Hatodszor a csúcson az andalúziai csapat

A Sevilláé az Európa Liga

Hatodszor ért csúcsra a második számú labdarúgó kupasorozatban Sevilla, miután péntek este a Kölnben tartott döntőben legyőzte az Internazionale Milanót. Az andalúziai csapat hatodszor szerepelt a sorozat döntőjében, és minden alkalommal győztesen hagyta el a pályát, 2006-ban és 2007-ben az UEFA-kupát, míg 2014, 2015 és 2016-ban, valamint péntek este az Európa Liga trófeáját emelhették magasba a Sevilla játékosai.

A koronavírus miatt az eredeti kiírás szerint több mint három hónappal később játszották le a labdarúgó Európa Liga döntőjét, amelyen nem született túl nagy meglepetés: a második számú európai klubfoci-sorozat specialistája, a Sevilla immár hatodszor ért fel a csúcsra. A világjárvány miatt Németországban tartották a legjobb nyolc közé jutottak tornáját, a döntőre Kölnben került sor.
A pénteki döntőt az Internazionale Milano remekül kezdte, a 3. percben Lukaku harcolt ki egy büntetőt, amelyet ő értékesített, ám az olaszok mindössze kilenc percig vezettek, a 12. percben ugyanis egy sevillai támadás végén Jesús Navas beadásából Luuk de Jong fejelte a labdát a milánóiak kapujába. A 33. percben egy szabadrúgást követően de Jong duplázott, ám a sevillai előny sem tartott sokáig, a 36. percben Godin egyenlített. A második félidő első félórájában két-két nagy helyzetet is kihagytak a csapatok, a 73. percben a Sevilla egy jobb oldali szabadrúgást követően a szerencsének is köszönhette az újbóli vezetést. A beívelt szabadrúgást követően az Inter védői nem tudtak felszabadítani, Diego Carlos ollózós lövésébe Lukaku ért bele szerencsétlenül, és a labdát a saját kapujába lőtte. A meccs hajrájában volt még két ziccere az Internek, ám a Sevilla remekül védekezett, így végül az andalúziai gárda 3–2-re nyerte meg az Európa Liga döntőjét.
A Sevilla 2006-ban és 2007-ben az UEFA-kupát, míg 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban, valamint péntek este az Európa Liga trófeáját hódította el, így egyedülálló módon az andalúz csapat nyerte meg a második számú európai klubfoci-sorozatot, ráadásul mindezt az elmúlt 14 évben tette. Szintén érdekesség, hogy a Sevilla pénteki kezdőcsapatából kilenc játékost – Bono, Koundé, Diego Carlos, Reguilón, Jordán, Fernando, Ocampos, Luuk de Jong, Suso – a 2019 tavaszán visszatérő sportigazgató, Ramón Rodríguez Verdejo „Monchi” igazolt az andalúziai gárdához: a két kivétel Jesús Navas – aki 2017-ben igazolt haza a Manchester Citytől – és Éver Banega, aki az EL-döntőben az utolsó meccsét játszotta a csapatban, ugyanis Szaúd-Arábiában, az al-Sababban folytatja pályafutását.

Hirdetés

Hirdetés