Hirdetés

Helyszínelő középiskolások

HN-információ
A csíkszeredai Sapientia egyetem Biomérnöki Tanszéke újra meghirdeti azt a középiskolásoknak szánt versenyt, amely lehetővé teszi a bűnügyi nyomozás megismerését, új szintre emelve a tudományos vizsgálódás bemutatását. Orbán Csongor kapcsolattartótól megtudtuk, hogy a végzős diákok életében döntő szerepet játszik ez a kihívás, hiszen a helyszínelés hatására megváltozhat a gondolkozás, valamint a pályaválasztás is átértékelődhet. Január 25-ig várják a jelentkezőket a CSI Sapienta nevű bűnügyi versenyre, amelynek keretei közt legfennebb 4 fős csapatok mérhetik össze tudásukat. A középiskolásokat célzó projekt egyedi módon hozza közel a biotechnológia világát a fiatalokhoz, hiszen a helyszínelés tematikáját körbejárva kell megoldani egy gyilkosságot. A versenyt először 2012-ben hirdették meg, akkor közel 400 diák jelentkezett a felhívásra. Orbán Csongor kapcsolattartó lapunk kérdésére elmondta, tavaly egyetemistákat próbáltak bevonni a kezdeményezésbe, de azok nem voltak annyira lelkesek, mint középiskolás társaik, ezért újra a tinédzsereket szólítják meg. – Az a tapasztalatunk, hogy mindig szép számban jelentkeznek végzős diákok, akik számára különösen fontos a részvétel, hiszen iskolás éveik végén kulcsfontosságú ez a dinamikus és változatos verseny. A visszajelzések alapján elmondhatom, hogy kinyílik a szemük azoknak, akik csatlakoznak a felhíváshoz, hiszen a DNS-vizsgálatok és a különböző bűnügyi elemzések hatására sokan másként kezdenek gondolkozni, és ez a pályaválasztásukat is befolyásolja – ecsetelte Orbán Csongor. A szervező kiemelte, rendszerint többen jelentkeznek a környékbeli középiskolákból, de mindig csatlakoznak fiatalok az ország azon részeiből, ahol van magyar oktatás. A bűnügyi verseny tehát két fordulóból áll majd, először elméleti majd gyakorlati szinten bizonyíthatnak a csapatok, amelyek közül a legjobb négy juthat a döntőbe. A Biomérnöki Tanszék a diákok rendelkezésére bocsátja a molekurális biológia laboratóriumot, ahol ujjlenyomat-vizsgálatot és egyéb elemzéseket végezhetnek. A verseny fődíja 4000 lej, a második helyezett 2000, a harmadik 1000 lej jutalomban részesül. Jelentkezni online lehet, további információk a csik.sapientia.ro oldalon érhetők el. Keresztes Bea


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!