Hirdetés

Hit és bizalom – a közös munka biztos alapjai

Molnár József, Tusnád község új polgármestere elsődleges célkitűzése a község infrastruktúrájának fejlesztése és a közösségi élet felpezsdítése. Mint mondta, nemsokára befejezik az elődje által indított aszfaltozási munkát, ezt vele közösen venné át hivatalosan. – Nemrég iktatták be. Sikerült betekintenie a hivatali ügyekbe? Melyek a prioritást élvező feladatok? – A beiktatásom óta eltelt időszakban nagyon sok szakterület képviselőivel találkoztam, az elvégzendő feladatok kapcsán beszélgettem a közbirtokosság elnökével, a helyi rendőrséggel, az ásványvíz-palackozó igazgatójával, no meg az iskolaigazgatóval. A teendőket illetően megbeszéltük, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket rövid távon kell elvégezzünk, de kitértünk azokra is, amelyekre hosszú távon kell megoldást találnunk. Azt is mondhatnám, hogy az elmúlt néhány hétben a hosszú és rövid távú feladatokat térképeztük fel. A beszélgetés és a leltárba vétel alapján számomra egyértelművé vált, hogy sürgősen megoldást kell találnunk a faluban elhelyezett kukák rendszerezésére, környezetük rendben tartásásra. A minél tisztább és környezettudatosabb közösség kialakítása érdekében ezt a munkát már el is kezdtük. A településeken található szemétlerakó helyeket bekerítjük, mert időnkét előfordul, hogy a kukák mellé csak egyszerűen leteszik a szemetet és a szél vagy a kóbor kutyák széthordják ezt. Ugyanakkor a szennyvízhálózat működtetésének kérdését is rendeztük, néhány napon belül profi szolgáltató kezeli majd. – Vannak a leköszönő polgármestertől örökölt munkálatok, amelyeket szeretne folytatni? – Az aszfaltozást kell megemlítenem, hisz ez a pályázat a végéhez közeledik, vagyis az átadás és az átvétel mozzanata következik, ez valamikor a következő két hétben esedékes. Ennél a projektnél nekem nincs semmiféle teendőm, mert az utolsó fázisban van, így az átadásra szeretném meghívni az elődöket, és velük közösen felavatni az új aszfaltozott utat. Egy másik projekt a mellékutakat, utcákat érintő pályázat, amelyet mindenképpen szeretnék folytatni, ez még csak az első, a kérvényezési fázisban van. – Korábban említette a hosszú távú terveket… – Hosszabb távon több célkitűzésünk is van, pályázati alapok igénybevételével szeretnénk az iskolákat korszerűsíteni, a csatorna- és a közvilágítási hálózatot bővíteni, így a kisebb utcákba is fogunk közvilágítást szerelni, valamint, ahol szükséges, kicseréljük a régi világítótesteket. A közbiztonsági hozzájárulás befizetéséből további köztéri kamerákat fogunk felszerelni, emellett fontos szempont az is, hogy a felvételeket lehetőleg egy helyre mentsük le, mert jelen pillanatban szinte átláthatatlan ezek kezelése. A jövőben szeretnénk megoldást találni arra, hogy a hivatalba fussanak be ezek a kamerafelvételek. – A községhez tartozó településeken zajlanak beruházások? – Természetesen. Verebesen például közbeszerzést írtunk ki a művelődési ház korszerűsítésére, illetve Újtusnádon a moziteremnek nevezett épület teljes körű megújítását tervezzük. Nagytusnádon a kultúrterem alatti részt szeretnénk kialakítani oly módon, hogy összkomfortos legyen, és kisebb rendezvényeknek tudjon otthont adni. Újtusnádon is keressük az ifjúsági szervezeteknek és az egyesületeknek megfelelő székhelyet, ahol össze tudnak majd gyűlni. Nem feltétlenül a művelődési házakra gondolok, hanem olyan kisebb épületekre, amelyek mindenki számára könnyen elérhetők és a közösség érdekeit szolgálják, hisz az előzetes igényfelmérés során a községünk lakói kifejezték ez irányú óhajukat. Folyamatosan arra törekszünk, hogy a leghatékonyabban tudjunk együttműködni a különböző pályázatíró cégekkel, így minden évben pontosan látjuk, mire pályázhatunk európai pénzeket, vagy mire hívhatunk le állami forrásokat, hogy ezek segítségével megvalósíthassuk a tervezett beruházásokat. – Milyennek látja a testülettel való együttműködését? – Két hete tettem le a hivatali esküt, és munkára szólítottam a testület tagjait. Én a munkámat nem tisztségnek, hanem hivatásnak tekintem, és ennek érdekében az eskütételt is a szentmisén való részvétel előzte meg, hogy hitben és bizalomban, együttműködve, egyetértésben tudjuk végezni a munkánkat. Ha így teszünk, hiszem, hogy sikerül mindent megvalósítani, véghez vinni.  


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!