Hirdetés


Felfedező tudományos tábor kisiskolásoknak

Barkácsoltak, fotóztak, játékokat készítettek

Önfeledt szórakozás és játékos tanulás —   Fotó: Gábos Albin

Pénteken zárult a csíkszépvízi Felfedező Játszóház tábora, ahol a kisiskolások gyakorlati tudásra tettek szert, barkács- és háztartási eszközök segítségével játékokat, használati tárgyakat készítettek. A gyerekek figyelmét kimondottan arra szeretnénk felhívni, hogy érdemes az elszakadt portékát megvarrni, az eltörött játékot megjavítani, a régiből valami újat teremteni, minden maradékot felhasználni – mondta lapunknak Kádár Kincső, a Felfedező Játszóház vezetője.

Kádár Kincső pedagógus 2014-ben indította felfedező foglalkozásait Csík­sze­re­dában és a környező falvakban, célja a tudományos szemlélet kialakítása volt a kisiskolás gyermekekben. A tanévhez igazodva hetente egy alkalommal találkozott a kicsikkel, az első évben természettudományhoz kapcsolódó kísérleteket végeztek, a második évben pedig kultúrával kapcsolatos témákat dolgoztak fel. Kádár Kincső elmondta: ezek az alkalmak segítették a gyermekeket a fizikai, kémiai és természettudományi ismereteik megalapozásában. A szakember arra is rámutatott, hogy tavaly a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Külhoni Magyar Gyermekek éve pályázati támogatásából valóra vált régi álma, hiszen saját játszóházat rendezhetett be technikai felszerelésekkel és szabadtéri játékelemekkel, ahol a programokat ő maga szervezheti, alkalmanként 8-10 gyermek számára. Megjegyezte: a Felfedező Tudományos Játszóház megnyitóját és működését ellehetetlenítették a járványellenes óvintézkedések, de amint a hatóságok engedélyezték az after school jellegű programok megtartását, elkezdődött a táborok szervezése.

Kreatív tárgyakat barkácsolnak
Fergeteges volt a hangulat a délelőtti foglalkozások alatt. A gyerekek mosolygós és érdeklődő arccal követék Kádár Kincső utasításait, s eszközeiket használva vágtak, ragasztottak, festettek, kreatív tárgyakat barkácsoltak és egyéb szabadtéri programokon vettek részt.
– Nem könnyű táboroztatni karantén idején, mivel sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a higiéniára, és kimaradnak azok a játékok, amelyek során nem kerülhető el a testi kontaktus – mutatott rá a szakember, hozzáfűzve, hogy a hét elején minden gyermek megkapta a heti programhoz szükséges felszerelést, eszközöket és az első nap mindenki elkészítette a saját tornazsákját, amiben ezeket a használati tárgyakat a hét folyamán tárolta.
A gyermekek tisztítószereket, fertőtlenítőszereket is készítettek, hogy saját foglalkozási területüket tisztán tudják tartani, az asztalokat, székeket az előírt távolságra helyezték egymástól, az együttlét a zero waste gondolkodás jegyében zajlott. Kádár Kincső táborvezető megjegyezte: praktikus dolgokra helyeztük a hangsúlyt, szendvicsestáskát, társasjátékot és olyan dolgokat készítettünk a tábor alatt, amelyek hasznosak a mindennapokban, s ezáltal a gyermekek különféle barkácseszközökkel és anyagokal is megismerkedhettek, mint kalapács, szeg, gitt, csiszolópapír, ecset, méhviasz.
– Ha ők készítik a játékaikat, akkor látják, hogy fáradságos munkával jár, s jobban megbecsülik e tárgyakat. Emellett stratégiai játékot készítettek, amelyek a szülők visszajelzései szerint aznap délután otthon is lefoglalta a gyermekek figyelmét – közölte a szakember.

A fotózás alapjait is elsajátíthatták
A fotózás alapjait is elsajátíthatták a táborozók. A szervező elmondása szerint a karantén ideje alatt több alkalommal lefotózott házi feladatot kellett beküldjenek a gyermekek, ami a tanítók visszajelzése szerint nem minden esetben volt olvasható. Ebből kiindulva tartotta fontosnak Kádár Kincső, hogy megtanulják a kisiskolások okos eszközeiket okosan használni.
Elmondta azt is, tudományos játszóház révén több barkácsgép is helyet kapott a műhelyben, amelyek bemutatása nagy sikernek örvend a gyermekek körében, ily módon megtanulják, hogy milyen munkagépekre van szükség egy-egy munkafázis folyamán.
– Célunk az, hogy a táborban tanultakat otthon is hasznosíthassák a gyermekek, tudjanak majd egy játékot megjavítani, egy gombot felvarrni, egy tárgyat megragasztani, lefesteni – emelte ki a szervező. – A felkínált programok mind nagyon jól működtek, s a gyerekek is nagyon hamar alkalmazkodtak a mostani szabályokhoz, az egyedüli hátrány, hogy ilyen körülmények között nem tud olyan közösségi összerázódás kialakulni, ami eddig jellemezte táborainkat, ez pedig azzal magyarázható, hogy az összes program egyéni munkákból áll, nincs lehetőség egy közös projekt elkészítésére – fűzte hozzá. 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés