Hirdetés

Havazásban is járhatók maradtak az utak

HN-információ

Nem okozott fennakadásokat a közúti forgalomban a decemberi első havazás Hargita megyében. Valamennyi útszakaszon folyamatosan jártak a hókotrók. Mindössze a magasabb hegyi utak voltak havasabbak, de ott is zökkenőmentesen lehetett közlekedni.

Naponta kétszer: reggelente 5 és 6, délutánonként szintén 5 és 6 óra körül járják a Hargita megyén áthaladó országutakat a hókotrók, és ha nulla vagy az alatti hőmérséklet van, leszórják sóval az utakat – mondta lapunknak Elekes Róbert, a Brassó Megyei Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRPD) szóvivője. Hozzátette: a hétfőről tegnapra virradó éjszaka és tegnap délutánig 20 hókotró pucolta a havat a megyénket átszelő országutakon, és mintegy 150 tonna sóval csúszásmentesítettek. A szóvivő azt is elmondta, a havazás nem okozott fennakadásokat a közlekedésben. Többek között a Kászonok felé vezető 11B, a Gyimesek irányába haladó 12A, a 13A (Csíkszereda és Szentegyháza közötti szakasza) és a 13B (Gyergyószentmiklós és Parajd között) jelzésű országút volt havasabb. Elekes Péter többek között fokozottabb koncentrációra hívja fel az autósok figyelmét. 
– Mi ugyan dolgozunk, de a hókotróknak is vannak bizonyos határai. Tehát nem lehet éppen szárazra takarítani az utakat, és ezért bármikor találkozhatnak olyan helyekkel, ahol csúszósabb az út. Ezért mindenképpen a hideg időben, főleg az ilyen magaslati hegyi utakon oda kell figyelni, és mindenképpen lassabban kell haladni – hangsúlyozta a Brassó Megyei Út- és Hídügyi Igazgatóság szóvivője.

Járható megyei utak
A megyei utakon sem okozott fennakadást a közlekedésben a havazás. Hóeséskor reggel és délelőtt, illetve délután és este járják a hókotrók a forgalmasabb szakaszokat, és amennyiben az időjárási viszonyok megkövetelik, többször is beavatkoznak. A megyei utak téli karbantartására összesen 42 hókotró áll rendelkezésre, amelyek az alábbi internetes felületen nyomon követhetők: https://delta.safefleet.eu/safefleet/fleet/2143/public_current_positions/ – tájékoztatott Hargita Megye Tanácsa Sajtószolgálata. Érdeklődésünkre az is közölték, hogy a megyei utak téli karbantartására vonatkozó szerződés szerint a hóeltakarítással megbízott cég köteles akadálymentesíteni az utakat, így az ő feladata többek között a kidőlt fák és leszakadt ágak eltávolítása is. A tájékoztatásból az is kiderül, Hargita Megye Tanácsának illetékes kollégái folyamatosan ellenőrzik az útszakaszokat, és a veszélyesnek minősített fák, faágak eltávolítására hívják fel az út menti területek tulajdonosainak figyelmét. Emellett arra is kérik az illetékeseket, hogy a fakitermelés során is vigyázzanak arra, hogy ne akadályozzák a hóeltakarítást, és figyeljenek arra is, hogy a kitermelés során keletkező fahulladék ne gátolja meg hóolvadáskor a felgyűlt víz szabad elfolyását.

Állandó télies viszonyok
A Madarasi-Hargitára Szentegyháza és Ivó felől lehet feljutni, a síközpont üzemeltetői figyelmeztetnek, hogy mindkét út felső szakasza havas és jeges, ezért téli gumi és hólánc szükséges minden járműre, kivételt képeznek az összkerék-meghajtású autók. További friss információkért érdemes követni a Madarasi-Hargita Síközpont Facebook-oldalát.




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!