Beszélgetés Mihály Ágnes cukrásszal

Ide süss!

Fotó: Mihály Ágnes

A fiatalok körében elterjedt nézet, miszerint itthon nem érdemes hosszú távon tervezni és minél hamarabb külföldön kell megélhetést keresni. Ezzel kapcsolatban kerestünk fel különböző szakterületekben tevékenykedő fiatalokat, akik úgy döntöttek: itthon kívánnak boldogulni. Az alábbi interjúban Mihály Ágnes beszél az itthon maradásról, tapasztalatairól, illetve az általa készített süteményekről, tortákról.

− Bemutatkoznál? Mikor fogalmazódott meg benned, hogy süteményeiddel és tortáiddal szeretnéd szebbé tenni az emberek mindennapjait?

− Gyergyószentmiklóson születtem, Gyergyószárhegyen nőttem fel, tanulmányaimat Gyergyóban, majd Kolozsváron végeztem. Mindig is szerettem anyukám mellett lenni a konyhában, már iskoláskoromban is én voltam a felelős a vakációkban az ebédekért, a sütés mégis az egyetem alatt kezdett el igazán érdekelni. Ez jelentette a kikapcsolódást számomra egy-egy szesszió idején. Ekkor még nem is gondoltam, hogy egykor ez fogja kitölteni a mindennapjaimat. Az egyetem után Skóciában töltött egy év alatt döntöttem el, hogy mindent megteszek azért, hogy ezt az álmomat valóra válthassam. Az Ide süss! sütis műsor megnyerése után pedig teljesen biztos voltam abban, hogy semmi nem téríthet le erről az útról.

− Mióta tevékenykedsz mint cukrász? Hol tanultad a mesterséget?

− Körülbelül 4 éve kezdtem először komolyabban foglalkozni ezzel a témával. Ekkor kezdtem sütni a helyi újság gasztrorovatához, volt egy kis sütis műsorom is, és egyre fontosabbnak tartottam, hogy a közösségi médiában is folyamatosan jelen legyek. Sosem tanultam a cukrász szakmát, valójában magyar–angol szakos tanárnak készültem, ezért diplomáztam 2013-ban a BBTE Bölcsészettudományi karán, ahol 2015-ben mesteri fokozatot is szereztem. Habár ezt is nagyon szerettem, mégsem tudtam volna elképzelni az életemet ebben a szakmában. Valami olyanra vágytam, amiben jobban kiélhetem a kreativitásomat, és... hát megtaláltam. Dolgoztam külföldön is, majdnem egy évet éltem Skóciában, Glasgowban. Ide leginkább a nyelvtanulás meg a kalandvágy vonzott, egy étteremben voltam pincér, a külföldön töltött hónapok mégis megerősítettek abban, hogy egyrészt itthon szeretnék élni, másrészt pedig hogy az a sütivilág, ami az én képzeletemben van, valójában már külföldön létezik, így nem lehetetlen itthon is megvalósítani.

− Gondolkodtál azon, hogy külföldön próbálj szerencsét és ott kamatosztasd a tudásod, kreativitásod? Vagy esetleg, hogy ott nyiss egy cukrászdát?

− Számomra a külföldi szerencsepróbálás kimerült abban a néhány hónapban, amit Skóciában töltöttem. Nagyon jó tapasztalat volt, ha az életemnek újra azon szakaszában lennék, újra visszamennék, mégsem tudtam volna elképzelni ott az életem. Kereshettem bármennyi pénzt is, semmi nem pótolta az itthon, a család, a barátok jelenlétét és társaságát. Illetve azt sem tudtam volna soha megszokni, hogy akárhány évet is élnék ott, mindig csak idegen lennék, sosem tudtam volna igazán otthon érezni magam.

− Véleményed szerint melyek az itthon maradás, illetve a külföldi munkavállalás előnyei és hátrányai?

