Szemtől szemben a koronavírussal

A katasztrófavédelem szürke hétköznapjai (2)

Kihalt volt a város is. Amikor megérkeztünk, a rendőrautók minden autót megállítottak. Mi mehettünk be, az élelmiszert szállító autók és más senki, teljesen le volt zárva. Megdöbbentő volt.

Ott hagytuk abba, hogy kora délután, kissé kimerülten érkeztünk vissza Karcfalváról a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség udvarára. A második világháborús lőszerek megsemmisítése több mint két órába került. Ezt a tűző napon néztük végig, és ettől voltunk kissé kimerültek. De nem lazíthattunk, mert kíváncsiak voltunk arra, hogy miként birkóztak meg a tűzoltók a szükségállapottal, és hogyan változtak meg a hétköznapjaik a még mindig tomboló világjárvány ideje alatt. Riportunk első részében a katasztrófavédelem „szürke” hétköznapjait mutattuk be, a második egyben befejező részben pedig arról számolunk be, hogyan néztek szembe a koronavírussal.

 

Amint riportunk első részében is említettem, a fejedelmi többes számot az indokolja, hogy Fodor Zsuzsánna fotós kollégával elérkeztünk riportsorozatunk harmadik közös állomásához. Korábban megnéztük, hogyan nézett ki a szükségállapot a rendőrjárőr perspektívájából, valamint betekintést nyertünk az otthongondozásban dolgozó ápolók hétköznapjaiba. Olyan szakmák képviselőiről van szó, akik a világjárvány elleni küzdelem frontvonalában tevékenykednek. Szinte magától értetődik, hogy nem maradhattak ki a sorból a hivatásos tűzoltók sem. Jelmondatunk ezúttal is: négy szem többet lát.

 

Azért tértünk vissza a katasztrófavédelmi felügyelőség udvarára, mert még nem volt teljes a kép. A szó szoros és átvitt értelmében sem. Hamarosan megérkezett Ovidiu Dudu ezredes is. A parancsnokhelyettesre nem lehet egy rossz szavunk. Készségesen válaszolt valamennyi kérdésünkre. Leginkább a felügyelőség által a szükségállapot ideje alatt ellátott pluszfeladatok érdekeltek. Ilyen volt például az, hogy a külföldről hazaérkezőket szállították karanténba.

 

 

 

Mesélte is, hogy külföldről  – vörös és sárga veszélyzónának nyilvánított országokból (európai szinten hetente frissítik ezeket) – sok vendégmunkás érkezett haza. Egy adott pillanatban a teljes Európa vörös veszélyzónának számított. Éppen ezért mindenkit, aki ezekből az országokból érkezett, karanténba kellett helyezni, ez volt akkor a törvényi előírás. A házérkezők a határt gyalog lépték át, ott mikrobuszokba szálltak, és a katasztrófavédelmi felügyelőségek úgynevezett közvetítő rendszerben – azaz megyehatártól megyehatárig váltásban –  szállították őket a lakóhelyükhöz legközelebbi karanténba. A Hargita megyei tűzoltók Maros megye hátárában vették át a hazaérkezőket és Neamț, valamint Bákó megyék határáig szállították őket.  Ovidiu Dudu elmondása szerint meglehetősen sok ilyen fuvaruk volt. Naponta legalább négy-öt ilyen akadt. Kérdésünkre hozzáfűzte: nem voltak különösebb fennakadások. Igaz, olyan előfordult, hogy egy autó defektet kapott, és emiatt egy órával tovább tartott a szállítás, de ennél komolyabb baj nem történt. Persze rengeteg üzemanyagot használtak el, és a rendelkezésükre álló munkaerőt is igénybe vette. A parancsnokhelyettes ugyanakkor pár kuriózummal is tudott szolgálni. Elmondta például, hogy amikor hazatértek külföldről az emberek, értelemszerűen csomagjaik is voltak, és ez külön nehézséget jelentett, mert a mikrobuszokban a férőhely véges. Előfordult, hogy annyi volt a csomag, hogy kénytelenek voltak csökkenteni az „utasszámot”. Arra is volt példa, hogy valaki kerékpárral érkezett, azt is be kellett pakolni a mikrobuszba a határnál. Azonkívül, akik saját autóval jöttek, őket is karanténba kísérték. A rendőrség felügyelte egyébként ezeket a „fuvarokat”, és a csendőrség is elkísérte. Ezek karavánt alkottak a borsi vámhivatalnál. Teljes listával rendelkeztek, hogy egész pontosan ki, hol lakik és hová kell szállítani (mindenkit a lakhelyéhez legközelebbi karanténba igyekeztek elhelyezni).

 

 

 

Vastag páraréteg borít minden felületet fertőtlenítés után.

 

Ovidiu Dudu beszámolója után el is köszöntünk a tűzoltóktól. (F. Zs. megj. Egy kis pontosítás: a többes szám ezúttal fejedelmi. A karcfalvi kolbász csupán enyhítette a tüneteket, Elődöt továbbra is marta az éhség és a meleg. Ő valóban elköszönt, a tűzoltók gyakorlatozása és a fotózás ellenben folytatódott.)

 

 

 

 

 

Legközelebb egy hét múlva volt jelenésünk, ugyanis ekkor tudtunk találkozni és szóba elegyedni Ferencz Károly, főtörzsőrmesterrel, aki néhány kollégájával együtt két hétig szolgált Suceaván a vesztegzár alá vont városban május 6. és 20. között.

 

A Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség Suceavára kihelyezett mentősei bevetés előtt: Biri Cosmin, Fekete Andrei, Ferencz Károly, Frâncu Anton Adrian, Gheorghiță Ioan, Platon Levente István, Truță Dan Valentin,Vaidoș Victor és Vata Attila.

 

 

Vesztegzár testközelből

Nem akartuk különösebben rabolni az idejét, így rögtön a lényegre tértünk: milyen volt a vesztegzárban? Ferencz Károly elmondta: Suceaván is 24 órás váltásokban dolgoztak. A 24 óra munka után 48 óra pihenés jár. Úgy osztották be őket, hogy egy-egy mentőcsapatban legyen egy suceavai is, akinek van helyismerete.

– Eleinte kicsit aggódtunk, hogy együtt leszünk-e, mert ott a GPS persze, de ha nem ismered a nagyvárost, elég nehéz odaérni a pontos címre. De megoldódott, hogy szétosztottak bennünket, és minden mentőben volt valaki, akinek volt helyismerete – mesélte.

Hozzáfűzte: nagyon nem tudtak szétnézni a városban, mert az első tíz napon csak a munka és a szálláshely között ingáztak. Kenyeret meg amire szükségük volt, megvették, de nagyon nem jártak ki a szálláshelyükről.

– Kihalt volt a város is. Amikor megérkeztünk, a rendőrautók minden autót megállítottak. Mi mehettünk be, az élelmiszert szállító autók és más senki, teljesen le volt zárva. Megdöbbentő volt. A városban egy-két autó ugyan járt az úton, de egyáltalán nem működtek a jelzőlámpák. Csendes város volt – emlékezett vissza a látottakra.

Egy kilométerre szállásolták el őket a tűzoltó-alakulattól. Ők sem sétálhattak csak úgy kedvükre, „papír kellett és indoklás” hozzá.

– Különleges tapasztalat volt számomra. Ami az elején megdöbbentő volt, hogy én még nem láttam olyan kórházat, ahol mindenki be van öltözve, olyan szigorúságot, mint ott. Nem is engedték, hogy bemenjünk a kórházba. A pácienseket az ajtóban már vették is át – ecsetelte.

