Hirdetés

Hétköznapok művészete ünnepi ruhában

HN-információ

Tegnap délben a XI. Székelyföld Napok részeként nagyszámú érdeklődő előtt nyitották meg a székelyudvarhelyi Márton Áron téren Dávid Botond fotóművész népviseleti fotókiállítását.


A Geofolk nemzetközi népviseleti fotókiállítás előzménye az Erdély egy gyönyörű nő című képsorozat volt, amely esztétikai szemszögből dolgozta fel a népviseletek témakörét és számos európai fővárosban kiállították. Ezeken a képeken nem a ruhán, hanem a viselőjén van a hangsúly, mégis e sorozat elkészítése kapcsán került szorosabb kapcsolatba a fényképész a népviseletekkel, aminek eredményeképpen a most megnyitott kiállításon 55 ország 1700 népviselete látható. A cél, hogy a következő évtizedben egy világméretű népviseleti enciklopédiává nője ki magát a Geofolk.
A kiállítást udvarhelyszéki népdalokkal nyitották meg a Nem úgy van most, mint volt régen zenei továbbképző énekesei, majd Fincziski Andrea színművész a fotóművész szenvedéllyel és elhivatottsággal végzett munkáját hangsúlyozta: amit ezen a kiállításon láthatunk, a hétköznapok művészete ünnepi ruhában.
A Hagyományőrzési Forrásközpont vezetője, Bartalis Izabella kiemelte, az idei Székelyföld Napok jelszava a Sokszínű Székelyföld, és ez a kiállítás helyénvaló ebben az elnevezésben, hisz egy sokszínű, népviseleti kiállítást láthatunk. Örömét fejezte ki, hogy a megnyitón népviseletben megjelenők elkötelezettek szülőföldjük iránt. Arra biztatott mindenkit, hogy hordja büszkén a népviseletet, hisz olyan régióban élünk, ahol közösségeken belül korosztályonként is más és más népviselettel büszkélkedhetünk. Elmondta, a megyei tanáccsal karöltve fontosnak tartották Dávid Botond elképzelésének támogatását, aki nemcsak elhozta Székelyudvarhelyre más nemzetek népviseletét, hanem a mi értékeinket, hagyományainkat is megmutatja a világnak.
Gálfi Árpád polgármester gratulált a kiállítás létrehozójának, aki nemcsak az álmodozás szintjén dédelgette elképzeléseit, hanem hosszú évek alatt végzett kitartó munkájával meg is valósította mindazt, ami a Márton Áron téren körbesétálva megcsodálhatunk. 
– Büszkék lehetünk arra, hogy városunkat nemcsak a múltban nagyot alkotó írók, művészek, világhírű szakemberek teszik híressé, hanem a jelenünkben is megélhetjük, hogy közösségünk alkotó, álmodni merészelő és álmaikat megvalósítani képes tagjai továbbra is híressé, akár világhírűvé teszik munkájukkal városunkat, ahol születtek és élnek – mondta a polgármester, majd megköszönve az alkotó munkáját és további sikereket kívánt.
Kisné Portik Irén néprajzkutató méltatta a művészt, akinek „munkájához fogható kevés van a nagyvilágban” és a mély lelkiséget hordozó fényképeken lévő népviseletek jelentéseit osztotta meg a jelenlévőkkel. 
– Szinte hihetetlen, hogy ekkora folyammá dagadt az a kicsi ér, aminek tiszta vizét elfogni nem is olyan régen elindultál. Minden népviseletnek megvan a múltja, népekhez, népcsoportokhoz kapcsolódó élettörténete, amelyek között sok közös vonás van. A fényképeken lévő, első látásra dísznek nevezhető elemek a földrajzi távolságok ellenére a természeti népek hiedelemvilágáig vezethetők vissza. Mindegyik egy jól meghatározható érv alapján odakerült jelkép – mondta a néprajzkutató.


 




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!