− Vannak, akik a külföldi életre esküsznek, és vannak, akik semmi pénzért nem mennének el egy más országba dolgozni. Egyik tábort sem tudom elítélni. Saját tapasztalataim alapján tudok csak erre válaszolni, hiszen mindenkinek más jelenti a jólétet, a biztonságot. Sajnos ha azt nézzük, hogy ugyanannyi munkával mennyi pénzt lehet keresni itthon vagy bizonyos országokban, hatalmas különbségeket láthatunk. Én is tudom, hogy már csak Budapesten többszörösét el tudja kérni egy-egy kollégám olyan tortákért, amelyek ugyanazokból az alapanyagokból készülnek, amiket én használok. Az alapanyagok árában itthon és Magyarországon pedig lényegi különbségek nincsenek. Sajnos itthon, ha az ember háta mögött nincs anyagi segítség, vagy nincs egy jó ötlet egy hozzá társuló alaptőkével, vagy egy jól fizető szakma, amit annyira jól megtanult, hogy nagy névnek számít a területén, nagyon nehéz egyről a kettőre lépni. Ezért nem tudom elítélni azokat, akik csapot-papot hagyva költöznek külföldre és alapítanak ott családot. Az itthon maradás nagy előnye mindenképp az, hogy bármi van, itt vannak a szeretteid, a barátaid, hogy sosem vagy egyedül. Illetve azt gondolom, hogy mivel még eléggé elmaradtunk bizonyos téren néhány nyugati ország mögött, sok a kiaknázatlan lehetőség. És ha valamit elsőként hozunk be erre a térségre, és jól csináljuk, annak meg is lesz az eredménye.

− Miért döntöttél amellett, hogy itthon szeretnéd folytatni az életed és itt találni megélhetést magadnak?

− Sosem tudtam elképzelni az életemet külföldön. Már akkor is tudtam, hogy haza fogok jönni egy éven belül, amikor elindultam Skóciába. Később, miután lement az Ide süss! a tévében, benne volt a pakliban, hogy érkezik majd néhány ajánlat, aminek nem fogok tudni ellenállni, és Budapestre költözöm. De számomra már az is annyira távol van az otthonomtól, hogy a szívem mélyén reménykedtem, senki nem csábít majd semmi ellenállhatatlannal.

− Mi az a motiváció, amiből erőt merítesz nap mint nap?

− Talán a legmotiválóbb számomra, hogy mindennap picit többet tudjak annál, amit előző nap tudtam. Hogy minden héten szebbnél szebb tortákat készítsek, és hogy egyre több ember tudja, hogy mi az az Ágnescake. Mint mindenben, amit az ember nap mint nap hosszú órákig csinál, ebben is el lehet néha fáradni, még akkor is, ha épp imádja, amit csinál. Nálam van olyan, hogy 14–16 órán keresztül alig van időm leülni, mégis hajt az, hogy jobb legyek, hogy mindent időre elkészítsek, hogy a megrendelők elégedettek legyenek, és hogy bárki, aki megkóstolja a tortáimat vagy sütijeimet, azt érezze, hogy ilyen fincsit még nem evett. Nagyon sokan vannak, akik egy-egy torta megkóstolása után visszajeleznek néhány kedves mondatban. Ez mindig erőt ad. Illetve mindig a szemem előtt lebeg, hogy melyek a céljaim, és ezek akkor is hajtanak, ha már a sokadik piskóta után vagyok.

− Melyek a jövőbeni terveid? Hol látod magad tíz év múlva? 

− Nagyon szeretnék majd egy kis sütikkel teli kávézót, ami fölött ott villoghat majd az Ágnescake logó. Nem sietem el a dolgot, mert hiszek abban, hogy vannak lépcsőfokok, amiket meg kell mászni, és nem ajánlott egyszerre hármat átugrani. De eddig az életemben, ha valamit nagyon szerettem volna, és dolgoztam is érte, mindig minden sikerült. Biztos vagyok abban, hogy ez is így lesz.
 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés