Hirdetés


Helyhatósági választások

A polgármesterek zöme újrázott

Szavazóurna. Megmutatja a választók akaratát —   fotó: Lászó F. Csaba

Hargita megyében a legtöbb vidéki polgármesteri tisztséget az RMDSZ színeiben induló jelöltek töltik be, Székelyudvarhelyen alulmaradtak a váltást szorgalmazók, Gyergyószentmiklóson viszont a változásra szavaztak.

Tegnap folyamatosan érkeztek a vasárnapi önkormányzati választásokat követően a szavazatszámlálás eredményei. A legtöbb újabb mandátumot vállaló polgármesternek sikerült újrázni, de volt, ahol a választópolgárok a változásra szavaztak.

Erősebb mandátum Gyergyószéken
– Nagyobb felhatalmazást kapott az RMDSZ a választóktól Gyergyószéken, mint négy évvel ezelőtt – összegezte a vasárnapi szavazás eredményét Barti Tihamér, az RMDSZ területi szervezetének elnöke tegnap délelőtt. Mint mondta, a szervezet eggyel több polgármesteri széket szerzett, mint a legutóbbi választáson és 91 tanácsosi hely jutott a tulipános jelölteknek.
– Fontosnak tartom megköszönni a választópolgároknak, hogy bizalmat szavaztak az RMDSZ csapatának. A kampányban mindvégig gyergyószéki RMDSZ-lobbiról beszéltünk, egy csapatról, ennek az üzenete, a fontossága eljutott a lakókhoz. Ezt bizonyítja az a tény, hogy minden településen az RMDSZ kapta a legtöbb szavazatot a listákra – mondta Barti.
Gyergyószentmiklóson a 17 tanácsosi helyből tízet szerzett meg a RMDSZ, öt jut az Erdélyi Magyar Szövetségnek (EMSZ), egy-egy tanácsosa lesz a POL-nak és a PNL-nek. A polgármestert is az RMDSZ adja a következő négy évre. 
Csergő Tibor András, a gyergyó­szentmiklósi polgár­mesterválasztás győztese kijelentette, örvend, hogy úriemberhez méltó hangnemben vitte végig minden jelölt a kampányt.
– Az RMDSZ most visszakapta a várost, nagy a felelősség, és lesz munka bőven. Annak ellenére, hogy sok volt a jelölt, mégis alacsony volt a választáson a részvétel. Ezen a passzivitáson változtatni kell, hiszek abban, hogy ennek a városnak vissza lehet adni az önbecsülését – mondta Csergő.
Az esti urnazárás után, amikor az eredmény is körvonalazódni kezdett, Nagy Zoltán tisztségben levő polgármester azt nyilatkozta:
– Teljesen megértem, hogy elvesztették a türelmüket a városlakók, és azt gondolják, hogy más gyorsabban tudja elvégezni a fejlesztéseket, de állíthatom, hogy ezt a munkát, ami az elmúlt időszakot jellemezte, nem lehetett megspórolni. Olyan munkát kellett elvégezni, ami nem volt látható, rengeteg papírmunka és a kötelező bürokratikus procedúrák után most elő van készítve egy sor fejlesztés. Aki ezt a várost vezetni fogja, de ami a legfontosabb, Gyergyószentmiklós is, sok sikert könyvelhet el a következő időszakban – fűzte hozzá a leköszönő polgármester. 
A gyergyószéki községekben mindegyik polgármester újabb mandátumot szerzett az elkövetkező négy évre: Gyergyóújfaluban Egyed József, az EMSZ színeiben induló polgármesterjelölt kapott bizalmat a szavazópolgároktól, Gyergyócsomafalván Márton László Szilárd RMDSZ-es polgármesterjelölt folytathatja a munkát a továbbiakban is, Gyergyóditróban Puskás Elemért, az RMDSZ jelöltjeként induló polgármestert választották újra.
Gyergyóalfaluban Gáll Szabolcs RMDSZ-es polgármesternek szavaztak bizalmat, a helyiek szavazókedve azonban alacsony volt: mindössze 32,46 százalékos volt a részvételi arány. A helyi tanácsba így az RMDSZ 14, míg az EMSZ egyetlen tanácsost delegál.
Gyergyószárhegyen viszonylag magas arányú részvétel mellett választották újra a második mandátumát kezdő Danguly Ervin független polgármesterjelöltet. Az eddig alpolgármesterként tevékenykedő Györffy Gábor is független tanácsosjelöltként került be a testületbe, a szárhegyi és güdüci szavazópolgárok nagymértékű támogatásával. A községben a képviselő-testület összetétele egyenlő arányban oszlik meg a két magyar politikai alakulat között: 6 jelölt került a testületbe az EMSZ és 6 jelölt a RMDSZ részéről.
A nagy fölénnyel polgármesteri mandátumot nyert Danguly Ervin lapunk érdeklődésére elmondta: megtisztelő az a bizalom, amit a szavazópolgároktól kapott, a szavazatok révén értékelték az elmúlt négy év munkáját a szárhegyiek. 
– A leadott szavazatok a közösség érzékenységét fejezték ki: az összetett választási helyzet ellenére – két párt, független tanácsosjelölt, független, valamint RMDSZ-es polgármesterjelölt – az eredmények nem egységesek, látszik, hogy nem pártra szavaztak az emberek, hanem az egyénekre. Az eredmények tükrözik, hogyan gondolkodnak a szárhegyiek pártokról, politikáról és közéletről – értékelte a választások eredményét Danguly Ervin.
Gyergyóremetén, annak ellenére, hogy nem volt kihívója Laczkó-Albert Elemér RMDSZ-es polgármesterjelöltnek, a lakosság töb mint fele kötelességének érezte a szavazáson való részvételt.
– Az 52,50 százalékos részvételi arány legitimálja a polgármester, a testület és a megyei tanács további munkáját, ugyanakkor a község egészének politikai súlyát is megőrzi – nyilatkozta Laczkó-Albert Elemér.
A hatodik mandátumát kezdő gyergyóremetei polgármester lapunknak elmondta: az alázatot, szelídséget, türelmet, békét és a lelki egységet szeretné munkájában érvényre juttatni, közösségi és egyéni szinten megőrizni a jövőben is. 
A négy évvel ezelőttit megközelítő részvétel ismétlődött meg Borszéken, ahol Mik József RMDSZ-es polgármester folytathatja munkáját a település élén. Az önkormányzati testület hét RMDSZ-es, két EMSZ-es, valamint egy-egy szociáldemokrata, illetve liberális párti tanácsosból áll majd.
Maroshévízen az RMDSZ-nek csupán két tanácsosi tisztséget sikerült szereznie. A város élén Olariu Dumitru, a Szociáldemokrata Párt jelöltje fog állni az elkövetkező négy évben.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjei nyerték el a szavazók bizalmát a legtöbb Hargita megyei román többségű településen: Vaslábon, Gyergyóvárhegyen, Galócáson, Salamáson, Gyergyótölgyesen és Gyergyóhollón; ezen települések mindegyikén ötven százalék feletti részvételt jegyeztek. Bélborban a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyert mandátumot. 

A folytatásra szavazott Székelyudvarhely
Fölényes győzelmet aratott Gálfi Árpád újrázó polgármester Székelyudvarhelyen, ötezernél is több szavazattal előzte meg Derzsi Lászlót, az RMDSZ polgármesterjelöltjét. A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben induló Mike Leventének mindössze 584-en szavaztak bizalmat. 
A Küküllő-parti városban 40,91 százalékos volt a részvételi arány a vasárnapi helyhatósági választásokon, és 68,26 százalékos győzelmet aratott a Szabad Emberek Pártja (POL) színeiben induló Gálfi Árpád. A második mandátumáért induló városvezetőre 8590-en voksoltak, míg nagy riválisának, a Székelyudvarhelyt visszaszerezni akaró RMDSZ jelöltjének, Derzsi Lászlónak csak 3410 szavazatot sikerült begyűjtenie, ez 27,9 százalékos támogatottságot jelent. A harmadik jelölt, az MPP-s Mike Levente 4,64 százalékos aránnyal zárta a választást.
A célként meghatározott kétharmadot is sikerült megszereznie a Gálfi mögé felsorakozó csapatnak: a POL-listára a választók 61,62 százaléka voksolt, az RMDSZ képviselőjelöltjeire 28,95 százalék, míg az MPP-s listára 5,58 százalék ütött pecsétet. A Székelyudvarhelyt nyolc éven át vezető Bunta Levente függetlenként kívánt bekerülni az önkormányzati testületbe, de csak 222 voksot sikerült megszereznie. Az USR-PLUS jelöltjeinek a szavazatok egy százalékát sem sikerült begyűjteniük, a másik függetlenként induló jelöltre, Szász Emilre 133-an szavaztak. Az eredmények fényében a következő négy évben a székelyudvarhelyi önkormányzatnak 12 POL-os, 6 RMDSZ-es és 1 MPP-s tagja lesz.
A szavazólapokon szereplő névjegyzék alapján a POL Pál Dénest, Pálfi Kingát, Albert Sándort, Kurtus Istvánt, Szabó Zsuzsát, András Lehelt, Ölvedi Zsoltot, Bíró Edithet, Józsa Leventét, Péter Balázst, Bíró Jolánt és Major Sándort delegálja az önkormányzati testületbe. Az RMDSZ-lista első hat helyén Szakács Tibor, Jakab Zoltán, Arros Orsolya, Benedek Árpád Csaba, Darabont Gergő és Dávid Endre szerepel, várhatóan ők kerülnek be a tanácsba, az MPP részéről Mike Levente.
Derzsi László már a választás estéjén gratulált a győztes Gálfi Árpádnak és sok sikert kívánt munkájához. A választási vereség kapcsán kérdésünkre elmondta, hogy a kiértékelésnek meg kell történnie, és még korai lenne konklúziókat levonni. Derzsi egyébként a tanácsosi lista 12. helyén szerepelt, így papírforma szerint a következő négy évben nem lesz tagja a testületnek. Arra a kérdésre, hogy ki akar-e vonulni a közéletből, nem adott egyértelmű választ.
– Most elmegyek pihenni, és lesz alkalmam végiggondolni, hogy hogyan tovább – fogalmazott.
Gálfi Árpád 2016-ban az MPP–EMNP koalíció színeiben nyerte el az udvarhelyiek bizalmát. Mint ismert, tavaly nyáron az MPP kizárta soraiból, egy ideig a függetlenként újrázás gondolatát fontolgatta a városvezető, majd megalapították a Székelyudvarhelyért Pártot, amelynek bejegyzését viszont folyamatos fellebbezésekkel késleltették polgári körökhöz köthető személyek. Ezúttal a POL színeiben, a közéletben majdnem teljesen friss arcokkal, szakemberekből álló csapattal vett részt és győzött a választásokon. Vasárnap éjfélkor megköszönte a választópolgároknak, támogatóinak a bizalmát, és kijelentette: újult erővel folytatja a munkát.

