Hirdetés


Egy időn átvilágító mosoly

A vadregényes Hargita lábánál van egy domboldal, ahonnan legszebben látszik ez a székely falu. Innen látni lehet minden házat, kertet és a két templomot. Reggel őzek veszik birtokba ezt a helyet, legelni járnak ide, mert itt senki sem zavarja őket. A nappali csendet is csak madárszó töri meg olykor, és nyári estéken még eljut ide a hazatérő csorda hangja is.
Ezen a helyen nyugszik immár egy éve a rég elhunyt, szeretett ősök közelében nagyapám, néhai Bencző Dénes tiszteletes, aki végakaratában úgy rendelkezett, hogy őt is ide temessék, hogy mindig együtt lehessen szeretett falujával, Homoródalmással.
Nagyapám lelkészként leírhatatlanul szerette ezt a falut, s akik ismerték – habár a számuk egyre fogyatkozik –, helyeslően igazolhatják, hogy hely-, ember-, unitárius- és istenszeretete páratlan volt ezen a környéken.
Hosszú élettel áldotta meg az Úr, idén 90 éves lenne, és a szavajárása szerint „aki sokat él, az sokat ér”. Annak ellenére, hogy életében többek között jelen volt az árvaság, a világháború, s még az elmúlt átkos rendszer pribékjei is üldözték, ő mindvégig az maradt, aminek, akinek nevelték, hűséges és jókedvű almásinak.
Nehéz elfogadni, hogy nincs közöttünk, s hogy az élet nélküle megy tovább, de ő mégis gondoskodott arról, hogy vele lehessünk, ha nagyon hiányzik. Leveszem a polcról az utolsó könyvét, elolvasok egy történetet, és összekacsintunk.
Nyugalma legyen csendes!


Péterfi Dénes jogász,
Marosvásárhely

Hirdetés