Beszélgetés dr. Tar Gyöngyi tisztifőorvossal

Átalakította a vírus a világot

fotó: László F. Csaba

Felértékelődött az elmúlt hónapokban a népegészségügyi igazgatóságok szerepe, a koronavírus-járvány idején nagy volumenű és gyakran teljesen új jellegű munkát kellett elvégezzenek. Irányították a járványügyi munkát, közvetítették és betartatták az intézkedéseket, laborvizsgálatokat és ankétokat végeztek, nyilvántartást vezettek. Utóbbit kezdetben teljesen eszköztelenül – jegyezte meg dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője, akit arról kérdeztük, hogyan dolgoztak az elmúlt időszakban, és hogyan élte meg személyesen a járványos időszakot.

– A nemrég lezajlott IV. Csíkszeredai Kórháznapok megnyitóján úgy fogalmazott, a koronavírus-járvány közepette úgy érzi magát néha, mint egy katasztrófavédelmi gyakorlaton. 

– Művelem és tanítom is évek óta a prevenciót, a járványügyi intézkedéseket, a népegészségügyi szervezést, de még az egyetem alatt, már mi is úgy néztünk ezekre a járványtani tantárgyakra, hogy rendben, egy részét talán használni fogjuk, de egy része már inkább történelmi visszatekintés. Nem tűnt reálisnak az, hogy ilyen mértékű járvány kialakulhat, még számunkra sem. Meg-megnőtt időnként az ismert gyermekbetegségek esetszáma, de ezt a fajta pusztító járványt nem láttuk előre, és az elején tényleg kissé olyan volt, mintha egy filmben élnénk. Nekem volt még egy hasonló élményem, Temesváron nőttem fel, és részt vettünk a forradalomban – én ezt most is így nevezem, hisz mi ezt így éltük meg –, és ott, amikor elkezdtek lőni ránk, szintén azt éreztem, hogy ez nem is igaz. Addig, amíg meg nem láttam az első embert golyó által ütött sebekkel.  

– Aztán ez a járvány is hamar valósággá vált. Hogyan zajlott az önök élete az elmúlt hónapokban? 

– Gyakorlatilag megszűnt a munkaidő és a magánéletünk közötti határ, minimális pihenésre szorítkozik a magánéletünk. Amikor egyszer nagy nehezen bejutott hozzánk a sajtó, és egy újságíró megkérdezte tőlem, mit szeretnék most leginkább, azt válaszoltam neki, hogy öt óra alvást. Egyébként hosszú ideig nem volt szabad válaszolnunk a sajtó kérdéseire, meg volt szabva, hogy kik a kommunikációra kijelölt személyek. Bizonyára megvolt ennek az oka, hisz olyan problémákat okoztak bizonyos sajtónyilatkozatok, amit talán jobb volt megelőzni. Én ezzel nem értettem egyet első perctől kezdve, mert annak vagyok a híve, hogy a kommunikáció megelőző hatású, elejét veheti a félelmeknek, találgatásoknak.
Továbbra is nagyon sok a munka nálunk, és ugyanazokkal az emberekkel dolgozunk, nincsenek váltások. Ugyanakkor egy teljesen új helyzetben kellett a nagyon véges eszköztárunkkal helytállni, 2007–2008-ban gyártott processzorú számítógépekkel indultunk neki a „harcnak”, épület szempontjából is szűkös infrastruktúrával. Mindent át kellett szervezni, gondolni, miközben többnyire csak a saját ötleteinkre támaszkodhattunk, hisz a minket irányító intézmények is ugyanolyan krízishelyzetbe kerültek, mint mi, ők sem voltak felkészülve. Kevés kivétellel, mert állítom, hogy Arafat doktor felkészültségének és csapata munkájának köszönhető az, hogy a járvány az első időszakban lassan terjedt az országban. Ők sikeresen meggyőzték a minisztérium és az ország vezetését is arról, hogy Romániában nagyon gyorsan és drasztikusan kell fellépni, mert az egészségügyi infrastruktúra annyira nincs ellátva a magas szintű intenzív terápiás lehetőségekkel, hogy drámai lenne, ha esetek sokaságát kellene ott kezelni. Ha Olaszországban oda jutottak, hogy egyre csökkentették a korhatárt, amíg még hozzáfértek lélegeztetőgépekhez, akkor mi lett volna nálunk, ahol a Covid-betegek számára megyeszinten összesen 24, lélegeztetőgéppel ellátott intenzív terápiás ágy van. Biztos, voltak hibás döntések is, de úgy látom, volt ott egy mag, amelyre lehetett számítani. Egyébként a bennünket irányító intézmények is improvizáltak. Voltak korábban katasztrófavédelmi tervek, de ezeket a terveket talán mindig kissé felületesen kezelték. Aztán mindenki igyekezett felzárkózni és összeszedni magát, de egy ilyen váratlanul jött és világszinten is kezdetben talán rosszul kezelt világjárványra nem voltunk felkészülve. Voltak már korábban nagy járványok, amelyek nagy pusztításokat végeztek, és amelyek kapcsán egyszerű és jó megelőzési módszereket hozott felszínre a tapasztalat. Például a karantén, amelyet ma mindenki szid, de amelyet még a középkorban találtak ki: a mai Dubrovnik városában jegyezték fel az első ilyen intézkedést, a kikötőbe érkező hajók nem köthettek ki, hanem bizonyos távolságban kellett negyven napig vesztegelniük, hogy ne hurcoljanak be betegséget. Ezt a középkori eszközt és más egyszerű dolgot, például a kézmosást kellett, kell ismét hangsúlyozni. A megelőzésnek most megmutatkozott az ismert paradoxona, hisz a hatását nem lehet utólag bizonyítani, számszerűsíteni. 

– Vázoljuk fel, hogy milyen feladatokat látott el a járvány során a Népegészségügyi Igazgatóság...

– Nyilvántartottunk mindent, ami a járvánnyal kapcsolatos, felépítettünk egy jól működő adatbázist is, ehhez sem eszköztárunk, sem tudásunk nem volt előzetesen. Igyekeztünk az információkat hasznosítani és beavatkozni. Ez nagyon sokrétű volt, kezdve a védőfelszerelések helyzetének a felmérésétől az ajánlásokig, hogy mit kell csinálni, hogy kell bejárni, mit kell beszerezni, el egészen a rendezvényekig. Emlékezetes, mindenki „elátkozott” engem Csíkban, hogy a hokimeccset lefújtam. Nálunk nem voltak akkor még esetek, de volt egy szabály, amit be kellett tartani. És az, hogy betartjuk a szabályokat, már egy beavatkozás, amivel megvédhetjük magunkat, és nem lehet kivételeket tenni. A hatósági intézkedés, ellenőrzés a munkánk része, bár nem kellemes. És a rossz hírek közlése is a mienk volt, már amennyiben közölhettünk bármit is. Nagy volumenű tájékoztató munkát végeztünk, intézmények, magánszemélyek kérdeztek, heti több ezer telefonhívásra válaszoltunk. Érdeklődött a lakosság, és az is előfordult, hogy bizonyos helyzeteket jelentettek be vagy jelentettek fel. A karanténok működtetése és az otthoni elkülönítések elrendelése is nagyon nagy feladat volt. Kezdetben meg kellett győzni az önkormányzatokat, magán szállásadókat, hogy segítsék a munkánkat, aztán a karanténhelyek működtetése, az étkeztetés, szemételhordás stb. Több ezer ember fordult meg a karanténban, és ezeknek az embereknek még a személyes problémáit is meg kellett oldani. És finanszírozni mindezt, mi voltunk ugyanis a kapocs a szolgáltatók és az Egészségügyi Minisztérium között. Mindezt úgy, hogy az idei költségvetésünk csak a néhány frissen alkalmazott személy bérével és a túlóráinkra kifizetett pénzzel több a tavalyinál. Mindezt kevés emberrel, hisz van ugyan hetven alkalmazottunk, de egy részüknek nincs járványügyi tapasztalata. Most ők is beálltak ebbe a munkába. Nagyon hálás vagyok a csapatnak. A szakmai munkán, a labormunkán keresztül, az informatikán és a szállodai munkán keresztül mindent csináltunk. A szakmai munka nagyon fontos része volt a járványtani ankétok elvégzése, ez olyan, mint a nyomozás, csak sokkal kevesebb eszköz és idő áll hozzá rendelkezésre. 