Folytonosság Csíkban
– A csíki térség a folytonosság mellett voksolt, egy települést leszámítva – kezdte értékelőjét a helyi választások estéjén, urnazárás után Borboly Csaba, aki szintén újabb mandátumra kapott bizalmat a megyei önkormányzat élén. 
Csíkszeredában, Hargita megye székhelyén a várakozásoknak megfelelően alakult a szavazás, nagy fölénnyel nyert Korodi Attila, az RMDSZ polgármesterjelöltje.
Csíkszereda választott polgármestere így fogalmazott:
– A város pontot tett a múlt végére és nyitott az új felé, a jövőformálással és elkötelezettséggel kell ezt a szavazói bizalmat meghálálni, együttműködve Hargita Megye Tanácsával.
A települések polgármestereinek a névsorában csupán néhány helyen történt változás, többségében előre borítékolható volt a győztes kiléte. 
Az RMDSZ színeiben Csík­szent­domokoson Karda Róbert, Csík­szenttamáson Kedves Róbert, Karcfalván Gábor Tibor, Csík­dán­fal­ván Böjte Csongor-Ernő, Csíkmadarason Péter Dávid, Csíkrákoson Császár Attila, Csíkszentmihályon Izsák-Székely Lóránt, Csíkszépvízen Ferencz Tibor, Madéfalván Szentes Csaba, Csíkpálfalván Ferencz Csaba, Csíkszentléleken Nagy István-Alfréd, Csíkszentkirályon Székely Ernő, Csíkszentimrén Ken­cse Előd, Csíkszentsimonban Kozma István, Csíkszentmártonon Birtalan Sándor, Csíkkozmáson Szántó László és Tusnádon Molnár József nyert az idei választásokon. Szintén az RMDSZ jelöltje, András Zoltán nyert Kászonaltízen, Gyimesfelsőlok polgármestere Pap Imre, Gyimesközéploké pedig Gergely Károly lett. Itt hadd említsük meg, hogy a Bákó megyéhez tartozó szomszédos Gyimesbükkön is az RMDSZ jelöltje, Oltean Péter nyerte el a választók bizalmát. Újrázott Csíkcsicsó polgármestere is, Péter Lukács az Erdélyi Magyar Szövetség színeiben, Csíkszentgyörgy községben Réti Zsófia független polgármesterjelölt nyert, aki a csíki térség egyetlen női polgármestere is egyben. Balánbányán tisztségben maradt Iojiban Gheorghe. Tusnádfürdőn Butyka Zsolt függetlenként induló polgármesterjelölt váltotta Albert Tibort, az Erdélyi Magyar Szövetség színeiben tevékenykedő polgármestert, magabiztos győzelmet érve el a választásokon. Nagy küzdelem árán sikerült nyernie Péter Dávid polgármesterjelöltnek Csíkmadarason, ahol egyébként a legnagyobb szavazati részvételt is jegyezték a csíki települések közül, míg a legkevesebb szavazót Csíkszentkirályon regisztrálták.
 

Hirdetés