Hogy megy ez?

A Kalot Olvasóklub Székelyföld több városában biztosít intézményes keretet az olvasásra, havonta közel száz könyvbarát találkozik megbeszélni olvasmányélményeit szakmai vezetők irányításával. Az alábbiakban Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című regényét ismerteti Codău Annamária.

Minden olyan íróban, akinek borzalmas dolgokkal kell foglalkoznia, felmerül a nagy kérdés: meg lehet ezt írni? Vannak olyan hatalmas, olyan rettenetes dolgok, amelyekkel az irodalom ereje nem bír el? Minden írónak, aki vállalta a nagy kihívást, hogy a második világháborúról – vagy épp a vietnami háborúról – írjon, el kellett gondolkodnia ezen a kérdésen. És mindannyian úgy döntöttek, hogy valamilyen szögből kell megközelíteniük a borzalmat, azaz nem szemből nekimenni, mert az elviselhetetlen lenne.” – írja a világhírű Salman Rushdie író a kultikus szerzőnek, Kurt Vonnegutnak Az ötös számú vágóhíd című regénye kapcsán (Rushdie esszéje az 1749.hu-n olvasható M. Nagy Miklós fordításában). Vonnegutnál ez a „valamilyen szög” meglehetősen furcsa, egyenesen idegesítő is lehet néhány olvasó számára. Az olvasóklubban megbeszéltük, hogy igencsak fegyelmeznie kell magát annak, aki csak most ismerkedik Vonnegut írásmódjával, vagy aki a sci-fitől eddig távol tartotta magát, hogy ne tegye le a kötetet mondjuk húsz oldal után. S milyen jól jár, aki nem teszi le. Kevés olyan regény van, amelynek iróniája ennyire mélyen és felkavaróan humánus érzésből és meggyőződésből fakad.
A főhős, Billy Pilgrim a XX. század első fele történelmének passzív elszenvedője. Életképtelennek is nevezhetnénk, de hihetetlen módon túlél nagyon veszélyes helyzeteket: a németek hadifoglyaként társaival egy vágóhídon meghúzódva Drezda lebombázását, néhány évtized múlva egy repülőbalesetet, majd űrlények általi elrablását. Közben optometrikus lesz és beházasodik egy jómódú családba, felneveli gyerekeit, de ez is csak úgy megtörténik vele. Még az időutazói képessége sem olyasmi, amit ő irányít, de a Tralfamador nevű bolygó vécépumpa formájú lakóinak időszemléletét ő maga is elsajátítja: a tralfamadoriak ugyanis nem lineárisan érzékelik az időt, hanem minden pillanat egyszerre létezik a számukra. Így a moralitáshoz, az élethez és a halálhoz is másképp viszonyulnak. Ezért van ott lépten-nyomon a regényben minden halálesetkor a látszólag borzasztóan nemtörődöm refrén, miszerint „Így megy ez.” Sajnos az emberi időszemlélettel élve is megtörténhet az ingerküszöb olyan megnövekedése, amely a sok abszurd kegyetlenséget már csak vállvonogatással fogadja. Egyfajta védekezési mechanizmus ez is. De aki figyelmesen olvassa Vonnegutot, az rájön, hogy itt az „Így megy ez” tulajdonképpen nem is egy szenvtelen vállvonogatás.
Hanem így akkor a regény időben és térben ugráló cselekménye mögött mélyen elrejtve az a kérdés húzódhat, hogy miért tud mindez így menni az emberek világában? Miért tud az a sok szörnyűség megtörténni, amit például az emberek feje fölött szervezett háborúsdi okoz? Vonnegut saját magát is beleírja a könyvbe, felvetve, hogy szándéka az általa is átélt drezdai bombázás megírása, s ezáltal egy háborúellenes mű létrehozása. Elsőre és felületesen olvasva nem egyértelmű, hogy Az ötös számú vágóhíd hogyan tud mindez lenni, például a drezdai jelenetekig nagyon sok minden más történik meg Billyvel, szinte csak a regény legvégén kerül rájuk a sor. Mintha folyamatosan késleltetve lenne a lényeg: mert még az időutazós kaland „valamilyen szöge” sem tűnik elegendőnek ahhoz, hogy elviselhető legyen a pusztítás. Amúgy meg az űrlények és az időbeli ugrások, amennyire zavaros képtelenségnek tűnnek, annyira hatásos művészi eljárások: egyrészt ravaszul elterelik a figyelmet, másrészt éppen az emberi kíméletlenségnek a leleplezésére alkalmasak, amennyiben arra kényszerítenek, hogy egy másik logika felől tekintsük a dolgokat. Harmadsorban pedig lehetséges a regénynek egy olyan értelmezése – és én például efelé hajlok –, miszerint Billy Pilgrim a második világháborút követően poszttraumás szindrómában szenved, tudatában pedig emiatt keverednek össze az idősíkok, események, a valóban megélt és a kitalált Kilgore Trout nevű szerző tudományos-fantasztikus regényeiben olvasott élmények. Így tehát Vonnegut műve a trauma működését is mímeli, amely blokkolja a traumatikus emlékhez való hozzáférést, miközben ez a traumatikus emlék határozza meg a világra adott reakciókat.
Még tágabb perspektívából tehát az ember, az idő és az emlékezés természetéről is szól a mű. Rétegeinek felfejtéséhez azonban komolyan kell venni minden hárító komolytalankodásával együtt.

 

: an accessible web community