Hirdetés


Ítélkezők és elítéltek

 

 

Már az egész múlt hét úgy indult, hogy azt hittem, igazán pocsék lesz a folytatás is. Egész nap esett az eső, hideg volt, lekéstem a buszt, lemerült a telefonom. Szerencsétlen egy reggel volt, és feladtam a reményt, hogy jobb lesz az a nap. Mint sok-sok egyéb élethelyzet, ez is nagyon jól mutatja azt, hogy a létezés tele van nem várt vagy várt meglepetésekkel és izgalmakkal. A lényeg, hogy valami sosem úgy következik be egy életben, ahogyan azt elvárnánk. Pedig szeretünk a tervezésre és az előreláthatóságra hagyatkozni, folyton tudni akarjuk, hogy mi fog történni és hogyan. Az irányításmánia mértékével arányosan pedig maga az irányítás és kontroll is kicsúszott a kezünkből, és úgy érzem, ezt még mindig nem láttuk be. Aztán szépen lassan sokkal jobban alakultak a dolgok, mint ahogyan reggel indultak. Megvert az eső, és mégis tudtam neki örülni, olyan emberekkel találkoztam és beszélgettem, akik felvillanyoztak, s akikről korábban nem volt jó véleménnyel. Erről pedig eszembe jutott egy olyan emberi tulajdonság, ami sok mindent képes elrontani és tönkretenni: az ítélkezés. A címkézés, a tudás nélküli ítélethozás, a skatulyázás. Olyan egyszerű, mint a pofoncsapás, és úgy is hat. Én is gyakorta esem még ebbe a hibába, de igyekszem elkerülni, amennyire lehet. Ösztönös cselekedet, hogy mindenről és mindenkiről azonnal véleményt alkotunk. Szeretünk biztosra menni, pedig életünk minden területén tapasztaljuk azt, hogy semmi sem az, aminek elsőre látszik. Bár igaz az is, hogy képesek vagyunk bonyolítani a történéseket.
Egy szó, mint száz: a megértés és az elfogadás sokat segítene a világon. Ha néha csak hallgatnánk és elgondolkoznánk, nemcsak kiabálnánk, hogy észrevegyenek. A világ tele van hangos kiáltásokkal, s a nagy zajban egyik sem ér célba. Vagy nem oda talál be, ahová kellene. A legnehezebb talán elfogadni azt, amit nem értünk és annyiban hagyni. Hagyni, hogy kialakuljon valami belőle, ami csodálatos is lehet.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés