Hirdetés


Egyéves a gyergyócsomafalvi tájház

Értékek a múltból, a jövőnek

Hangulat a csomafalvi tájházban Fotó: Boncina-Székely Szidónia

Gyergyóalfalu felől Csomafalvára érkezve, mielőtt a község főterét megpillantanánk, a szemünk megpihen egy régi parasztházon. Az ablakban muskátli, a tornác faragott motívumai az ősök emlékét idézik. A csomafalvi tájház 2019 nyarán nyitotta meg ajtaját a látogatók előtt: ide betérni nemcsak az utazóknak, a helyieknek is érdemes. 

Az udvaron, a parasztház folytatásaként, tájba illő épületet, a Napfény Szociális Központot látogatja rendszeresen a falu apraja-nagyja: az itt szervezett tevékenységek egy része ma már szoros egységet alkot a tájházban zajló programokkal.
– A parasztház felújításának lehetősége egy LEADER pályázati kiírás által jött, de úgy gondolom, enélkül is sort kerítettünk volna a megmentésére. Már évekkel ezelőtt gondolkodtunk azon, hogyan tudnánk megmenteni, új funkciókkal ellátni; a kiírás előtt egy évvel pedig be is terveztük a költségvetésbe az építőanyag megvásárlásához szükséges összeget. Végül a pályázati lehetőség által még teljesebben megvalósulhatott az, amit megálmodtunk – emlékezik a folyamat részleteire Márton László Szilárd polgármester.
A régi épületet kívül-belül mai használathoz alakították, anélkül, hogy megváltozott volna a régi időket sugalló hangulata. A helyi elképzelés hozzáadott értéke, hogy a megvalósulásán csomafalvi tervező és kivitelező dolgozott, a nyílászárók restaurálását helyi mesterember végezte, a berendezéshez szintén idevalósi múzeológus tanácsait kérték. Így elmondható, hogy a tájházhoz több síkon is „köze van” a közösség tagjainak.
Avatóját a falu búcsús ünnepén, Szent Péter és Pál apostolok napján tartották 2019-ben, felelevenítve a bútorvivés régi szokását, amely – bár lassan feledésbe merül – különösen közel áll az idevalósiak szívéhez. A falun énekszóval és zenei kísérettel végigvonuló szekereken szállították az új házba a felújított bútorokat és berendezési tárgyakat. A bútorvivés szokása a lakodalmat megelőző költöztetés volt, amikor a leány hozományát az új otthonba, a legényes házhoz vitték. 
A helyi zenészek és a Mocorgók néptáncegyüttes igazi lakodalmas hangulatot teremtve érkeztek népes kísérettel a tájház udvarára, ahol a „hozományt” a szekerekről lepakolták és elhelyezték a szobákban. A berendezett tájház tiszta szobájában tálas, lóca, fésülködőasztal és vetett ágy mutatja, hogyan éltek egykor a gyergyócsomafalviak. Az 1940-es években készült berendezést helyi asztalosmester segítségével tették rendbe.
A kiállítórészen látható tárgyak a Köllő Miklós Általános Iskola egyedülálló gyűjteményének darabjai, de vannak közöttük személyes gyűjteményből származók is; az újonnan készíttetett cserépkályha jellegzetes gyergyói mintákkal díszített.
– A tájház által szép példát állítottunk az emberek elé: egyrészt, hogy nem kell kidobni a régit, sem otthonainkból, saját életünkből, sem a közvagyonból, mert ha megfelelően gondoskodunk róla és új funkciókat adunk neki, tovább szolgálhatja életünket – vallja Márton László Szilárd.
A tájház megnyitott ajtajával, tevékenységeivel elsősorban a csomafalviakat szolgálja: helyet adott már a Nyaraljunk itthon elnevezésű gyermektábor foglalkozásainak, az Idősek klubja rendszeres találkozóinak, de a régi guzsalyasok hangulatát is felelevenítették itt. Az Iskola másként héten a legkisebbek is megismerkedhettek a tájház berendezésével, a régi idők tárgyaival, eszközeivel.
A farsangtemetés szokásának újraélése után hímestojás-kiállítás és tojásíró kaláka lett volna a soron következő program, de a vírushelyzet megváltoztatta a terveket. A tájház ajtaja jelenleg zárva van, de a turisztikai iroda munkatársai online tevékenységekkel tartották életben a nehéz időszakban is a lakók ez irányú érdeklődését. Emellett számos megvalósítandó ötlet várja a jobb időket.
– Tájház-kvízzel és mindennap egy ott készült fotóval jelentkeztünk: több százan kapcsolódtak be a játékba és érdekes visszajelzéseket kaptunk. A vírus utáni időszakra rendhagyó történelemórákat, gyöngyfűző kalákát és sok más kézműves tevékenységet tervezünk. Kapcsolódunk a Tájházak Hete programsorozathoz, valamint készül egy új, többnyelvű szórólap és egy videoanyag a tájházról, hogy az ide érkező turisták is információkat kaphassanak értékeinkről – mondta Péter Eszter, a gyergyócsomafalvi turisztikai iroda munkatársa. 

Boncina-Székely Szidónia
 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés