Hirdetés


Közösségben otthonról

Furcsa dolgokat produkál a élet. Eddig megszóltuk gyermekeinket, ha telefonjukon lógtak, simogatták az okoskütyüjüket, s arra biztattuk, hogy inkább menjenek ki a szabadba, sétáljanak vagy játsszanak valamit, s nem értettük, hogyan lehet társasági életet élni magányosan. Aztán a bezártság sokunkat megvilágosított: az okoskütyük remek eszközök arra, hogy kapcsolatban legyünk egymással még akkor is, amikor kénytelenek vagyunk legszűkebb családi körben létezni hosszasan, vagy éppen magányunkba zárkózni.
Kedves délvidéki barátom írja, hogy „Szép emlékű Jenő bátyánk bizonyára kapkodja a fejét, mert a Grand Hotel csupán próbálkozás volt. Ez most élesben megy.” Arról is beszámol, hogy „mi már jártasak vagyunk a helyben járásban”, ugyanis „múlt szombat óta nem vagyunk utcaképesek, mivel túl vagyunk a 65-ön és innen, remélem, még sok mindenen”. Hogy humorérzékét nem veszítette el, mi sem bizonyítja jobban, mint következő mondata: „Olvasni- és írnivaló van bőven, csak a fertőtlenítőt, a kisüstit kell rendesen bekészíteni, mert a testet és lelket rendszeresen mosdatni kell.”
Közben látom a közösségi hálón is, hogy már nem a kesergés, az összeesküvéselmélet-gyártás vagy a veszély minimalizálása a divat, hanem megpróbálni – az új, szokatlan körülményekhez alkalmazkodva – elvégezni a munkánkat, annak reményében, hogy majd fizetést is kapunk érte, és valamit tenni, ha lehet, hasznosat, de mindenképp kellemeset azért, hogy agyonüssük a bezártság miatt hosszúnak, kitágultnak, végtelenné nyúltnak tűnő időt. Egyik ismert táncos, koreográfus, tánccsoportvezető például remek legényesprodukciót rögzített nappalijában, s azzal a felhívással, hogy aki csak teheti, üljön otthon, kihívást intézett pár kollégájához, hogy ők maguk is járják el magányukban a közösségüknek szánt legényes táncot. Vagy mások olvasnivalót, nézni való filmet ajánlanak, a forrás megjelölésével, netán virtuális tárlatlátogatásra invitálnak. S persze – mivel a humor képes biztosítani az ember jó kedélyét, éltetni benne a reményt, számos vicces dolog kerül a hálóra, s persze beindult a mémtermelés is. Egyik ilyen mém arra emlékeztet, hogy ami régen nemhogy illetlenségnek, hanem önpusztító felelőtlenségnek számított, az ma már erény: maszkosan-kesztyűsen bemenni a bankba.
Van, aki orwellinek, netán kafkainak látja a mai helyzetet. Hogy bele ne hülyüljünk teljesen, talán jó lesz, ha inkább rejtőinek könyveljük el – már amennyire lehetséges ez, látva-hallva, hogy mi történik az egyre közvetlenebb környezetünkben. De ha ez a rejtői megközelítésmód, hozzáállás bent tart a házban minél többünket, nyert ügyünk van. S nem szidjuk – ha kell, ha nem – a csemetéinket, hogy a képernyőn lógnak egész nap, mert az ma okosít – lásd tanítás –, szórakoztat, kikapcsol, összekapcsol barátaiddal és a nagyvilággal. Mert hát az élet furcsa dolgokat produkál...

Sarány Istvan

Hirdetés