Hirdetés

Hegyen innen, hegyen túl

HN-információ
Harmadik újjászületését éli a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Hegyen innen, hegyen túl című produkciója: Antal Zsolt és Péter László újragondolta korábbi alkotását, és megváltozott zenei anyaggal újból közönség elé viszi a műsort. Erről meg a 2017–2018-as évadban várható eseményekről számoltak be tegnap a hivatásos együttes munkatársai. [caption id="attachment_56510" align="aligncenter" width="1000"] Felcsíki és gyimesi táncosvetélkedés. Virtus Fotó: Iochom Zsolt[/caption] Divatos dolog manapság neves koreográfusokat, jó hírű szakembereket hívni egy-egy előadás színrevitelére, ugyanis szakmai tudásuk és jól csengő nevük egyaránt garancia a sikerre – jegyezte meg András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója az intézmény tegnapi évadnyitó sajtótájékoztatóján. Mint mondta, ezzel szemben a csíkszeredai hivatásos együttes saját alkotóit is igyekszik foglalkoztatni. – Fontos feladatnak tekintjük itthon nevelni saját szakembereinket, azt, hogy ők itthon alkossanak és itthon kapjanak megbecsülést – hangsúlyozta az intézményvezető. Antal Zsolt emlékeztetett arra, hogy Péter Lászlóé volt az előadás ötlete, ugyanis őt kérték volt fel, hogy egy gálaműsorra állítson össze egy jelenetet, ennek alapötletét gondolták tovább és építették fel önálló előadássá a felcsíki és gyimesi jellegzetes táncokat párhuzamba állító jelenetsort. Az előadás ősbemutatója 2009-ben volt, majd 2011-ben ismét bekerült a repertoárba, de a körülmények okán ezúttal sem tartották műsoron hosszú ideig. A produkció értékei azonban megkívánták, hogy ismét elővegyék, új elemekkel gazdagítsák és közönség elé vigyék az alkotást. Péter László a két szomszédos tájegység táncai és zenéje közötti hasonlóságokról és különbözőségekről beszélt, majd felhívta a figyelmet az előadás ritmusára, arra, hogy nemcsak a látványos és bravúros gyors táncokra helyezték a hangsúlyt, ugyanis „nem lehet mindig csúcson lenni, néha meg is kell pihenni, hogy legyen honnan újból a csúcsra törni”. Rangyák József ismertette az együttes tavalyi évadjára vonatkozó számadatokat, mondván, hogy csíkszeredai fellépéseik száma megduplázódott az előző évi fellépések számához viszonyítva, az évad során tartott előadások száma pedig mintegy hetedével növekedett. Mint mondta, nem túl hosszú a csapat nyári szünete, ugyanis az évad az Ezer Székely Leány Napjával ér véget és a Csíkszeredai Városnapok rendezvénysorával kezdődik. Az új évadban is már túl vannak pár fellépésen, legutóbb a Vajdaságban – Zentán, Óbecsén és Topolyán – turnéztak, közelebbről pedig Pécskán, Csíkszeredában, Balánbányán lépnek fel, részt vesznek Szé­kely­udvarhelyen a jubileumi tánc­háztalálkozón, majd következik a hagyományos mezőségi turné és a vicei Hagyaték fesztivál, hamarosan utána következik a hivatásos együttesek évi találkozója, ezúttal Nagyváradon, majd novemberben tartják az ötnaposra tervezett erdélyi prímástalálkozót. Gábos Rozál közönségszervező megjegyezte, hogy időközben vendégül látják a nyárádszeredai Bekecs, a sepsiszentgyörgyi Háromszék és a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház előadását is. A vendégelőadások és a vajdasági turnén a helyi Juhász zenekarral való együttműködés kapcsán elmondta, fontos az együttes szakmai fejlődése szempontjából a más közönséggel, művészekkel való élő kapcsolat, a közös munka és a fellépések során döbbennek rá a nagyszámú kapcsolódási pontra, ébrednek rá a sorsközösségre, az együvé tartozás érzésére. A Hegyen innen, hegyen túl előadást szeptember 19-én és 20-án láthatja a csíkszeredai közönség, 21-én pedig Balánbányán lépnek fel. Az előadások különlegessége, hogy ezúttal élő zenét hallhat a közönség, a zenei anyagot átdolgozó Mihó Attila, a Magyar Állami Népi Együttes prímása és bandája húzza a talpalávalót a táncosoknak. Sarány István


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!