Egészséges utánpótlást nevelnének

Kishokisokat keres a VSK Székelyudvarhely

Július végén hirdette meg utánpótlást biztosító toborzóját a VSK Szé­kely­ud­var­hely jég­ko­rong­ szak­osz­tálya, felhívásuk szerint fő céljuk a gyermekek bevezetése a fizikailag aktív életmódba, hiszen a hoki, amely összetett sport, hozzájárul többek között a gyermekek fejlődéséhez: fontos készségeket, villámgyors gondolkodást fejleszt, kitartóvá tesz, és nagyobb önbizalmat ad. Nemcsak fiúkat, lányokat is várnak az edzésekre

Pár hete hirdetett toborzót fiúk és lányok számára a VSK Székelyudvarhely jégkorong szakosztálya, az akció elsősorban a 2014 és 2016 év végéig született gyermekeknek szól. A székelyudvarhelyi klub egyik célja a gyerekek bevezetése a fizikailag aktív életmódba, szerintük erre azért jó a jégkorong, mert összetett sport, így hozzájárul többek között a gyermekek fejlődéséhez, fontos készségeket, villámgyors gondolkodást fejleszt, kitartóvá tesz, és nagyobb önbizalmat ad.
Lapunk kérdésére László Zsolt, a VSK Székelyudvarhely jégkorongedzője elmondta, eddig sikeres volt a felhívásuk, mert az elmúlt hét végéig tizenhat kisgyermekkel bővült az U8-as csapatuk, az eddig jelentkezett gyermekekkel már el is kezdték az edzéseket.
– Az edzések jégkorong-specifikusak, de főként kéz- és lábkoordinációt erősítő/fejlesztő játékok, gyakorlatok – fogalmazott az edző, majd hozzátette: fontos, hogy a gyerekek megtapasztalják a mozgás örömét. – A sportmozgások végzése ugyanis az idegrendszer fejlődésében is nagy szerepet játszik. A helyes mozgás mellett ugyanakkor fegyelmet is tanulnak, ami szintén elengedhetetlen bármelyik sportág gyakorlásánál – tette hozzá László Zsolt.
Jelenleg száraz – azaz jég nélküli – edzéseket tartanak heti két alkalommal, kedden és csütörtökön délelőtt 10 és 11 óra között a jégpályán.
 – Jég ugyan most még nincs, a fagyasztócsöveket pedig lebetonozták, így kiválóan alkalmas a játéktér az úgynevezett szárazedzések megtartására. A gyerekeknek csupán tornacipőt kell magukkal hozniuk, most még nem feltétel a korcsolyázni tudás sem, hiszen a helyes mozdulatokat majd a jeges edzések alkalmával sajátítják el a gyerekek – nyilatkozta lapunknak László Zsolt.
Hozzátette, az edzéseken betartják az érvényes járványügyi előírásokat, belépéskor megmérik a gyerekek testhőmérsékletét, kezet fertőtlenítenek és a játékok során tartják az előírt távolságot is.
A székelyudvarhelyi edző ugyanakkor elmondta, sokszor a szülők attól féltik gyermekeiket, hogy a jégkorong durva sport és nagy a sérülésveszély, ám megnyugtatásként azt is hozzátette, hogy ez nem így van, sőt a sérülési ráta jóval kisebb a jégkorong esetében, mint a fociban vagy a kézilabdában.
– A miniliga nem profi jégkorong, nem az észak-amerikai profi jégkorongliga, az NHL. Egyébként is test test elleni játék, azaz a body checking gyerek korosztályokban meccseken is tilos, akárcsak a verekedés, a szabályszegőkre pedig büntetés vár. A jég keménységétől pedig védőfelszerelések tömkelege védi a gyerekeket, ezért is ritka a sérülés – mondta László Zsolt.
A toborzó továbbra is zajlik, ha bárki szeretné beíratni a gyerekét jégkorongedzésekre, akkor megteheti azt a VSK Székelyudvarhely közösségi oldalán vagy a 0745–029289-es telefonszámon.
A VSK Székelyudvarhely jégkorong szakosztálynak jelenleg nyolcvan leigazolt sportolója van. Az U12-es és U14-es korosztályú csapatoknak heti több edzést is tartanak a Székelyföldi Jégkorong Akadémia székhelyén, Csíkkarcfalván.

Idén is lesz Korisuli
Amennyiben a vírushelyzet is megengedi és újra elkezdődik a tanítás, ismét megszervezi a VSK Székelyudvarhely a Korisuli elnevezésű programot. László Zsolt edző ezzel kapcsolatosan elmondta, tavaly nagy népszerűségnek örvendett a program, amely során több mint ezer gyermeket tanítottak meg szakszerűen korcsolyázni a VSK által irányított oktatók. A Korisuli programba idén is a székelyudvarhelyi általános iskolák előkészítős, első és második osztályos tanulói vehetnek majd részt.

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés