Hősök a hegyekben

Augusztus első napja Romániában a hegyimentő-szolgálat, a Salvamont napja. Azért ünnepeljük pont ebben a hónapban a hegyimentőket, mert ez az év legforgalmasabb időszaka a hegyekben, és éppen ezért a legnehezebb számukra. Az országban 118 éve létezik hivatalos hegyimentő-szolgálat, és bő fél évszázada a Salvamont néven fut ez a szolgáltatás. A szervezett mentés születése – nem véletlenül – a Déli-Kárpátok tövében működő szebeni és brassói turistaegyesületekhez köthető. Manapság országszerte 1100 körül van a megfelelő képzéssel, működési engedéllyel rendelkező hegyimentők száma, akik profik, de a legtöbb esetben önkéntesként dolgoznak az ország mintegy 150 bázisának valamelyikén.
A Salvamont honlapja szerint az elmúlt tíz évben 65 ezer személyt mentettek meg a hegyek között. Egy átlagos hétköznapon, mint amilyen a hétfő is volt, összesen 14 hívás futott be a központi segélyhívó számra, majd onnan a hegyimentőkhöz, gyors beavatkozásuk 23 ember épségét, életét mentette meg, ötöt közülük kórházba kellett utalni. Ebben a hónapban már az átlagos hétköznapokon is gyakran alakul ki csúcsforgalom a hegyek között is. Van, amikor az ország legmagasabb csúcsára, a Moldoveanu felé vezető ösvényen is sorba kell állni a továbbjutásért. Az utóbbi néhány évben pedig mintha a fél ország magashegyi túrázónak nevezte volna ki magát, és sokan megelégedtek ezzel, az „önkinevezés” mellé még egy bakancsot se vettek, gumipapucsban is bátran vágnak neki a csúcsoknak. A baj viszont könnyen jön, és minél tapasztalatlanabb, minél felkészületlenebb valaki, annál nagyobb tud lenni.
Ahányszor a hegyeket járom, számomra mindig biztonságérzetet nyújt, hogy tudom, vannak a közelben olyan elkötelezett, felkészült emberek, akik segítenek a bajban, vagy eligazítanak, ha tanácstalan lennék egy helyzetben. Több hazai hegyimentőcsapat közösségi oldalát is követem, helytállásuk, de kommunikációjuk miatt is egyre nagyobb a tiszteletem irántuk. A hirtelen lett túrázók tömege viszont mintha nem igazán értené a hegyimentők szerepét, vagy néha félreérti azt, és az a tévképzet él a fejükben, hogy a kirándulók kényelméről kellene gondoskodniuk…
Kirándulóként a tiszteletemet leginkább azzal tudom kifejezni, hogy felelősséggel, tájékozottan és jól felkészülten vágok neki mindig, minden esetben a hegyeknek. Mert nem szeretném igénybe venni a szolgáltatásukat. Nem azért, mintha nem bíznék bennük, hanem azért, hogy legyen még legalább egy személy, aki miatt nem kell futni. Azért, mert ennyivel tartozom nekik, akiknek nincs nehéz terep, mindegy, hogy világos van, vagy sötét, napsütés vagy vihar, zivatar vagy hózápor, a hívásra mennek rendületlenül. Ha pedig az úton találkozom autójukkal, akkor készséggel félreállok, mert lehet, hogy épp bevetésben vannak, ám ők – érthetetlen módon – nem használhatnak megkülönböztető fény- vagy hangjelzést.
Tavaly augusztusban 508 mentési akcióban vettek részt a hegyimentők, 199 sérült személyt részesítettek elsősegélyben és juttattak el a sürgősségi szolgálatokhoz, és hatan haltak meg a hegyekben. Azt mondják, hogy az utóbbi húsz évben évről évre ijesztő mértékben növekszik a súlyos vagy éppen tragikus balesetek száma, ezért itt az ideje meghúzni a vészcsengőt. Idén -1 néven indított akciót a Salvamont, amelyben arra kérnek bennünket, kirándulókat, hogy tegyünk legalább egy kis lépést annak érdekében, hogy kevesebb legyen a baj, kevesebb bevetésre legyen szükség.
Kemény hónapra készülnek tehát a hegyimentők, de jól tudják, hogy mi vár rájuk. Lepjük meg hát őket: legyünk minél többen elővigyázatosak, készüljünk fel alaposan és körültekintően, ha a hegyekbe indulunk, csak annyit vállaljunk, amennyit megbírunk, és ne akarjunk hősök lenni. A hősök legyenek inkább ők!

Asztalos Ágnes

: an accessible web community