– Ugorjunk egyet, hogyan látja a jelenlegi járványhelyzetet?

– Az országos kontextusban Hargita megye még mindig jól áll. Azon megyékhez képest, ahol akár százával jelennek meg naponta az új esetek, a mi eseteink enyhe növekedést vagy tetőzést sugallnak. Reménykedem abban, hogy ha nem rontjuk el – jól működünk együtt az intézmények és a lakosság –, akkor ez átmehet akár csökkenő tendenciába. Az örökös fegyelmezetlenek, a mindent tagadók sok bajt okozhatnak. A hatósági munkánk alól egyszer már a politikai harc is kihúzta a szőnyeget, és a gyorsan, politikai csatározás közben meghozott új törvény értelemszerűen nem lett tökéletes, ami további nehézséget jelent. Most az új jogszabályok alapján próbáljuk visszaállítani azt a viszonylagos rendet, ami Hargita megyében korábban volt, és amiről a számok is azt igazolták, hogy jó hatása volt. Erről most már talán az emberek is kezdenek meggyőződni. 

– Sokan vannak, talán egyre többen, a mindent tagadók, a kételkedők….

– Nem tudjuk ennek a jelenségnek a valós terjedelmét, hiszen ezek az emberek mindig hangosabbak, mint a szabálykövetők. Ez külön elemzést érdemelne, de valószínűleg az országos kommunikációs stratégia is fokozhatta ezt a helyzetet. Az álhírek sokat ártottak nekünk, és sok energiánkat lefoglalta, hogy bizonygassuk, márpedig a vírus van, és mi láttuk azt, hogyan halnak meg emberek és láttuk a pusztító munkáját a legváratlanabb helyzetekben. Persze, a krónikus betegek és idősek sérülékenyebbek, de láttunk olyan viszonylag fiatal beteget is, akit napok alatt elveszítettünk. És voltak itt egészen drámai helyzetek is. Engem ugyanakkor nagyon megdöbbentett, hogy az emberek milyen rosszak tudnak lenni, például azt a gyermeket, akinek anyja és apja is kórházba került, az édesapja pedig aztán meg is halt, olyan inzultusok érték a közösség részéről, amikor egyedül volt otthon, hogy megmagyarázhatatlan ez mai napig számomra. Nemhogy nem támogatták, hanem még fenyegették és ártottak is neki. Én azt gondolom, hogy ilyenkor össze kell zárni és összefogni. Ezt sajnos nem mindig tapasztaltuk meg, mindamellett, hogy mint intézmény is sok segítséget, felajánlást kaptunk. Ez is megérdemel majd egy elemzést, de úgy érzem, átalakult a világ, az emberi kapcsolatok világa is, és ki tudja, meddig tart ez, de mindenképpen mély nyomokat hagy bennünk.

– És vajon meddig tart ez? 

– Elsősorban a reményeinkről lehet beszélni a jövőt illetően, hisz új kórokozóról van szó, amely ráadásul nem követi az eddigiek ismert „viselkedésmodelljét”. Reménykedünk abban, hogy egyszer csak lecseng ez a vírus, hisz a járványok akkor is véget értek – igaz, drámai módon –, amikor nem volt gyógyszer és vakcina. Én személy szerint inkább a védőoltás kidolgozását várom, úgy gondolom, az fog véget vetni ennek a járványnak. Ígéretes, hogy nagy kutatóközpontok jutottak már jó eredményekre, és remélem, a rendkívüli helyzetre való tekintettel hamarabb meglesz a vakcina, mint a beharangozott két év. A szakemberek ezt 2021 első félévére tájolták be, addig pedig minél kevesebb veszteséggel kell „túlélnünk”. Ez a központi intézkedésektől is függ, de nagyban az egyéni óvatosságtól is, a helyzeten tehát mindenki javíthat, ha a maga részét hozzáteszi a járványügyi intézkedések betartásához. 
R. Kiss Edit

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés