Aki polgármester akar lenni…

„Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak jutni, ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni” – gondolom, a legtöbbünknek ismerős a népdal, vagy legalábbis az idézett szövegrész. De mi a helyzet azzal, aki polgármester akar lenni? Pokolra kell annak jutni?
A válasz sajnos – az elmúlt évek példái alapján – igen. Még ha nem is örök ítéletre, az idők végezetére, de a kénköves bugyrok bugyraiba előbb-utóbb mindenkinek rendre alá kell merülnie. Nem kell ahhoz bűnt követni, pártolni vagy sikkasztani, csalni, rabolni. Becsületes, tisztességes, értelmes, céltudatos, haladni, fejleszteni kívánó polgármesterek lába alatt is szokott megnyílni a föld. Az elismeréshez vezető útja is a poklon keresztül vezet annak az önkormányzati vezetőnek, amelyik a rábízott község, város, közösség érdekében valóban tenni, valóban dolgozni akar. Az ügyintézést körbeszövő bürokráciát, a kényszeredett forráskeresést, a kormányzati és az uniós pénzek elnyerésének és elköltésének szabályait ugyanis nem tudom, csak pokoljárásnak nevezni.
Egyszerűbben: a vidéki önkormányzatok – hacsak nincsenek komoly vállalati adófizetőik – saját bevételeikre hagyatkozva éhen is halnának. A kötelező fenntartási, szociális és oktatási kiadások után maradó pénzből sok faluban még a közvilágításra se futná. Ez az igazság. Ha fejleszteni akarnak, akkor tehát pályáznak. De tervezés nélkül nincs pályázás, pályázat és önrész nélkül nincs forrás, közbeszerzés nélkül nincs kivitelezés, kivitelező nélkül meg fejlesztés, megvalósítás. Sem aszfaltozás, sem csatornázás, sem iskolafelújítás, se templomtatarozás, sem tűzoltófelszerelés az önkénteseknek, sem székely csizmák és fúvós hangszerek a lelkes műkedvelőknek. Ilyen egyszerű. És mégsem. Mert aki a közpénzek felhasználásának folyamatát nem ismeri, az nem is érti, miről beszélek.
Az elmúlt években a pokoljárásnak ugyanakkor más turistaösvényei is kialakultak: a korrupció-ellenes ügyészség és a notórius feljelentők ténykedése nyomán székelyföldi önkormányzati vezetők hada járja a bírósági tárgyalásokat. Elég oknak hozzá, ha a homlokzaton magyar a felirat vagy székely a zászló. Esetleg – mint láthattuk – ha magyar a katonai temető, ha gondozott és nem a többségi nemzeté a fejfákon a felirat.
Aki polgármester akar lenni, annak azt is tudnia kell, hogy ez nem kényelmes feladat. Választások közelednek, mocorognak a jelöltek. Sok sikert kívánok mindenkinek. De aki dudás akar lenni, fontolja meg, mire akar vállalkozni. Gyakran hallom jártomban-keltemben hátak mögött a szemrehányást: könnyű a polgármesternek, négy évre beül a székébe, és szépen kapja a nagy fizetést, ha dolgozik érte, ha nem. Hofi megmondta: a munka bajjal jár, a bajt meg kerülni kell. Szerencsés az az elöljáró (és igen szerencsétlen az a település), amelyik ezt valóban megteheti. De ehhez is két fél szükségeltetik: aki a települést így vezeti, és a közösség, amelyik a tétlenséget és egy helyben topogást tűri. S ha így is jó, megérdemlik, szenvedjék el egymást.
Aki polgármester akar lenni, bátornak és kitartónak is kell lenni. Emelem kalapomat azok előtt, aki újráznak vagy nyugdíjba vonulnak, de maguk után eredményeket, rendezett településeket, működő, a közösséget szolgáló megvalósításokat hagynak. Higgyék el, ezek a beruházások nem maguktól lettek, sok-sok pokoljárás árán vannak. 

Hirdetés