Hirdetés

Helyi termékek nem csak helyieknek: Felelős vásárlásra buzdítanak

HN-információ
Székelyudvarhelyen a Helyénvaló Helyi Bolt az egyetlen, ahol immár harmadik éve egy helyen találják meg a környékbeli termékeket, elsősorban élelmiszereket. Az üzlet vezetőjével, Molnár Judithtal beszélgettünk. – Mikor fogalmazódott meg az igény, hogy szükség van egy olyan boltra, ahol helyi termékeket kínálnak? – A Helyénvaló Helyi Bolt ötlete hosszú múltra nyúlik vissza, hisz a Civitas Alapítvány tizenöt éve foglalkozik a környék gyümölcstermesztőivel. Szerették volna projektjeiken keresztül visszahozni azt a tudást, ami kicsit elveszett, de tulajdonképpen még benne van a közösségben: hogy Udvarhelyszék jó gyümölcstermő vidék, érdemes odafigyelni a gyümölcsökre, érdemes a régi gyümölcsfajtákat feléleszteni, és utána ezeknek a termékeknek piacot biztosítani. Így indult el tizenhárom évvel ezelőtt a Gyümölcsfesztivál azzal a szándékkal, hogy a környék közösségeinek megmutatkozási lehetőséget biztosítson, hogy bemutathassák termékeiket, találkozzanak egymással, beszélgessek, közösen főzzenek lekvárt. Lassan beérett ez a gondolat: jó, hogy van a Gyümölcsfesztivál, de jó lenne mindennap árulni ezeket a termékeket, és 2017-ben adódott a lehetőség a román–amerikai alapon keresztül, hogy pályázni lehetett foodhubra. Ez azt jelenti, hogy rövid értékesítési láncban – a termelő és vásárló között egyetlen láncszem van – élelmiszereket forgalmaznak. A mi esetünkben ez a Helyénvaló bolt. Hozzánk hasonló szervezet Romániában csupán még négy van, Jászvásáron, Kolozsváron, Putnán és Brassó mellett. Egyik sem indult üzlettel, mindegyik csak dobozos, direkt kiszállítással, úgyhogy mi elég sajátos helyzetben vagyunk. Székelyudvarhelynek az is sajátossága, hogy sokan vidékiek, sokkal könnyebben be tudják szerezni azokat a termékeket, amit mi ajánlunk. Már az elején világossá vált, hogy nekünk a turistákat is meg kell céloznunk, akik hozzánk jönnek, és nekik is kell ajánlanunk a nálunk megtalálható termékeket. [caption id="attachment_122119" align="aligncenter" width="2016"] Telefonos rendelésegyeztetés az egyik beszállító gazdával. Tervezésre, előrelátásra nevel                  Fotó: Nagyálmos Ildikó[/caption] – Nehéz volt-e a kezdet? Hogyan indultak? – Huszonhárom kistermelővel indultunk 2018-ban, mára százhárom termelőnek közel ezerkétszáz terméke van a boltban. Szépen, lassan nőtt a termelők száma, hisz a kistermelőknek pluszterhet, erőfeszítést jelent, hogy megszerezzék azokat az engedélyeket, amelyek az üzleti árusításhoz szükségesek. Ezért nagyon fontos odafigyelni rájuk, segíteni az engedélyeztetési folyamatok előkészítésében, a címkézést, az elvárásokat közöljük feléjük, termelői találkozókat tartunk. Gyakorlatilag kialakul ez az eladási felület, amiről mi mindig azt mondjuk, hogy több mint egy bolt, hisz itt elméletet is árulunk, foglalkozunk a gazdákkal, tanítjuk a vásárlót és a termelőt is, segítjük az egymásra találásukat. Járvány előtt tudtunk termékkóstoltatásokat, teáztatásokat, farmlátogatásokat is szervezni, ez ugyan most megszűnt abban a formában, átalakult. A farmokról kisfilmeket készítünk, amit majd a neten lehet megtekinteni, és hátha felkeltjük a családok érdeklődését, és személyesen is elmennek az adott termelőkhöz. Nagyon bízom benne, hogy a kóstoltatásokat is lassan vissza tudjuk vezetni a boltban. – Online felületen is terjeszkednek, távolabbi vidékekre is eljut ma már a jó minőségű székely termék… – A Helyénvaló boltnak online értékesítési felülete is van, amely a román vásárlókat is megcélozza. Egy bukaresti marketingszervezet segítségével próbáljuk megcélozni a román közönséget, és úgy tűnik, hogy szeretik a székely termékeket, visszatérő vásárlók. Az biztos, hogy egészséges termékeket árulunk, hisz a kistermelőknek nincs annyi pénzük, hogy vegyszert vagy bármilyen adalékot használjanak a termékeikhez. Szeretnénk, ha mindenki megértené, ez egy felelős vásárlás, hisz sokkal jobb lenne előre rendelni, hogy a termelő is tudja, jövő hétre be kell hoznia huszonöt üveg zakuszkát. A vásárlónak meg kell tanulnia, hogy kell tervezni, kell látnia, hogy jövő héten mit főz, mire van szüksége. Vagy ha kirándulni megy, mit szeretne vinni, ajándékozni. Lassan hozzá kellene szokni tudatosabban élni, ebben nagyon nagy segítséget tud nyújtani a Helyénvaló bolt. [caption id="attachment_122118" align="aligncenter" width="2016"] Molnár Judith, a Helyénvaló Helyi Bolt vezetője. Összekötik a termelőket a vásárlókkal                      Fotó: Nagyálmos Ildikó[/caption] – Az elmúlt években változtak étkezési szokásaink, nyitottabbak vagyunk az egészségesebb ételekre. Tudatosan kerüljük a fehér lisztet, finomított cukrokat. A Helyénvaló bolt követi-e ezt az irányzatot? – Természetesen mi is odafigyelünk erre, és még nagyon sokat kellene erről beszélnünk a fiatalabb generációval, hogy milyen igényük van. A huszon- és harmincéveseknek teljesen másak az étkezési szokásai, mint az idősebb generációnak. Ezt a termékfejlesztést a kistermelőknek is meg kell tanulniuk. Van néhány nagyon ügyes fiatal termelő, aki ezt megérezte: dióolajat, tökmagolajat, máriatövis-olajat hoznak be, amit gyakran használnak a reformkonyhában. A szárított és aszalt gyümölcsök is nagyon keresett termékek. – Nincsenek bent a boltban a környék kézműves sajtkészítői… – A környék legjobb sajtkészítőinek termékei sajnos nincsenek bent a boltban, mert ők otthonról vagy a helyi termékek vásárában értékesítenek. A kistermelők, mivel nagyon sokat dolgoznak, nekik a piacozás ünnepnap, direkt visszajelzést kapnak a termékükről. Egyelőre gondot jelent, hogy nem forgalmazhatunk kimérős, csak csomagolt terméket. A sajtoknál próbáltunk odafigyelni arra, hogy elsősorban a szövetkezeteket hozzuk be, olyan termelőket, akik nagyon sok kistermelőtől vásárolják fel az alapanyagot. Ilyenek a gyimesiek, a keresztúriak, a szépvíziek… – Milyen termékek találhatók a boltban? – Elsősorban élelmiszereket forgalmazunk: pékipari, húsipari és tejtermékeket, friss zöldséget és gyümölcsöt, feldolgozott zöldséget és gyümölcsöt, méhészeti termékeket, teaféléket, fűszereket, pálinkákat és különböző liszteket, lisztből készült termékeket. Ezeken kívül kézműves termékek – játékok, levendulapárnák, bevizsgált kozmetikumok – is megtalálhatók nálunk, amelyek szintén a környékről vannak. – Sikerült-e önfenntartóvá tenni a boltot? – Folyamatosan növekedünk, de még nem értük el a gazdaságosság határát, ha nem volna pályázati háttér mögöttünk, nem tudnánk fennmaradni. Ez már látszott az előző boltokon is, amelyeket bezártak Udvarhelyen és Csíkszeredában. Nálunk szűkített a termékkínálat, itt nem lehet kávét, kólát kapni. Legtöbben olyan helyen vásárolnak, ahol mindent meg lehet találni. Jövő januárig van még esélyünk, és hátha azután is ki tudnánk valamit találni. Folyamatosan erősítjük a web­shopon a kereskedelmet, eldöntöttük, hogy kilépünk a rövid értékesítési láncból olyan értelemben, hogy megpróbálunk eljutni hozzánk hasonló viszonteladókhoz is.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!