Könyvbemutató Bajna György alkotásaiból

Gyergyóból táplálkozó versek

Bajna Györggyel Fórika Sebestyén beszélgetett. Harmatcseppek —   Fotó: GYMK

Harmatcseppek címmel jelent meg Bajna György legújabb verseskötete: az esemény kapcsán a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ (GYMK) könyvbemutatót szervezett, amelyen Fórika Sebestyén igazgató beszélgetett a költővel. A három ciklusra osztott verseskötetbe foglalt művekből Kercsó Attila olvasott fel a közönségnek.

A kötetlen hangulatú találko­zón személyes gyermekkori élmények, a hit és a szerelem kérdéskörei, a természet- és hazaszeretet a kötet alapjait képező versek témáiként merültek fel. Bajna György költő-újságíró nemcsak szellemi tevékenységeivel van jelen a város életében: a Szent Miklós Kamaraegyüttes, valamint az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) tagjaként, a Dr. Kercsó Attila Irodalmi Kör alapítójaként számos tevékenység, foglalatosság tölti ki mindennapjait.
– Természet- és hazaszeretetem Gyergyóból táplálkozik, hiszen aki itt született és itt nőtt fel, kizárt, hogy ne szeresse ezt a tájat – vallotta a költő.
Bajna Györgynek 1992-ben jelent meg első önálló verseskötete, de írásaival már 1966-tól találkozhattunk irodalmi lapokban, antológiákban; közel két évtizeden át a Hargita Népe újságírójaként dolgozott, emellett Zsigmond Attila rendező-operatőrrel készültek közös dokumentumfilmes alkotásai. Az F&F Kiadó gondozásában megjelent Harmatcseppek verseskötetében többféle tematikájú írással találkozhatunk, de hangsúlyos szerepet kapnak benne az istenes és a szerelmes versek: a bemutatón Kercsó Attila tolmácsolásában hallhattunk néhányat közülük. A kötetben szereplő versekben számos ünnep, motívum fellelhető, amelyek meghatározzák hétköznapi életünket, emellett fontos elem a személyeség, amely gazdaggá teszi a verseket – osztotta meg benyomásait a költő beszélgetőtársa, Fórika Sebestyén.
A hittel, istenélményekkel kapcsolatos versekről szólva a költő elmondta: gyermekkorban adott a hit, amelyet később kétségbe vonunk, majd mérlegelünk: így van a világ megalkotva, hogy ezeken az érettségi fokokon végig kell mennünk. Én hatvanéves koromban kezdtem el feldolgozni az istenélményeket: számomra nem annyira a hit a fontos, hanem a teremtő – osztotta meg gondolatait a hallgatósággal Bajna György, majd zárásként felolvasta Hiátus című versét.

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés