Hirdetés

Hivatalos: fizetett szabadnap jár azoknak, akik beoltatják magukat

HN-információ
Kihirdette Klaus Johannis államfő pénteken azt a törvényt, amelynek értelmében fizetett szabadnap jár azoknak, akik beoltatják magukat Covid-19 ellen. A jogszabály szerint a szabadnap mindkét dózis felvételének napjára jár mind az állami, mind a versenyszférában. A törvény értelmében a koronavírus elleni oltást beadató alkalmazottak fizetett szabadnapot kapnak a fizetett pihenőszabadságon felül. A tanulók, egyetemisták és katonák szintén jogosultak egy szabadnapra az oltásért. Ugyanúgy az immunizálásra jelentkező gyermek egyik szülője is szabadnapra jogosult azon a napon, amikor a gyermeket oltják, ha az 14 év alatti, vagy fogyatékkal élő és 26 évesnél fiatalabb. A második dózissal történő immunizálás napján szintén szabadnap jár. A rendelkezés nem érvényes azokra, akiket a munkáltató intézkedése nyomán a munkahelyükön oltanak be. A fizetett szabadnap az oltási központban kiállított igazolás alapján járt az alkalmazottaknak. Az oltás nyomán szabadnapra jogosult alkalmazottaknak kötelességük egyeztetni a munkáltatóval arról, hogy mikor szándékoznak kivenni a jelen törvény által biztosított szabadnapot, hogy a munkaadó cég vagy intézmény tevékenysége zökkenőmentes legyen – olvasható a jogszabályban.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!