Hirdetés

Hitem dönti el, mit választok…

HN-információ
Minden hívő ember kezében lehet három tudomány, amelynek segítségével saját személyisége növekedését előmozdíthatja, és másoknak is példát adhat. Első a saját hitének tudománya, a teológia, amely Istent, a „láthatatlan rendezőt”, a Teremtőt kutatja tudatosan, hittel, a lelkével. Második a biológia, amely a földi élet törvényszerűségeit, az emberi szervezet biológiai felépítését és annak működését veszi figyelembe. A harmadik tudományág pedig a lélektan, azaz viselkedéstan, ami által az első kettőt össze lehet kötni, működésüket meg lehet figyelni, láthatóvá, tapasztalhatóvá tenni, valamint alakítani, fejleszteni, nemesíteni lehet azokat. Tapasztalatom szerint minden ember csak a saját lelkével gazdálkodhat, ezért lehet valaki példakép mások számára, hiteles magatartása alapján, de a saját életútját és ebben saját lelki növekedését mindenkinek magának kell kimunkálni. Hasonló törvényszerűségek érvényesülnek az emberi lény biológiai életében is, meg kell teremteni a szervezet fenntartásához a szükséges anyagi forrásokat és életfeltételeket. Ha az első kettőben hátráltatottság áll be, az ember viselkedése eltér a normálistól, bizonytalanná, zavarttá válik. Mivel összefüggő rendszerben zajlik az ember földi élete, bármelyik tudományág vizsgálódásából a másik kettőre is következtetni lehet. Például: amiben hiszek, azt megvalósítom. Amiben nem hiszek, azt akkor sem valósítom meg, ha megmentené az életemet, egészségemet. Hitem dönti el tehát, mit választok, ez a döntéseim, elfogadásaim és elutasításaim mozgatórugója. Bármennyire döbbenetes, hitem (amit elfogadok és amit visszautasítok) befolyásolja mikrobiológiai szinten a sejtjeim élettevékenységét, olyan lesz a biológiai életműködésem, amilyen „lélekkel, lelkülettel” vagyok iránta. Masari Emotu vízkristályokkal végzett kísérletei döbbenetesen igazolják a „lelkiállapot” hatását a környezetben elhelyezett vízre (pl. szép zene és értékelő szavak hatására rendezett, vagy felzaklató zene és szavak hatására összeomlott vízkristályok figyelhetők meg). Milyen következtetést vonhatunk le akkor, ha saját biológiai testünk 75-80% víztartalmáról van szó megnyugtató vagy zaklató befolyások hatására? Ha semmi mást nem vennénk figyelembe, csak ezt az egyetlen tényezőt, akkor is bőséges magyarázatot kapnánk az egyre szélesebb körben terjedő különféle betegségekre. Ezek a felfedezések sajnos csak kevesekhez jutnak el, és talán még kevesebben képesek megharcolni értük… Az élet megy tovább a maga sajátos medrében, néha úgy tűnik, mintha semmi sem változott volna az elmúlt évszázadokban. Ez lehet igaz, de nekem „itt és most” egyáltalán nem mindegy, mi történik az életemmel, annak alakulásával, különösen, ha üdvösséges életem szemszögéből nézem… Dr. Bakó Mária Hajnalka


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!