 

Gheorghiță Ioan, az udvarhelyi hivatásos tűzoltóság munkatársa, a suceavai kórház előtt (balra). Flora Dénes törzsőrmester és kollégája, Jurj Mihai bemutatják a védőruha helyes használatát a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség csíkszeredai székhelyén (jobbra).

 

Öltözködés mint különleges program

Felidézte,  hogy a védőöltözet is külön programot jelentett. Szigorúan meg volt szabva, hogy melyik öltözéket milyen sorrendben kell fel-, illetve levenni.

– Jó félórás bemutatót tartottak nekünk is, hogy kell levetkőzni, hogy kell felöltözni. Az öltözködésnél nagyon fontos volt, hogy akármennyire sietünk, ne szakadjon ki a ruha – mesélte.

Előírás szerint tíz perc állt rendelkezésükre, de nem volt mindig éppen ennyi időre szükségük. Miután megszokták, már öt perc alatt is fel tudták venni a védőöltözetet. Idővel ugyanis rájönnek, hogyan tudják könnyebben felvenni a nem hétköznapi ruhadarabokat.

 

Jurj Mihai és Petres Ferenc megmutatják, hogyan kell beöltözni.

 

– Az ottani főnöknek az volt a lényeg, hogy: „egészségesen jöttetek ide, úgy is menjetek haza.” Látszott is, hogy erre nagyon komolyan odafigyeltek – folytatta nem mindennapi beszámolóját.

Ez például abban is megnyilvánult, hogy minden ruhadarab, még a kesztyű is, pontosan az a méret volt, amekkora kellett. Ráadásul a beöltözést felügyelték is. Egyvalaki ellenőrizte, hogy minden rendben van-e. Levetkőzni sem volt egyszerű. Először a felső maszkot vették le, aztán a szemüveget, ezután lehúztak egy „rend kesztyűt”  – mert két kesztyűt viseltek –, majd felügyelték azt is, hogy senki ne érjen hozzá a saját nyakához, mielőtt megfogná a védőöltözet cipzárát. Annak is megvolt a módja, hogy miként kell kifordítania a levetett ruhát. Még a védőöltözet alatti ruhát is klórral fertőtlenítették. A vesztegzár ideje alatt naponta 25-30-szor kezet mosott – mesélte Ferencz Károly.  A mentők fertőtlenítését külön csapat csinálta. Azt is szigorú előírások szerint. Ez azt jelentette, hogy mintegy két és fél órára a szóban forgó mentő ki volt vonva forgalomból.

 

Gál Levente és kollégája, Florin Condrea járművük fertőtlenítéséhez készülődnek. Ezt a munkát minden egyes bevetés után el kell végezniük.

 

Terepmunka a vesztegzárban

Legtöbbször már úgy kapták a riasztást, hogy pozitív tesztet produkáló beteghez hívták ki őket. Bármilyen feladatott láttak el, így is, úgy is beöltöztek előbb. Azt is elmondta: elég volt két bevetés ahhoz, hogy úgy dolgozzanak együtt a helyszínen megismert kollégáikkal, mintha összeszokott csapat lennének.

Ferencz Károly főtörzsőrmester a saját szemével látta a vesztegzárat.

 

Kérdésünkre, hogy a vesztegzár katonás szigorát nem volt-e nehéz megszokni, kapásból rávágta: nem volt nehéz, mert „itthon is ugyanaz a fegyelem van, itthon is betartunk minden előírást”.

– Állítólag nehéz volt a kórháznál megszokni ott az orvosoknak és az asszisztenseknek. Állítólag úgy kezdték a napot, hogy bemutatták nekik, hogy kell felölteniük, majd levetniük a védőöltözetet – számolt be arról, amit ő is inkább hallomásból tudott.

És hogy mihez kezdtek munka után? Hazamentek és kimosták a ruhájukat.

 

 

szöveg: Kiss Előd-Gergely                                                                                                                            fotó, képaláírások: Fodor Zsuzsánna

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés