Hirdetés

Hétszázan szaladnak a Futófesztiválon

HN-információ
Mintegy hétszáz résztvevőre számítanak a csíkszeredai Futófesztivál szervezői, a versenysorozat péntek este 20 órakor az éjszakai terepfutóversennyel kezdődött el. Információink szerint a hazai sportolók mellett Magyarországról és Németországból is lesz résztvevő a kétnapos versenysorozaton. – A terepfutóversenyre kilencvenen regisztráltak, a maratoni távot huszonhárman, a félmaratonit pedig 192-en kezdik el, a maratoni váltóversenyre pedig 39-en neveztek. A szombat délutáni családi futóversenyen hatvan család összesen 210 versenyzővel kezdődik majd el – mondta pénteken Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere. Pénteken délután a sajtó képviselőivel találkozott a Running Festival nevet viselő versenysorozat főhadiszállásán, a Szabadság téren a város polgármestere, Szabó Gabriela olimpiai és világbajnok atléta, Miklós Edit és Ábrahám Előd. Szabó Gabriela csütörtök este érkezett Csíkszeredába, pénteken pedig elmondása szerint a megyeszékhely nevezetességeit látogatta meg. – Nagyon tetszik a város, nagyon szép a környék. Meglátogattuk férjemmel a csíksomlyói kegytemplomot, felmentünk a Kálvárián a kápolnákhoz, voltunk a múzeumban, a találkozót követően pedig az ortodox templomba megyünk be. Nagyon tetszett a zöldségpiac a kis házikókkal – mondta nevetve az olimpiai és világbajnok atléta. Hozzátette, örül, hogy Csíkszereda vendége lehet. – Amikor felkértek, hogy legyek a fővédnöke a Futófesztiválnak, azonnal igent mondtam. Megtisztelő volt számomra, hogy a szervezők rám gondoltak – mondta Szabó Gabriela. A sportoló szerint egy közösségnek szüksége van az olyan sporteseményekre, mint a Futófesztivál. – A sport nemcsak mozgást, hanem szocializációt, egészséget is jelent, ahol barátságok köttetnek, nem mellesleg a turizmusnak is jót tesz. Egy közösségen belül, amilyen mértékben nő az amatőr sportolók száma, ugyanolyan mértékben növekedni fog a leigazolt sportolók száma is – vélekedett Szabó Gabriela. Noha a verseny csak péntek este kezdődött el, a szervezők már a jövő évre gondolnak. – Szeretnénk a Futófesztivált még nagyobb szabásúra szervezni, a cél a háromezres résztvevői szám – mondta Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere.

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!