Hirdetés


Kit érdekel?

 

 

A felelőtlenség öl, butít és nyomorba dönt. Azt gondoltuk, hasonlókra csak a túlzott szeszfogyasztás képes. Az is, de míg az alkohol leginkább a családtagok és környezetük testi, lelki egészségét pusztítja, addig a felelőtlenség szűk körben és tágabb térben is, egész társadalmak szintjén korlátlan, határtalan rombolásra képes. Hatása alól nehezen tudjuk kivonni magunkat. Ha egyáltalán ki tudjuk.
Romániában a felelőtlenség ijesztő méreteket öltött. Nem idén, nem mostanában, a világjárvány megjelenése kapcsán hatalmasodott el – lásd a pandémia kiújulását, a napi ezer fölötti fertőzöttségi esetszámot és ennek ellenére (vagy ezzel együtt is) a szabályokra való fittyet hányást –, a felelőtlenség ebben az országban mindig is nagy volt. Úgy is mondhatnám: hagyományosan nagy. Túl régóta van jelen, ezért túl erőssé, túl megszokottá – és talán még túl népszerűvé is – vált ahhoz, hogy valahogy le lehessen gyűrni, idővel meg lehessen szabadulni tőle. Kényelmes is, hisz ahol nincs felelős, ott nincs hibás sem, nem igaz? A népi bölcsesség lényegre törőbben fogalmaz: sz…nak, bajnak nincs gazdája.
A felelőtlenség olyan reflexből jövő hárító magatartássá vált, melyet a kommunizmus évtizedei finomra csiszoltak, a rendszerváltásnak nevezett harminc év alatt pedig egyenesen tökélyre vittek. Kik? Mi. Mindannyian. Az egymást követő generációk. Benne én is, ön is. Mert azért abban a felelősség-tagadó állapotnak a kialakulásáért, amiben élünk, leledzünk, mindannyian tettestársak – cselekvők és néma cinkosok – vagyunk. Kik jobban, kik kevésbé, de valamilyen formában bűnrészesek vagyunk.
Egyéni felelőtlenségeinkről árulkodik környezetünk: rendszeretetünkről az eldobott csikkek, az utak mentén, az erdőkben vagy a patak- és folyópartokon éktelenkedő szeméthalmok. Lakóterünkkel szembeni közönyünkről a bedőlt kerítések, az omló vakolatok, az elgazosodott kertek, udvarok. Egyéni felelőtlenkedők uralják a közutakat, vagy épp nyomják rá bélyegüket a munkahelyek hangulatára, egyénileg és a közösen végzett munka mennyiségére és minőségére is. A közügyekben tanúsított felelőtlenségről már jobb, ha nem is beszélünk. A felelőtlenek Romániájában teljesen természetesnek tűnik, hogy nincs felelőse az 1989. decemberi vérontásnak, nincs felelőse a bányászjárásnak, nincs felelőse a kisajátított magánjavak elhúzódó, akadályozott visszaszolgáltatásának. Ugyanígy nincs felelőse az állami költségvetésből eredmények nélkül elherdált milliárdoknak, a költségek terén nagyon is valós, de mégiscsak terveken létező autópálya-hálózatoknak, nagy infrastrukturális beruházásoknak. Úgy általában nincs súlya semmilyen ígéretnek, adott szónak. Ne is csodálkozzunk azon, hogy a felelőtlenség többoldalúan fejlett kis hazánkban rendre új híveket szerez magának. Ráadásul egyre nagyobb döntéshozói pozíciókból. Azok köréből, akiknek a felelősség és az előrelátás lenne a dolga. Fél év alatt 45 milliárd lejes hiány, GDP-arányosan 4 százalék feletti államháztartási deficit, csak az idénre? Kormányzati tehetetlenség, ellenzékből kierőltetett költekezés, felelőtlen honatyák, voksgyűjtésnek szánt kormányváltás. Hahaha. Kit érdekel? Ki bánja?

Hirdetés