Glóbusszal a vállamon 107.: Szemesnek áll a világ

Latinovits Zoltán szobra Balatonszemesen

Amikor elkezdtem a Glóbusszal a vállamon sorozatot, egy kincses trezort nyitottam ki, egy-egy emlékről újabbak jutottak eszembe, s a legfrissebbek is szépen fialtak. A cikksorozat elindítása óta szintén elutaztam közeli és távoli vidékekre, így további muníció is akad bőven. 
A koronavírus okozta világban szegett szárnnyal ülök balatonszemesi házunkban feleségemmel, Voltaire Candide hősének mintájára művelem a kertemet, nagyokat sétálunk, biciklizünk. Mikor legtöbbünk a bezártság érzésében szenved, nem tartom etikusnak, hogy mindig messzi tájakról írjak, így kakukkfiókaként fogadják kis összefoglalómat Balatonszemesről.
Egy település bemutatását úgy illik kezdeni, hogy neve már a középkori okiratokban is felbukkan, ez Szemes esetében is igaz, jóllehet az 1229-es birtoklevélen még Scemesként szerepel. A régi időket már csak a község határában feltárt pálos-kolostor romjai, a szomszédos Rádpuszta Árpád-kori templom maradványai és a Bagolyvár, az egykori Bolondvár sáncai idézik. Az utóbbit inkább múlt időbe tenném, mivel a földsáncokat újgazdag tulajdonosa egy teniszpálya kedvéért betemette. A XVIII. század végétől postaállomás működött a műút mellett, a patinás épület múzeumként várja a betérőket. Az ötvenes években több deklasszált család talált a csendes vidéken otthonra, szomszédunk is egy főnemesi család nevét viseli.
Gyermekkorom is Balaton­szemeshez kötődik. Nagymamámmal a bizonyítványosztás után, este felszálltunk az éjféli személyire. Ezen a járaton viszonylag kevesebben voltak, s az irdatlan mennyiségű útipoggyászt így el tudtuk helyezni a csomagtartóban. S elkezdődött a nyár, ki voltunk csapva augusztus végéig. A Kócos kis ördögök voltunk című szám fejezheti ki leginkább életérzésemet. A slágernek is van némi köze a faluhoz, hiszen Frenreisz Károly is itt nőtt fel, s a Metró együttessel vitték sikerre az említett dalt. Igen, a három testvér, Frenreisz, Latinovits Zoltán és Bujtor István is itt cseperedett fel, nem messze a mi házunktól, gyakran találkoztam velük az utcán és a strandon. Latinovits szobra az állomás melletti parkban állt, nem messze attól a helytől, ahol a színészfejedelem öngyilkos lett. Múzeum is viseli nevét. Édesanyjukat, Tinka nénit, mikor már nem vezethetett, egy-kétszer felvittem kocsival a templomba. 

Magyar-tengernyi nyugalom

Villánk a harmincas évek elején épült, egy kéményseprőmester tervezte fiatal feleségének. Zöld zsalugáteres, mutatós épület, az ízléstelen nyaralók között igazi kuriózum: többen megállnak a ház előtt s megcsodálják. Tíz éve újítottuk fel, fiaim csak azt kérték, hogy kinézetre semmi se változzon. Lábas fürdőkádját nagy rimánkodás után újrazománcozták egy gyárban, a rácsos ablakok már szigeteltek, de őrzik a régi formát.
A megújításra váró kertben rovom e sorokat, úgy tűnik, a gyepszőnyeg sohasem fog hasonlítani az angol sztenderdre. Ma újra elszórtunk fűmagot, s várjuk a megváltó esőt… no meg a bezártság végét. 
 

Csermák Zoltán