Holnap lesz a Szakmák éjszakája: Pályaorientációs rendezvény

Hogyan tanulnak szakmát a nagyobbak? Holnap minden kiderül fotó: Szakmák éjszakája

Megyénkből majdnem az összes szakközépiskola bekapcsolódik a magyarországi mintára első alkalommal megszervezett pályaorientációs eseménybe. A tavaly nagy lendülettel már előkészítették, de a pandémia áthúzta a terveket. Idén – igaz, hogy csak online térben – végre megtarthatják a szakoktatást népszerűsítő akciót.

Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg! jelmondattal holnap 18–21 óra között zajlik a rendhagyó esemény, amelytől a szakoktatás, a szakmák iránti érdeklődés fellendülését várják. A részleteket tegnap délelőtt online sajtótájákoztatón ismertette a tanfelügyelőség.

Betekintés a szakképzésbe

Nagy tervekkel indultak a tavaly, végül minden elmaradt, idén pedig online térbe kényszerült a rendezvény, de a lényeg, hogy a megye 21 szaklíceumából 18 iskola csatlakozott a kezdeményezéshez, az érdeklődők közel 90 program közül válogathatnak pénteken este. Mint Kedves Mónika szakoktatásért felelős tanfelügyelő hangsúlyozta: a lényeg a szakmák, a szakmák elsajátításának bemutatásán van. Nemcsak az iskolaválasztás előtt álló nyolcadikosoknak, hanem a kisebb általános iskolásoknak, szüleiknek, osztályfőnököknek is ajánlják a részvételt, hiszen a programokat követve sok mindent meg lehet tudni a megyénkben megtanulható szakmákról. Az iskolák interaktív feladatokkal, szakmabemutató videókkal, fotógalériákkal, iskolabemutató kisfilmekkel, kísérletek prezentálásával készültek, az érdeklődőknek lehetőségük nyílik szakemberekkel zajló beszélgetéseken való részvételre, virtuális térben egy-egy foglalkozás kipróbálására is. Útmutatások alapján terveznek tortasütésbe, asztalterítésbe, barkácsolásba bevonni diákokat, és játékok is lesznek (pl. KRESZ gyakorlása, szabadulószoba), ahol egy kód alapján az adott iskolában tombolasorsoláson vesznek majd részt a bekapcsolódó diákok.

Segítség a döntésben

Minden programot meg lehet találni az esemény honlapján, itt válogatni is lehet közülük, illetve érdemes követni a Szakmák Éjszakája, Hargita megye elnevezésű Facebook-oldalt is, ahová már sok érdekes dolog felkerült. A megye minden részéből csatlakoztak a szakközépiskolák, Csík térségéből például az összes szakképzéssel foglalkozó tanintézmény kínál izgalmas programokat, Székelyudvarhely és Székelykeresztúr térségéből pedig a zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Líceum kivételével mindegyik előkészítette sajátos képzéseinek bemutatását.
Az online pályaorientációs esemény anyaországi jó gyakorlatokat próbál meghonosítani megyénkben is, tanfelügyelőink Szeged környéki szakmai látogatásokon azt tapasztalták, hogy a hasonló rendezvények közelebb viszik a szakképzést a választás, döntés előtt állő diákokhoz és szüleikhez azáltal, hogy hiteles információkat nyújtanak arról, hogy mi is zajlik az adott szakközépiskolában. Mint elhangzott a sajtótájékoztatón, kíváncsian várják, hogy megmutakozik-e majd a rendezvény hatása a szaklíceumokba jelentkezők számán. – A pályaválasztási döntéshez szeretnénk segítséget nyújtani – összegzett Kedves Mónika tanfelügyelő.

Asztalos Ágnes