Hazahúz a szívük a városra vándorlóknak

Fotó: Demeter Adél-Hajnalka

Homoródabásfalváról egyre többet hallunk, az önmagukat képző cigányzenészek mellett egy fiatal közösség és a helyi unitárius lelkész is állandó programokon dolgozik a településen. Megtudtuk, a falu lakossága kicsi, a házakat nem lakják állandóan, de az eladásra szánt porta is egyre kevesebb. Lurtz Zsolt és Gergely Attila szerint többezres lakosság talán már sosem lesz ezen a környéken, de egy hazajáró, állandó közösség éltetni fogja Abásfalvát.

Székelyföldön egyre gyakrabban találkozunk kiöregedő és kiüresedő falvakkal. Hargita megye határán, a Homoródmentén az elmúlt két-három évtized alatt kezdett elnéptelenedni a vidék. A 2000-es évek elején sorban zártak be az iskolák a magyarlakta településeken. Homoródszentmártonhoz még tizenegy másik, területileg egymástól távol eső falucska tartozik. Ezeken a kisebb, elágazó településeken többnyire az unitárius és református lelkészek végzik a közösségépítő és -megtartó munkát. Építkeznek, javítanak, kulturális programokat szerveznek, s ha van szerencséjük, kerül melléjük egy-két aktív fiatal, aki kedvet kap a falusi élethez és csatlakozik a helyreállítási munkához. Homoródabásfalván a folyamatosan változó lakossággal van a gond, meséli Lurtz Zsolt, a helyi unitárius lelkipásztor.

Városból falura – nem leányálom

A lelkipásztor 2019-ben került Kolozsvárról – az akkor még csak göröngyös úton megközelíthető – Abásfalvára. Azt megelőzően, Sepsiszentgyörgyön nevelkedett, azután tizenkét évig tanult a Kincses Városban, majd rövid ideig szolgálatot teljesített a Zsil-völgyében. Elmondta, Hunyad megyében, Petrozsény környékén egyértelmű volt, hogy már nincs, amit menteni. Inkább hazajött Székelyföldre, hiszen néhány év tapasztalat után egyértelműnek tűnt számára, hogy a teljes asszimilációt már csak egy-két idős generáció jelenléte akadályozza meg.
– Petrozsényban egy jelentősebb református, egy kisebb unitárius és az egész Zsil-völgyében körülbelül ezer lelket számláló római katolikus gyülekezet működik – vette számba Lurtz az ottani magyar közösséget. Úgy vélte: a történelmi egyházak a végsőkig kitartottak ugyan, de látszólag nincs hosszú jövője egyik felekezetnek sem abban a térségben. Ezt követően, az Abásfalvára költözés sem volt fenékig tejfel számára, hiszen a lelkész városi neveltetést kapott, az első hónapokban még a csempekályhát sem tudta begyújtani.
– A szüleim első látogatása után édesanyám sírva ment el, hogy egyedül mit kezdek itt magammal – mesélte nevetve Lurtz Zsolt. Hozzáfűzte: szinte hihetetlen, végül milyen odaadó közösségre talált, mára már óriási építkezési munkálatokon van túl a templom és a parókia is. Hangsúlyozta, napjainkban minden adott a gyülekezeteknek és egyesületeknek a támogatás és pályázati lehetőségeket tekintve: némiképp egyszerűbb lábra állni, mint húsz évvel ezelőtt. Úgy fogalmazott: most van az építkezés és az alapok újraöntésének az ideje.

Libák az úton. Régi idők hangulatát idézi | Fotó: Demeter Adél-Hajnalka

Kicsi a falu, mégsem ismer mindenkit

Lurtz Zsolt szerint a faluban összességében legalább fél ezren laknak, de állandó jelleggel csak százan kétszázan tartózkodnak a településen. Számára a hétköznapok a legnehezebbek, hiszen a Székelyudvarhelyen élők közül sokan bár minden pénteken hazajárnak, de addig egymagában kell eltöltenie az időt, hétfőtől csütörtökig nincs értelme programokat szervezni.
– Az a tapasztalatom, hogy az itthon élő idősek szintén nagyon szívesen csatlakoznak minden eseményhez, de szükség van a fiatalokra, ők sok mindenben besegítenek, aktívan részt vesznek – részletezte a lelkész. Megállapította: hogy van fiatalság a településen, de kizárólag hétvégén. Sokan külföldön dolgoznak, látogatásomkor épp az egyházközség kisbusszával néhányan úton voltak Franciaországba, hiszen szezonálisan több hónapot töltenek ott. Aki nem Udvarhelyen él, szinte kivétel nélkül az országhatáron kívül keresi a kenyerét. Lurtz szerint emiatt lehet, hogy még mai napig vannak új arcok egy-egy eseményen, vagy az utcán sétálva: vannak, akik évente csak néhány napot töltenek otthon, esetleg egy-két falutalálkozón jelennek meg. Kiemelte, ezért is jelent sokat, hogy az évek során kialakult egy körülbelül tíz fős csapat, akikre lehet számítani: olyan fiatalok, fiatal házasok, akiknek fontos a szülőfalujuk és ragaszkodnak a gyökereikhez.
– Kezdetben tartottam attól, hogy rövid idő után kénytelen leszek továbbállni innen, de hála Istennek kialakult egy közösség, akikkel együtt tudunk tervezni, gondolkodni, és látszik, hogy részükről van is igény arra, hogy legyen esemény Abásfalván – nyugtázta a lelkipásztor, hogy nem helyben élnek, de a szívük oda húz ezeknek a fiatal családoknak.

Az elkergetett pap históriája

Gergely Attila apai és anyai ágon is a környékről származik: féllábbal abásfalvi, a másikkal keményfalvi. A fiatalember Székelyudvarhelyen dolgozik a feleségével együtt, de a beszélgetésünk közben ő is folyamatosan igazolta, hogy az utóbbi években sikerült ráncba szedni az Abásfalváról származó családokat: jó és összetartó közösség kovácsolódott. Kérdésemre, hogy szeretne-e idővel haza költözni, azt mondta, hogy jó lenne, de egyelőre őt is és párját is a városhoz köti a munkahelye.
– Ennek ellenére sokat vagyunk itthon, édesapám a gondnoka a gyülekezetnek – ecsetelte Gergely. Hozzáfűzte: a szüleivel együtt állandóan tevékenykednek falun.
Lurtz Zsolt ugyanakkor arról is beszámolt hogy, Homo­ród­abásfalván kívül Homoród­keményfalván is ő a lelkipásztor, a két településnek mindig különleges volt a viszonya a papokkal.

Unitárius templom. Az egyház szervezi meg a közösség életét | Fotó: Demeter Adél-Hajnalka

– A mendemonda szerint hajdanán Abásfalva lakosságban és gazdaságilag is szegényebb település volt, ezért az unitárius gyülekezetet a szentmártonihoz csatolták – elevenítette fel a múltat a lelkipásztor. Megjegyezte: azóta megváltoztak az erőviszonyok, mára csak Abásfaván működik önálló egyházkör. A feljegyzések szerint régen Keményfalván református gyülekezet is létezett, de néhány évig nem volt lelkészük, így beolvadtak az unitáriusok közé. A história szerint egy alkalommal a szomszéd falu papja összeveszett néhány gyülekezeti taggal, akik büntetésből fel akarták akasztani a nép szolgáját, így menekülés közben az abásfalviak védték meg, majd fogadták be, és végül szereztek papot és templomot maguknak. Gergely Attila elmondta, mára egy jelentős roma közösség is él mindkét településen, de ez már hosszú évek óta így van, nincs köztük konfliktus.
– Ha másra nem is, de a keresztelés és a temetés szertatására mindenkinek igénye van a falvakban – fűzte hozzá a lelkipásztor.

Demeter Adél-Hajnalka

: an accessible web community