borús égbolt
enyhe havazás
Hogy is mondtad?
Elbeszélünk egymás mellett, nem egy nyelvet beszélünk, nem talál a szó, nem egyezünk – számtalan kifejezésünk van arra, hogy nem értjük meg egymást, annak ellenére, hogy ugyanaz az anyanyelvünk. A mindig rohanós hétköznapokban sűrűn előfordul, hogy elhangzik egy-egy információ, de nem jut el az érintettekhez.
Így történt nálunk is nemrég, amikor a zsúfolt hétvége egyik legfontosabb eseménye egy táncjáték volt, ahol bokros teendőink mellett szerettünk volna jelen lenni mindannyian, mert a nagylányunk is fellépett benne. A jegyeket már több mint egy hónapja megvettem és gondosan eltettem, futva pillantottam rá csak a kezdési időpontra. A nagy nap előtt többször egyeztettünk – ki hova, mikor kell elérjen, mit kell elintézzen aznap, hogy majd este hat órára feltétlenül az esemény helyszínén lehessen. Bár többször elhangzott a kezdési időpont, valahogy mégis elsikkadt az információ a nagy sietségben, így történt, hogy több mint fél órával hamarabb érkeztünk az eseményre. Természetesen örültünk, hogy így történt, és nem késtünk, mint általában, mégis gondolkodóba ejtett, hogy mennyire egyoldalúan kommunikálunk, nem figyelve arra, a másikhoz eljutott-e a mondanivalónk, meghallotta egyáltalán. És ha nem, akkor miért nem?
Mit tehetünk azért, hogy ne kerüljünk hasonló helyzetbe, akár családi, baráti vagy munkahelyi környezetben? A kérdésekre ugyan nincs naprakész válaszom, de azt hiszem, több egymásra figyelésre, igazi együttlétre van szükségünk ahhoz, hogy fél szavakból is megértsük egymást, s hogy azok a fél szavak valóban elérjenek a címzettekhez.
A kommunikáció legnagyobb erősségünk kellene legyen, nem véletlen, hogy ezen múlik a legtöbb esetben emberi kapcsolataink minősége, innen ered a legtöbb félreértés, sértés. A szavak ereje hatalmas: nem mindegy, hogy bántásra vagy dicséretre használjuk őket, vagy csak kimondunk valamit, anélkül, hogy megfigyelnénk, mit indított el az a mondat a másik emberben.
Boncina-Székely Szidónia
.jpg)
.jpg)
