Hirdetés

Hírfolyam

HN-információ
Összesítették az aszálykár-bejelentéseket. Hargita megyében összesen 24 községből 1570 kérést regisztráltak, amelyben a gazdák 19 044 hektárról jelentettek kárt – tájékoztatott Török Jenő, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság Hargita megyei vezetője. Az adatok alapján a megyében 12 millió 890 ezer lejre becsülték a szárazság okozta kárt. A legtöbb bejelentés Csíkszentgyörgy, Csíkmadaras, Szépvíz, Kozmás, Kászon és Csíkrákos községekből érkezett. Megtorpant a burgonyafelvásárlás. Míg a szüret elején 80 banit adtak a burgonyáért, mostanra megtorpant a felvásárlópiac. A Hargita megyei gazdák úgy vélik, hogy ez leginkább a növekvő burgonyakészletekkel magyarázható. A betakarítás még nem ért véget, de a termelők úgy látják, az idén kisebb az átlagtermés, kevesebb a nagyméretű pityóka, amit a vásárlók keresni szoktak. Gondot okoz a munkaerő hiánya. Komoly gondot okozott ezekben a hetekben a munkaerő hiánya a burgonyatermelőknek. A munkáshiányt a külföldön lévők nagy száma mellett azzal is magyarázzák a gazdák, hogy az idén egy időben kezdtek hozzá a betakarításhoz a termelők, ugyanakkor ma már a távolabbi megyékből sem jönnek pityókaszedő munkások. Idén is prés alá kerül az alma Ma­défalván. Várhatóan már szeptember 20-tól újra üzemelni fog a madéfalvi manufaktúra. A közbirtokosság székházában berendezett feldolgozó egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Már a tavaly bebizonyosodott, nagy az érdeklődés a prés iránt. A több hónapon át működő feldolgozóban elsősorban almalé előállítására volt igény, de céklát és sárgarépát is préseltek a gazdáknak. Míg korábban egyesületi formában működtették a prést, idén a közbirtokosság cége, a Csompoly Kft. üzemelteti majd a berendezéseket – tudtuk meg Szentes Gáspártól, a Csompoly Közbirtokosság elnökétől. A manufaktúra programját a tervek szerint úgy alakítják, hogy a gyümölcsérési idényben minél hatékonyabban tudja kiszolgálni az ügyfeleket, lehetőség szerint minél kisebb várakozási idővel. Az átszervezés következtében az új engedélyek beszerzése is folyamatban van. A közbirtokosság elnöke elmondta: szeretnék, ha az üzem felszereltségét jövőre bővíteni tudnák. Ezzel elsősorban a munkafázisok teljesítményét akarják összehangolni.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!