Áhítat Gyepesben: „Mint a szép híves patakra…

Az óvintézkedések betartásával „visszarázkódhat a hit a régi medrébe”. —   Fotó: Simó Márton

Valamivel több mint két hónapja jártunk ebben a faluban. Már akkor is körvonalazódott a koronavírus-járvány közelgő veszélye, nem lehetett beltéri istentiszteleteket tartani, de – mivel épp március 15-ét ünnepeltük – a kis gyülekezet koszorúzással és a Homoródmenti Hagyományőrző Hannover Huszárok egyik szakaszának felvonulása mellett tartott megemlékezést közösen a hősök emlékművénél.

Bardócz-Tódor András tiszteletes elmondta, hogy ebben a nyolc hétben a hívek – akárcsak az országban működő többi felekezetek esetében is – távolmaradtak az istenházától. A sajátos körülmények, a terepadottságok miatt azonban a faluban nincsen mobiltelefonos lefedettség, csak foltokban képesek az itt lakók rákapcsolódni egyik-másik hálózatra, úgyhogy még azt sem lehetett megoldani, hogy élőben vagy akár felvételről közvetíteni lehessen az istentiszteleteket. Aki élő unitárius igehirdetést akart hallgatni, az elment a faluból, esetleg rádión, televízión követte egyik-másik felekezet szertartásait, hiszen ilyen téren azért mindvégig erős volt a felhozatal. A Gyepesben élők azokkal a rövid szöveges üzenetekkel maradtak, amelyeket a tiszteletes időnként elhelyezett a gyülekezet Facebook-cso­portjának üzenőfalán, ha olyan helyre kerültek, akkor elolvashatták. Volt ugyan próbálkozás „alternatív” megoldásokra is, hiszen ez idő alatt „visszafogott” módszerekkel végeztek közösen temetőtakarítást, kerítést javítottak, de kisebb csoportokban, betartva az előírt távolságot. Az emberek nem váltak teljesen magányossá, nem idegenedtek el végzetesen egymástól.
A Magyar Unitárius Egyház vezetése a kijárási tilalom enyhítését követően, pénteken még úgy látta célszerűnek, hogy egyelőre nem rendelkezik a kisebb csoportoknak szervezett, szabadtéri istentiszteletek megtartására vonatkozóan. Nem ajánlotta ezek megszervezését. Óvatosan fogalmaztak az elöljárók, kérték a lelkészeket és a híveket, hogy tartsák magukat az immár „megszokottá vált” helyzethez.
Mivel Gyepesben a szeretetotthon udvarán található egy filagória, amelyet rendes körülmények közt társas együttlétekkor, kisebb rendezvények, közebédek alkalmával használnak, a lelkész elhatározta, hogy szűk körben tart rövid szertartást, amelyen a tiszteletes asszony, a harangozó mindenképp jelen lesz, viszont a helyiek közül is betérhet, aki úgy érzi, hogy vágyik a hiterősítő szavakra. Ezért is választotta a 42. zsoltár első szakaszát, amelyben a szomjúhozó szarvas az Úrhoz vágyakozó ember metaforája. Azzal a meggyőződéssel szólt, hogy valóban visszatérhetünk lassan a forráshoz, annak felfakadó vizéhez és a hit patakához. Bizakodóan mondta, hogy reménykedik, és elképzelhetőnek tartja azt, hogy pünkösdre visszarázódhat a gyülekezet a hit régi medrébe; az egy úrvacsoraosztási alkalom, sátoros ünnep, amelynek még nem dolgozták ki az egyházi vezetők a járványmegelőzési biztonsági előírásokhoz való alkalmazását. Sok múlik azon is, hogy mennyire leszünk fegyelmezettek a kissé lazább készenléti állapot hétköznapjaiban, hiszen közös érdekünk, hogy megszabaduljunk a járvány bénító hatásától. Hogy együtt lehessünk.

Simó Márton
 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek