Hirdetés

Hatékony tanulás játékosan

HN-információ
Közel tíz éve szervez folyamatosan tájékozódási versenyt gyermekeknek a gyergyóalfalvi Sövér Elek Szakközépiskola, három éve pedig nemcsak a saját, hanem Gyergyó több iskolájának tanulóit is megszólítják rendezvényükkel. A közigazgatásilag Gyergyóalfaluhoz tartozó Borzonthoz közeli Nyíresben tartott interaktív vetélkedő céljával kapcsolatban a szervezők kifejtették: fontos, hogy a gyermekek megismerjék a terület növény- és állatvilágát, emellett a környezetvédelmi tudatformálást is elősegítik a feladatok. [caption id="attachment_13986" align="aligncenter" width="620"]Játék és tanulás a Nyíresben. Több feladat várt a gyermekekre Játék és tanulás a Nyíresben. Több feladat várt a gyermekekre[/caption] Mindig egy előválogatást tartanak a tulajdonképpeni körzeti szakaszt megelőzően, ahová csak a legügyesebb tanulók jutnak be. Idén Gyergyó térségéből 12 iskola 22 négyfős csapata vett részt a körzeti szakaszon, a szervezők korosztályok szerint osztották be a gyermekeket: az ötödik-hatodikosok és a hetedik-nyolcadikosok külön vettek részt a vetélkedőn. A diákok hat ellenőrző pontnál kaptak feladatokat a 4 kilométeres szakaszon, a szervezők pedig a tájékozottságra és a kreativitásra fektették a hangsúlyt. A gyermekek egy térképpel a kezükben barangoltak a Nyíresben, ahol többek között keresztrejtvényt fejtettek, madár- és növényismereti feladatokat kaptak, egy akadálypálya pedig a fizikai ügyességüket is próbára tette. Kiss Arnold szervező, a gyer­gyóalfalvi Sövér Elek Szakközépiskola pedagógusa lapunknak elmondta, a legügyesebb csapat szűk másfél óra alatt teljesítette a pályát. Hozzátette: olyan gyermekek is részt vettek a vetélkedőn, akik már visszatérő versenyzőknek számítanak. – Úgy gondolom, hogy a vetélkedő eléri a célját. A gyermekek minden évben nagy izgalommal, még a rossz idő ellenére is lelkesen várják az eseményt, és legjobb tudásuk szerint igyekeznek teljesíteni – mutatott rá Kiss. A pedagógus kiemelte: elismerést érdemel az iskola diákönkormányzata, ugyanakkor Jakab-Bálint Márton földrajztanár munkája nélkül sem jöhetett volna létre a rendezvény. – Minden évben igyekszünk újításokkal érdekesebbé tenni a versenyt, és ameddig lesz rá igény, a jövőben is megszervezzük – jegyezte meg Kiss Arnold. A tájékozódási verseny létrehozásában az Alfalvi Fiatalokért Egyesület és a Zöld Székelyföld Egyesület segédkezett, utóbbi egy kirándulást is szervez a legügyesebb csapatnak. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, a Gyergyóalfalvi Közbirtokosság és a helyi önkormányzat támogatta. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!