Jön az ősz, a dilemmák sokasodnak

Most már én is kezdek aggódni a vendéglátóipari egységekért – jegyezte meg az egyik kolléga a minap. Hová fogunk járni, ha ősszel bezárnak a teraszok? – kérdezte egy másik. Érezhetően egyre többen aggódnak nemcsak az egyre lehangolóbb gazdasági helyzet miatt, a közösség társasági életét is féltik. Teljes joggal aggódnak, mert napról napra közelebb az ősz, és nem lehet tudni, hogy mennyire lesz kegyes az időjárás a teraszokkal. A megszokott nyári fesztiválok is elmaradtak. Tegnap jelentették be, hogy a Vásárhelyi Forgatag kulturális rendezvénysorozatot sem szervezik meg már idén. Egyedül a Kolozsvári Magyar Napok tett tanúbizonyságot a közösség életerejéről, élni akarásáról.
Tavasszal, amikor végre kinyithattak és ki is nyitottak a teraszok, mindenki kicsit megkönnyebbült, hogy nem mennek csődbe a vendéglátásból élő vállalkozások és a közösség visszatérhet megszokott társasági életéhez. Akkor reménykedtünk benne, hogy hátha a nyár végéig lecseng ez a fránya járvány, és mindennapi életünk visszatér majd a megszokott kerékvágásba. Sajnos úgy tűnik, hiába. Szó sincs róla, hogy lecsengett volna a járvány. Sőt! Naponta jóval többen betegednek meg országszerte, mint a szükségállapot idején. Márpedig ha ősszel a teraszok bezárnak, akkor a döntéshozók nehéz választás elé kerülnek. Vagy teljesen kivéreztetik a vendéglátóipar jelentős részét azzal, hogy továbbra is bezárva tartják a zárt téri kávézókat, vagy pedig engedményeket tesznek, megkockáztatva, hogy elszabadul a hatóságok ellenőrzése alól a járvány.
Az is megeshet persze, hogy ez hamis dilemma és némi akarattal, belátással elő lehet állni egy kompromisszumos megoldással. Ahogy mondani szokták: hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Ehhez pedig világos, egyértelmű – és lényeges –, betartható szabályokat kellene alkotniuk a fejeseknek ott lent, Bukarestben. Miután nem éppen a minimálbérből tengődnek ott honatyáink (természetesen honnyanyáink sem, nehogy már véletlenül diszkrimináljuk őket), igazán elvárható lenne, hogy épkézláb, szakmailag megalapozott javaslatokkal állnak elő. Úgy értem: alkossanak és fogadjanak el olyan jogszabályokat, amelyek a hűvös, esős ősz beköszöntése után is lehetővé teszik, hogy a kávézók, vendéglők nyitva tarthassanak. 
Ehhez a döntéshozók politikai akaratára és bizalmára is szükség lenne. Egész pontosan a közösségben, az ország adófizető polgáraiban kellene megbízniuk, hogy betartják az ésszerű előírásokat. Kétségkívül ehhez szükség van arra is, hogy a társadalom éretten viselkedjen. A normaszegésnek ugyanis könnyen az lehet a következménye, hogy az állam visszavesz engedékenységéből.
Márpedig konszenzusos – az élni és élni hagyni elvét követő – megoldásra lenne szükség. A vendéglátóipar féléves teljes bezártságot szinte biztosan már nem él túl. És nem kell Nostradamusnak lenni ahhoz, hogy megjósoljuk: a vendéglátásból élők is inkább betartanák a szabályokat, semmint bezárják a boltot. A Kolozsvári Magyar Napok elöl járt a jó példával. Bizonyította ugyanis, hogy egy felnőtt társadalom, közösség képes arra, hogy a járványügyi korlátozásokat tiszteletben tartva élni tudjon. A járvány terjedését természetesen korlátozni kell, ugyanakkor azt is figyelembe kéne venni, hogy az amúgy is egyre atomizálódó társadalomnak szüksége van közösségi terekre, ahol találkozhat még. A feladat adott: ésszerű keretek között kellene erre valahogyan lehetőséget teremteniük az illetékeseknek.

Hirdetés