Könyvek körüli ötletelések

Azt hinné az ember, hogy nincs mit kezdeni manapság a könyvekkel. Elavult hordozó, olyan forma, amelyet mostanság már nem alkalmazunk lakásaink díszítésére, s nem használunk látóterünk bővítésére. Emlékszem, milyen jó volt ezelőtt három-négy évtizeddel látni, hogy amikor a nyitott vagy kivilágított ablakokon át bepillanthattunk egy-egy lakásba. Láttuk, hogy odabent könyvek sorakoznak a polcokon. Ilyenkor megnyugodhattunk, hiszen, ha bent olvasók élnek, akkor nem lehetnek rossz emberek. Túl ezen – ha ellátogattunk egy-egy rokonhoz vagy ismerőshöz – konstatálhattuk, hogy végignézve a kötetek gerincén –, nagyjából ugyanaz a látvány mutatkozott itt is, meg ott is. Felismerhettem a sorozatokat, amelyeket magam is előszeretettel vásároltam és olvastam. Feltételeztem, hogy nagyjából ugyanazokat a műveket olvassuk itt is, meg ott is, hiszen gyakran esett szó Ajtmatov, Dosztojevkij, Malcolm Lowry, Aldous Huxley, Marquez, Borges munkáiról. Néha azokat a műveiket is emlegették e részben megtűrt klasszikus és kortárs íróktól, amelyeket a létezett szocializmus ellenőrzött kiadói politikája nem engedett ki a nép közé. Milyen műveltek lehettek a cenzorok, a szövegellenőrzéssel megbízott szekusok, akik még a sorok közötti üzenetek elhalkításához is értettek! 
Szó esett olykor arról az irodalomról is, amely a korábbi időszakból, a letűnt világból, netán a k. und k. idejéből jött. Enyhe irigységgel és csodálattal néztem a többgenerációs értelmiségi és polgári családból származó ismerőseimet, akik Jókai-, Mikszáth-összessel, különböző lexikonsorokkal rendelkeztek. Mindennek a csúcsa pedig az volt, hogyha három-négy sorban ott ragyogtak tékájukban az Erdélyi Szépmíves Céh vászonba vagy halinába kötött kiadványai. Egyfajta kontinuitásról árulkodott, azt jelezve, hogy voltunk, valahogy másképp, mint ahogyan a hivatalos álláspont sugallta. Ez a tény is nyugtatott, izgatott, és ugyanakkor sarkallt, hogy az elhallgatott írók műveit olvassam. És volt egy másfajta könyvtártípus is. Az új értelmiségi családoké, a művészembereké, meg azoké, akik többet jártak külföldre az átlagnál, illetve voltak élénk külföldi kapcsolataik. Az ilyen összetételű könyvtárak sokkal színesebbek voltak az átlagnál. Felbukkantak a magyarországi új sorozatok darabjai, az Európa Kiadó, a Magvető, a Helikon könyvei. Irigyeltem a Passuth László- és a Cseres Tibor-regényeket, a mára már a nemzeti hülyeség miatt kegyvesztettnek számító Kertész Ákos könyveit, aztán azokat a fiatalokat, középkorúakat, akik akkortájt kezdtek kiemelkedni a tömegből, de itt szóra sem méltatták még őket: Lázár Ervin, Hajnóczy Péter, Temesi Ferenc, Nádas Péter és mások… Kölcsön lehetett egy-két napra kérni ezeket a munkákat, s mit több: hamarosan komoly beszédtémákká váltak, akárcsak a korábbi – részben vagy teljesen betiltott, elhallgatott – erdélyi nagyok, Nyirő, Karácsony Benő, s bizony Tamási is, mert nem miden írása volt szalonképes idehaza, ahol a románok ismét „kézre vettek minket” 1945 után…
Aztán ahogy teltek az évek a rendszerbomlást követően, valahogy háttérbe kerültek a könyvek. Egyre több autó jelent meg a városi tömbházak körül, azokat kerülgetjük. S ha bepillantunk a befüggönyözött ablakokon, már nem könyvespol-
cok derengenek át odabentről, hanem hatalmas plazmatévék képernyői vibrálnak. Korjelenség – mondhatnánk –, megváltoztak a szokásaink, áttevődött az érdeklődés az éterből érkező jelekre, s mi több, ma már a világhálón, jobbára az interneten csüngő okostelefonok körül, azok révén zajlik az információszerzés. Olyan típusú tájékozatlanság dívik, amelyben épp csak megpiszkáljuk és lájkoljuk a valóság felületén habzó szavakat. Anélkül, hogy a dolgok mélyére néznénk. És még itt a vírus a nyakunkon, hogy még jobban elhülyüljünk.
Ezért, ennek ellenében hatottak üde színfoltokként a székely anyaváros életében a múlt héten lezajlott „vízzel főzött” könyves napok. Jó páran ráébredhettünk arra, hogy könyvek által is lehetünk együtt. Elébb mehetünk. Néhány ember és néhány intézmény összefogása akkor is eredményt hoz, ha amúgy a körülmények nem kedveznének. Bátorság kell az olvasáshoz. Szomjúság kell a Gutenberg-galaxishoz, hogy ihassunk forrásaiból. A továbblépés, a továbbélés, a folytonosság reményével.

Hirdetés