Hirdetés


Beszélgetés az Ábrahám testnevelő tanár házaspárral

Kiegészítik egymást, teljes egységet alkotnak

A testnevelő tanári sorozat marad ugyan, a korábbiaktól eltérően azonban most egy házaspár életpályáját próbálom bemutatni, úgy ahogyan ők maguk azt elbeszélték. Ábrahám Lajos és neje, Klára nyugalmazott testnevelő tanárok engedtek betekintést életük egy kis szeletébe. Munkájuk java részét Csíkszentmártonon, a Tivai Nagy Imre Általános Iskolában és középiskolában végezték. 

Az igazat megvallva, kezdetben csupán Ábrahám Lajos munkásságát ismertem. Nem olyan régen vonult vissza az aktív tanári munkából, és immár családja körében tölti napjait. A találkozás alkalmával szembesültem azzal, hogy gyakorlatilag a tanár úr felesége szintén pedagógus, nagyon hosszú ideig a csíkszentmártoni középiskola igazgatója volt, és ő is testnevelő tanárként dolgozott.
Nagy megelégedésükre lányuk és fiuk is a testnevelői pályát választotta, a négy unoka közül három kosárlabdázik, a legkisebb cselgáncsozik. Az, hogy munkájuk során emberekkel, fiatalokkal dolgoztak, érezhető volt egész ottlétem alatt. Jó kedélyük, állandó mosolygós arcuk és a tanár úr szakadatlan poénjai, mind azt támasztották alá számomra, hogy nem véletlen a sok elismerő visszajelzés személyüket érintően. A kezdeti jó benyomásból felocsúdva a sporttal való találkozásukról beszélgettünk. 
Arra a kérdésemre, mikor született meg az elhatározás, hogy sporttal foglalkozzanak, az Ábrahám házaspár összenézett, majd nevettek a kérdés hallatán. – Mindketten nagyon fiatalon – zárta rövidre mondandóját Klára, ám férje ennél jóval beszédesebbnek bizonyult. – Iskoláséveim során volt szerencsém hét testnevelő tanár keze alatt megfordulni, ebből voltak jók és kevésbé elfogadhatók, de engem egyvalami érdekelt már ötödik osztályos koromtól kezdve, hogy mindegyiküktől tanuljak, amennyit csak lehet. Ekkortól kezdtem tudatosan készülni a testnevelői pályára.
– A testnevelő tanári állást nem úgy kell elképzelni, mint mondjuk egy elméleti órát, hogy ha a gyerek tudja az anyagot, akkor tízes, ha meg nem, akkor négyes. A sportban nem így működik. Ha elmentek egy bajnokságra, és nem sikerül nyerni, akkor ott a csapat felkészületlensége a tanárt igazolja, persze az is benne van, hogy a gyerekek idegesek, félnek néha a pályán, ritka az a gyerek, aki szabadon tud teljesíteni, az olyan gyerek már rendelkezik játékintelligenciával. A mai gyerekeket viszont nehezebb kimozdítani a sport irányába, sokkal több könnyebb elfoglaltságot találnak a digitalizációnak köszönhetően – mondta Ábrahám Lajos, majd hozzátette, „ha iskolai sportról beszélünk, már a tanóra keretein belül fontos az alapmozgás (járás, futás, ugrás, dobás stb.) helyes elsajátítása. Ezt a tanár csak a megfelelő heti óraszámmal és sok órán kívüli tevékenységgel érheti el. Hetente két testnevelésóra engedélyezett az általános iskolában és csupán egy a középiskolában, így majdnem lehetetlen felkészíteni iskolai csapatot egy-egy versenyre. – Régen katedrámba foglalódott a sportkör, lehetett készülni és részt vettünk különböző versenyeken: sífutás, biatlon és tájékozódási verseny (Szentsimonban), atlétikai számokban, terepfutásversenyeken, minifoci és labdarúgó-bajnokságokon, de mégis a kézilabda játéka jelentette számunkra a legnagyobb elégtételt. Sikerült egy olyan lány kézilabdacsapatot felkészíteni a feleségemmel, amely ötödik osztálytól kezdődően, mire középiskolások lettek, 1997-ben megnyerték a Középiskolák Országos Bajnokságát. Most nincs hivatalosan sportkör, a gyerekek nem igénylik a hosszas tanítás utáni mozgást, sajnos itt tartunk. Egyik módszertanos tanárom az egyetemen azt mondta, egyébként ez lehetne a mottó is: „Minél több sportpálya van kihasználva egy megyében, annál kevesebb kórházi ágyra van szükség. Ez tényleg így van. Amíg a fiatal sportol, addig nem unatkozik, nem iszik, nem cigarettázik, normális életet él, amely létszükségletévé válik, ezzel kellene tisztában lennie mindenkinek. 
– Gondolom sokan vannak úgy, hogy nem tudják, miért nevezik testnevelőnek az iskolában tevékenykedő pedagógust. Itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba! Elmagyarázták nekem, hogy megértsem, mi is a különbség. A testnevelő tanár órákon az általános képesség-ügyesség fejlesztése mellett különböző sportágazatok oktatásával foglalkozik: atlétika, torna, labdajátékok stb., speciális mozgáskészséget is átad, megtanít a diákoknak – mondta Ábrahám Lajos.
