta, be akarták bizonyítani, hogy minden korosztály képes pozitív jövőképet megfogalmazni, ez sikerült is. A projektet ötévesre képzelték el, ez lett volna az utolsó mozzanat, de most egy mozgássérült csoport megalakítását tervezik, akikkel ezt is folytatni lehetne. Hely van hozzá még a sikátorban. 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés