Hirdetés


Együtt talán menni fog

Zöld, sárga, vörös… Napi két-három egymásnak ellentmondó nyilatkozat… Órákig tartó gyűlések a tanintézményekben… Bizonytalanság, millió megválaszolatlan kérdés… Tanévkezdés à la 2020, Romániában.
Amit eddig tudnak az iskolák, az mind csak papírra vetett szó, online vagy élő konferenciákon elhangzott mondatok, és mint jól tudjuk, a puding próbája mindig az evés. Szóval hogyan fog kinézni az óvodai, iskolai élet jövő héttől kezdődően? 
Síró, anyukájuk, apukájuk kezébe kapaszkodó picik az óvodakapuban, előkészítősök az iskola bejáratánál, akiket valaki elvisz valahová, lecsupaszított, függöny, szőnyeg nélküli csoportszobákba, tantermekbe, melyek majdnem teljesen üresek, nincs játék, nincs egy maci, amihez odabújhatnának. Saját kis szatyor ceruzákkal, játékkal, amit nem szabad kölcsön adni a barátodnak, akárcsak a hegyzőt, a vonalzót, a megírt házi feladatot sem… Nem lesz labdázás, foci, önfeledt éneklés és szaladgálás az udvaron, nem ülhetnek szembe, körbe, hogy mindenki láthassa a másikat, egymás mellé sem, nem foghatják meg egymás kezét, nem oszthatja meg senki az otthonról hozott sütit a többiekkel, nem lesz csoportmunka, csapatverseny, klasszikus fogócska és közös kártyázás sem szünetben. Vége a lányok szoros sugdolózásának, a lopott csóknak, öleléseknek a folyosó sarkában. De lesz közlekedés nyilak vagy egyéb jelzések mentén, szervezett vécézés, és összevissza szünetek, lesznek felszabdalt órák, fejvesztett és kétségbeesett pedagógusok. Maszkban, persze.
Hogy lehet másfél méteres távolságból, maszkosan megvigasztalni az anyukája után zokogó háromévest? Mi lesz a kapuban elveszetten álldogáló szülőkkel? Szülői támogatás nélkül hogyan lép be az előkészítős egy új világba? Hogyan lehet olvasást tanítani szájmaszk mögül, írást a kezek vezetése nélkül? Számítógépkezelést az informatikakabinet, a gépek használata nélkül? Megérteni a román szavakat a maszk mögül? Hogyan javít beszédhibát a logopédus? Egy „fiús bakalódást” hogyan választ majd szét a pedagógus? És igen, mi lesz a pedagógus ebben a tanévben? Felügyelő, gondozó, rendfenntartó fegyőr, s a fennmaradó időben tanár?
A gyerekek általában várják az iskolakezdést, ha nem is a tanulást, de a találkozásokat nagyon. Na épp ezt nem kapják meg, ahogy a biztos pontokat sem, amelyek mentén a cikluskezdők eligazodhatnának. Három dolog aggaszt engem leginkább. Egyrészt az, hogy egy nyár, több hónap állt az illetékesek rendelkezésére, hogy jó előre kidolgozzák mindazt a keretet, ami életbe léptethető egy biztonságos iskolakezdés érdekében. Ha idejében megvan ez, akkor arra is jutott volna idő a pedagógusoknak is, hogy kidolgozzák a megvalósítás „koreográfiáit”, finomítsák azt, és valahogy tegyék magukévá az új rendet, majd amikor ez megtörtént, a szülőkkel is előre közöljék, hogy együtt, immár higgadtan készíthessék fel a gyerekeket. Jelenleg a legnagyobb félelmem az, hogy félelem mentén próbálják majd sok helyen betartatni a szabályokat a gyerekekkel azok a pedagógusok, akik között – mert egyébként ők is emberek – ugyanúgy vannak vírustagadók, mint „vírusrettegők”, konteóhívők és krónikus betegek is. Attól félek, hogy az iskola a nemektől és parancsoktól lesz hangos, ahol a szabály veszi át a hatalmat, és mindenki alárendelt szerepbe kényszerül. Tény, hogy normális körülmények között nem fogjuk elkezdeni az iskolát, épp ezért a lelki egészég megőrzésére való odafigyelés, előkészítés, felkészítés hiánya az egyik legaggasztóbb jelenség számomra. 
Pénz, paripa, fegver – ez lenne a másik. Mármint az, hogy nincs. Elkézpelhetetlen átszervezéseket és eszközbeszerzést tesz szükségessé a változás, de anyagi forrásokat senki nem akar vagy tud felsorakoztatni. És nemcsak tabletekre, hanem további személyzetre is óriási szükség lenne!
Végül az is ijesztő, hogy az aktuális elképzelések szerinti oktatás hatalmas visszarendeződést jelent, a többé-kevésbé reformált, korszerűbbé, gyermekközpontúbbá váló iskolai élet, kapcsolatrendszer, tanulás-tanítás szempontjából. Persze az egyértelmű, hogy a járványügyi intézkedések ideiglenesen felülírnak mindent. De hogyan lesz vége? És akkor majd visszaugrunk-e legalább oda, ahonnan elkezdtük? Vagy marad a katonai fegyelem, a frontális oktatás, az egyéni kezdeményezések, megnyilvánulások teljes tiltása, a kismillió szabály nagy része?
Kérdések tehát vannak, és mind megnyugtató válaszra várnak. Az már biztos, hogy nem lesz virágcsokor hétfőn, virágokból font aranykapu sem, ami alatt átvonulnak az iskolát épp elkezdő kicsik, de nem lesznek közhelyes beszédek sem, bár most tényleg lenne mit mondani. Talán azt, hogy ez egy átmeneti helyzet, amiért senki nem hibás, és csak együtt tudjuk kibírni. Pedagógusok, gyerekek és szülők együtt, egymást segítve tudunk jól alkalmazkodni. Mert a rugalmasság erény és jó dolog. És most megmutathatjuk, hogy képesek vagyunk rá. De csakis együtt, nem egymás ellenében, és csakis félelmek nélkül. Mert a koronavírus lehet veszélyes, de szorongó, elidegenedett generációkat nevelni egyenesen bűn.

Hirdetés