Klára szertorna és kézilabda, míg Lajos birkózás és kézilabda szakosítással végeztek a Bukaresti Testnevelési és Sport Egyetemen 1977-ben, Lajos tanár úr a két szakosítás közül mégis a kézilabdát tartja a „szíve csücskének”. – Pályakezdéskor bementem Bukarestbe, kissé elveszettnek éreztem magam, nem igazán tudtam románul, mikor egyszer csak meghallottam, hogy vannak még ott magyarul beszélők, többek között a kedves feleségem is ott volt. Összeismerkedtünk és segítettünk egymásnak. A tanári pályámat Csíkszentsimonban kezdtem 1977-ben, és 1989-ben jöttem át Csíkszentmártonba. Feleségem már korábban itt tanított, és azóta egy helyen dolgoztunk. – Nem teljesen igaz ez így, Lajcsi – javította ki férjét Klára. – Te az általános iskolásokat, én a középiskolás diákokat oktattam, 2000-ben te elvállaltad a község polgármesteri feladatkörét, én pedig az iskola igazgatói tisztségét töltöttem be. Célunk az volt, hogy a helyi közösséggel, a tanfelügyelőség bevonásával, a két, csíkszentmártoni és csíkcsekefalvi közbirtokossággal, a Burgabotek társas vezetőjével, az iskolai szülőbizottsággal és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat segítségével, az iskola érdekében olyan beruházásokat valósítsunk meg, ami a gyerekek, a pedagógusok és a szülők érdekeit szolgálja. Ez sikerült is. Így új óvoda létesült, új iskola épült a kisiskolások számára, valamint egy pályázat elnyerésével egy régebbi iskolaépület teljes felújítására is sor került. A mandátum lejárta után férjem még boldogabban és sokkal nagyobb élvezettel tért vissza a testnevelői hivatása gyakorlásához. A kétezres évek elejétől a felső tagozatban csupán egy testnevelésóra volt, és emellett még igazgató is voltam – mondta mosolygósan Ábrahám Klára.
Ábrahám Lajos állást is foglalt a testnevelő tanárok munkájának jelentőségét illetően. – Az iskolai sportért elsődlegesen a testnevelő tanár a felelős, majd ezt követi az iskolavezetés, mennyire támogatják a sportot az iskolán belül, a feltételek megteremtése stb. Fontos, hogy az igazgató, az osztályfőnök támogassák a sportot, ösztönözzék a diákokat, legyen egy egészséges szemlélet a tanáriban a sportra nézve. Be kell oltani a diákokba a mozgás szeretetét. Egy kis érdekesség, egy adott szinten sok testnevelő tanárból lett iskolaigazgató a megyében, a rendre való hajlam, az értékrend, tisztánlátás, mind fontos tulajdonságok, a gyerekek életében még inkább. Fontos, hogy a gyerek felmérje maga számára, mi az, amit bír, mire képes és ezt uralja, javítsa fiatalon és a későbbiekben egyaránt. Én magam is ezen a vonalon próbáltam alakítani a dolgaimat. Annak különösen örülök, hogy gyerekeim is a sportot választották, ahogy külön öröm a munka során az is, hogy az ember egészséges és boldog gyerekekkel dolgozhatott együtt – mondta a testnevelő tanár.
Fiatal évei kapcsán Ábrahám Lajos elmondta, hogy számára meghatározó egyéniség volt néhai Hegyi István református lelkész, aki a hatvanas években megszerettette a szentmártoni ifjúsággal a kézilabdát. – Kapusként kezdtem, nagyon fiatal voltam, felnéztem a nagyobb csapattársakra és ők is pátyolgattak engem. Nemegyszer elmentünk nyitott kocsin Ditróig, volt, hogy zuhogó esőben, de nem érdekelt minket ez egy cseppet sem, alkalmunk nyílt kimozdulni, és bevallom, nagyon jó élmények voltak ezek. A feleségem nagyon megértő volt velem a munkámat illetően, nemegyszer fordult elő, hogy egyik versenyről a másikra kellett menni, több hétre is akár, és ezt, valljuk be, nem mindenki képes elfogadni. Közös megvalósításaink szép emlékei közé tartozik a nyári sátortáborok megszervezése a Szent Anna-tónál, valamint a felvonóval ellátott sípálya létesítése és működtetése Szentmárton határában. A gyermekek sokasága egy életre való élménnyel gazdagodott, megtanítottuk szakszerűen úszni és sízni egyaránt, megszerettetve velük a testmozgással járó örömet – elevenítette fel a feleségével közös éveiket Ábrahám Lajos. 
A fél nap során, melyet az Ábrahám házaspár körében töltöttem, nem unatkoztam, végigbeszélgettük, mindenről szó esett, ami napjainkban, vagy akár a múltban történt, számos viccet elsütött a tanár úr, de ugyanakkor hasznos tanácsokkal is ellátott, amelyek segítségemre lehetnek a későbbiekre nézve az életben. Alkalmam nyílt egy kis pingpongozásra, persze csak amolyan ütögetésre vállalkoztam, hisz a tehetségemet illetően nem is nagyon lett volna esélyem a tanár úr ellen ebben a sportágban.

Hirdetés